Az utóbbi időben –ténylegesen és átvitt értelemben is- a megszokottnál  viharosabbak voltak a dán mindennapok, és úgy éreztem összecsaptak a fejem felett a hullámok...

Sajnos megtapasztaltam mekkora fájdalmat tud okozni, ha egy olyan ember rombolja le a róla kialakított képet, melyet igazán közel engdtél magadhoz. Hapcika erre azt mondta, hogy az ilyen csalódások a felnőttéválás jelei, hiszen szépen lassan kilépünk a minket körülvevő burokból, és elkerülhetetlenül szembesülünk a ténnyel, hogy olyan helyről kapunk pofonokat ahonnan egyáltalán nem számítanánk rá. Ez persze nem szab gátat a folyamatosan új embereket megismerni vágyó és kapcsolatokat kialakító énemnek, de azt biztosan állíthatom, hogy kitartóan tanulom az ezzel járó leckéit az életnek. 

Úgy tűnik télen nemcsak a természet vegetál, hanem a pókerezés is. Nagyon döcögősen indult újra a munka, mely okozott néhány álmatlan éjszakát, arról nem is beszélve, hogy a bankszámlám is jelentősen megcsappant a közel két hónapos „munkanélküliség” folyamán, viszont legalább volt elegendő időm és energiám, hogy belevessem magam a nyári gyakorlati hely kutatásába.

230 jelentkezést küldtem szét Európa szerte, 4-5 csillagos wellness hotelekre, és a Hiltonokra koncentrálódva. Úgy érzem a világ nyitva áll előttem, és egyszerűen csak a legmegfelelőbb lehetőséget kell megtalálnom és megragadnom. Úgy tűnik a gazdasági válság a hotelek „bőkezűségére” is kihatással volt, mivel normál esetben a hotel vagy ellátást (szállás, étkeztetés) vagy fizetést biztosít a gyakornoknak, ennek ellenére szerencsém volt olyan brüsszeli hotelhez, amelyik a munkatapasztalaton kívül semmi mást nem adna, egy másik máltai havi 100 euró juttatást ajánlott, illetve egy barcelonai havi 200-at. Sajnos ezek még abban az esetben is csekély összegek, ha felveszem a 250 eurós gyakorlati támogatást (ezzel csak az a gond, hogy a tanulmányaim alatt csak egyszer igénybevehető, és inkább a féléves gyakorlatomra használnám fel), mivel sem Máltán, sem Barcelónában nem igazán lehet kijönni havi 250-350 euróból figyelembe véve, hogy szállást, étkezést, és szórakozást is ebből kellene kihozni valahogy...Hátra van még egy telefonos interjúm a prágai Hiltonnal, és egy másik egy spanyolországi wellness komplexummal, meglátjuk majd ők mit ajánlanak. Sajnos azt tapasztaltam, hogy nagyon sok helyről a gyakorlati időm rövidtsége miatt (3 hónap) kaptam elutasítást, emiatt úgy döntöttem, hogy ha olyan helyet találok ahol a feltételek megfelelőek ahhoz, hogy tovább maradjak, akkor halasztok egy évet a suliban, és jövő novemberig dolgozó ember leszek. Ez az ötlet lényegében egy londoni kasinó komplexum miatt született meg, ahová nagyon szeretnék bekerülni, és amelyről tudom, hogyha a gyakorlat alatt meggyőzően teljesítek, hosszabb távra is véglegesítenének. Persze messze még a szerződésaláírás, de hiszem, hogy úgyis oda sodor az élet, ahol lennem kell majd.

Sok apró bosszúság gyűlt össze még az utóbbi hetekben: az alig egy éves cuki kis okostelefonom repült egyet a futópadon és mivel nem olyan strapabíró mint a régebbi telefonok, képernyőcserére szorul ha a jövőben újra használni szeretném; a MALÉV becsődöltetésének köszönhetően jelentősen megdrágult a hazajutásom, mely miatt erősen fontolóra veszem, a Húsvéti hazautazás kérdését, és ha ez még mind nem lenne elég, kiderült milyen mikor az ember koffeinmérgezést kap (így jár az aki ritkán kávézik, és nem veszi figyelembe, hogy egy normál adag kávé az ő szervezetét jó időre „kiüti”, vagyis a karzsibbadás és arckiütés mellett a teljes szellemi fáradtság ellenére kegyetlen módon felpörgeti...). Szóval bár úgy tűnik mostanában nem a legjobb a csillagállás az egemen, a szinte napi rendszerességű kondidás, a skype-on keresztül kapott otthoni lelki támasz, az esténkénti begubózós sorozatnézés (Született feleségek, Grace klinika és Men in trees epizódok eredetiben, felirat nélkül szigorúan nyelvtanulás céljából :P), és Fannival a terápiás nasizások, no meg a néha előbukkanó tavaszi napsugarak mégis kitartóan táplálnak erővel! Alig várom, hogy lássam amint a természet újra megtelik élettel...szinte már érzem is a tavasz illatát :)

Lendületes évkezdés. Az elmúlt hetekben nem győztem kapkodni a fejem, úgy pörögtek az események körülöttem. Az új év első „ajándéka” képpen több, mint egy év virtuális kapcsolattartás után ismét megölelhettem kedvenc ír szakácsomat. Már jó ideje erősödik bennem a „világ kitágul előttem és csak rám vár” érzés, melynek az egyetlen szépséghibája, hogy megtanulunk a távolból részesei maradni egymás életének és olykor csupán néhány óra személyes találkozással beérni. És mióta Dániáig sodort az élet, ez sajnos ez nemcsak Sorinnal való kapcsolatomra igaz...

Január elején megtapasztaltam az együttélés szépségeit és nehézségeit is, hiszen 2 hétig Kicsi aranyozta be a dán mindennapjaimat jelenlétével. Nagyon jó érzés volt, hogy valaki az otthoni környezetemből –még ha csak rövid időre is- részesévé vált az itteni életemnek és ezzel két héttel meghosszabbította a téli szünet hangulatát. Őszintén bevallva kicsit féltem a két hetes összezártságtól, hiszen tudtam ez lesz barátságunk erőpróbája...Nos, a munkamegosztás tökéletesen működött,  én főztem-Kicsi mosogatott; éjszaka éppúgy szuszogott mellettem valaki, mintha otthon, Húgival aludtam volna, és akkor még nem is említettem a begubózós, csoki majszolós, Grace klinika nézős „csajos” estéket, melyek a nap fénypontjának számítottak :) És olyannyira sikerült megszoknom, hogy nem csak az üres szoba vár mikor hazaérek, hogy Szilárd hazautazását követően hirtelen túl nagy lett a hely, a rend és a csend a szobában...nah jó, azért nem tartott hosszú ideig míg újra megszoktam, hogy reggel nem kell félhomályban, halkan lopakodni;  flangálhatok kedvemre egy szál törölközőben fürdés után; illetve, hogy a matrac a földön nem teríti be az egész szobát és még arra is van hely, hogy felállítsam a ruhaszárítót:D

21. szülinap?! NO COMMENT :D

Alig egy hetem volt a „pihenésre”, hiszen január 26-án (csütörtök) délelőtt 10kor kezdetét vette az alváshiányban, eseményekben és „újra otthon, édes otthon” örömben gazdag őrült hétvége...Az egyetem hazareptetett (de csak miután a csütörtök éjszakát a koppenhágai reptéren időzve töltöttem), hogy A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezésében megrendezett „Tanulj tovább Dániában” napon én csábítgassam a kalandra vágyó továbbtanulókat.  Hihetetlen mennyi mindent bele lehet sűríteni másfél napba: az akkor még működő MALÉV-val péntek délben landoltam Pesten, majd délután 2-kor már Kaskantyún élveztem a hazai ízeket és a családi légkört, a délután folyamán egy gyors teázás Libámmal a Fröccsben, majd egy kis családi esti beszélgetés és kéz a kézben elalvás Babámmal, hajnali 4kor kelés, majd a 6os vonattal (és két csomaggal) vissza Pestre. A könyvtár délelőtt 10kor nyitotta meg kapuit, és bár a beszéddel nemigen akadnak gondjaim, még engem is megviselt, hogy gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve délután 4ig be nem állt a szám annyi érdeklődő volt... A zsibbasztó munka után beültem Cuki kis kékszemű Regina Hercegnőhöz egy kávéra, és azzal a lendülettel szépen ott is ragadtam az olyannyira hiányolt Mónival, és a váratlanul betoppant Szilárddal (akivel amúgy is olyan rég láttuk egymást:D) Nos, a kávézás olyan jól sikerült, hogy hajnali fél5kor, egy igazi „pesti éccakás” bulizást követően léptem be a hotelszobámba, és a negyed 6ra rendelt taxi-ig pont egy fürdésnyi és összepakolásnyi időm volt. Szóval alvatanul, de annál boldogabban (szívem minden csücskével sikerült találkoznom ezalatt a rövid hazaruccanás alatt) reggel 6kor már csekkoltam Ferihegyen, majd vasárnap délután 4kor ismét visszacsöppentem lila világomba.

És bár a 4napos utazás miatt az energiaszintem közel azonos volt a kinti hőmérséklettel, este 7kor lelkileg feltöltődve szenderültem álomba a pihe-puha magic bed-emben. Imádom mikor zajlik az élet (és még fizetnek is érte:P)

Most csekkoltam le az utolsó blogbejegyzésem időpontját, és meglepve tapasztaltam, hogy majdnem 2 hónapja nem adtam életjelet magamról...nah, de ami késik, nem múlik (a jó dolgokra amúgy is mindig várni kell:P) újra itt vagyok, újult erővel, regélésre és pötyögésre készen! Azt viszont előre leszögezném , hogy ahelyett, hogy megpróbálnám utólag megosztani az elmúlt 2hónap minden történését, inkább a lelki megújulásomról mesélnék most...

Új év. Új kezdet. Sokan hisznek az újévi fogadalmak erejében, én mégis –életemben először- úgy döntöttem teljesen tiszta lappal kezdek, se haragot, se kételyt, se kimondatlan érzéseket nem hozok magammal a múltból. A mély, igazán fontos emberi kapcsolatokban –ellentétben a felszínes ismeretségekkel- akarva, akaratlanul időröl-időre eljön az idő, hogy megálljunk egy pillanatra, visszanézzünk és tanulva a múlt hibáiból, felszabadítva egy-egy ki nem mondott érzés, gondolat által okozott feszültséget, a jó dolgokat erősítsük, a kevésbé jókon pedig változtassunk.  A változásokhoz vezető első lépés pedig az önmagunkkal szembeni őszinteségnél kezdődik, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy másokkal szemben is azok legyünk.

Szeptemberben egy számomra ismeretlen útra léptem, mely által érdekes mód hasonló érzések keringtek bennem, mint most, hiszen úgy éreztem lehetőséget kaptam az élettől, hogy hátra hagyva az addigi életemet egy újat kezdjek el. Újat egy szabad világban, távol a magyar társadalom és környezetem elvárásaitól...Tudtam, hogy nagy változás következik, csak azt nem tudtam, hogy pontosan mire számítsak és ezáltal saját magammal szemben milyen elvárásokat állítsak fel. Most már viszont tudom, hogy mi vár vissza Dániában, és letisztult a kép a saját „játékszabájaimat” illetően is, és ez nagyszerű érzés. Az ember elkerülhetetlen módon elveszik a megszokott, szürke hétköznapokban, melyre csak akkor eszmél rá ha lehetősége nyílik néhány lépést hátra lépni, és kívülről szemlélni saját életére. Az otthon töltött három hét tökéletes alkalmat adott erre, ily módon rávilágítva arra, hogy honnan jöttem, hol vagyok és hová tartok az életben...

Voltak fájdalmas fel és beismerések: hiába tökéletes a dán lovag, ha nem ő az igazi; hiába lenne hasznos megtanulnom dánul ha nincs bennem a nyelv és kultúra iránti elhivatottság, szenvedély és kitartás; és végül, de nem utolsó sorban hiába szakad meg a szívem, hogy nővéremként szeretett Móni már nem része a mindennapjaimnak, hogy biztonság érzetet és lelki támogatást adjon, mégis tovább kell lépni és a hiány által keletkezett űrt mással kitölteni. Azt szokták mondani mikor egy ajtó bezárul egy másik mindig kinyílik helyette, csak készen kell állni arra, hogy elfogadjuk a változást és nyitottak legyünk az újra. Nos, amúgy is életem alapköve a „Minden okkal történik” mondat, és valóban, mennyivel egyszerűbb úgy megélni a változásokat, hogy tudjuk, hogy azok akármilyen fájdalmasak is, végeredményben mindig olyan irányba tolnak minket előre amilyen irányba haladnunk kell. 

Úgyhogy boldogan lépkedek előrefele, még akkor is ha néha nehéz is a szív súlya ;)

9 nap, és újra otthon, édes otthon...az igazság az, hogy az utóbbi napokban erősen magával ragadott a honvágy érzése, főleg, hogy tegnap nem ölelhettem át Hapcikát 50. születésnapján! Bár dán mindennapjaim boldog kis vágányokon haladnak előre, alig várom már, hogy Anya reggeli kávéillatára ébredjek, Hapcika esztergálásának zaját halljam a garázsból napközben, és Babám szuszogására aludjak el! Azt hiszem az ünnepi hangulat is csak erősíti bennem a hazavágyódást, hiszen a teljes város hangulatos karácsonyi kivilágításban pompázik, az üzletekből karácsonyi zene árad, és az amúgy „szellemváros” keskeny kis utcái megteltek a tökéletes ajándékok után kutató emberi forgataggal...és ha ünnep, akkor család, az enyém pedig egyenlőre még 1500 km távolságra...de már nem sokáig! :)

Bár a héten egyedül ma voltak óráink, és a hét többi részében „off”-on leszek, most kivételesen a sulival kezdem blogos kismesém: múlthét szerdán „Career day”-t, azaz a továbblépési lehetőségekről szóló tájékoztató napot szervezett az egyetem, ahol olyan europai egyetemek tartottak előadást (többek között az otthoni IBS), melyekkel iskolánk együttműködési kapcsolatban áll. Nos, hiába jöttem Dániáig, nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen nem tudok a spanyol múltamtól szabadulni, és bár a barcelonai egyetem által kínált harmadév 5000 euros tandíja hallatán szinte megállt a szívem, az előadás végére mégis szerelembe estem a lehetőséggel! És hogy a fellángolásból akár tartós kapcsolat is legyen, már azt is kitaláltam, hogy az utolsó évben fél évre cserediákként ülök be a barcelonai egyetem padjaiba, így nemhogy nem kell tandíjat fizetnem, de az Erasmus által még havi megélhetési támogatást is kapnék. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg munkát sem esne nehezemre találni, azaz élnék, mint hal a vízben Spanyolország szívében! :) Persze sok víz lefolyik még a Dunán a következő másfél év alatt, de sose árt, ha több járható út közül válogathat az ember...

És még mielőtt bárki azt hinné, hogy „csak úgy” lógunk a suliból a hét hátralévő részében, nos le kell szögeznem, hogy komoly projectmunkában vagyunk benne...Nincsenek félévi vizsgáink, viszont január 3-án le kell adnunk egy 35 oldal terjedelmű „nagy” , úgynevezett pilot projectet, melyet most is 3-5 fős csoportokban írunk meg, egy szabadon, bármiféle megkötés nélkül választható témáról. Szerencsére a csoporttársaimmal egyet értettünk abban, hogy szakadjunk el a megszokottól, ahogy a tanárnőnk szokta mondani dobjuk el a térképet, és alkossunk valami egyedit! Így esett a témaválasztásunk az Európán belüli szex-turizmusra, mely bár létező, sőt fejlődő iparág, mégis tabunak számít a köztudtaban. A  project egyik fő célja, hogy ne csak úgynevezett „desk research”-n, azaz „asztali kutatómunkán” (internetes és könyvtári forrás) alapuljon a mondanivalónk, hanem tapasztaljuk meg a „field research”-t is, mely kapcsán úgymond ki kell lépnünk az utcára, és ténylegesen, emberektől kell információt gyűjtenünk akár kérdőív akár interjú formájában. Szóval kérem minden kedves ismerősömet, hogy nyitott szívvel és lelkesedéssel fogadja a „rázós kérdéseket” is tartalmazó kérdőívet, hiszen szilárd elhatározásom, hogy otthon töltött napjaim alatt akit csak lehet meginterjúvolok (anonim módon persze!) :)

És hogy könnyedebb vizekre evezzünk, íme egy kis helyzetjelentés a koleszos mindennapokból: A facebookos szülinapi tréfa óta állandó jelleggel folyt a magyar (illetve csak Móniék és én közteni) „háború”, mely olykor kisebb, olykor nagyobb piszkálódó bosszúságot okozott résztvevőinek: Az eltulajdonított névtáblám és lábtörlőmet egy kissé előrehozott húsvéti locsolkodás követette, majd bár a harcot Móniék tréfája indította el, a végleges békekötést az én „záróakcióm” váltotta ki, amikor is a huncut kis házaspár a fagyasztóból kapta kézhez fogkeféjét és fogkrémjét, illetve hogy garantáljam szép álmaikat, az ágyneműjüket is meghintettem egy kis mosóporral :D Nem csak a háborúnak vége, de alig két hét múlva, a szombat esti pókerpartiknak, a közös összeülős sütögetős, iszogatós beszélgetéseknek is búcsút inthetünk, és szinte kiürül a block 2, sajnos szétszéled a szuper  csipet csapat... (már előre félek milyen érzés lesz majd visszajönni).

A nevem rejtélyes módon eltűnt a postaládámról, de ezt kaptam helyette :)

Az utóbbi időszakban eléggé aggasztott, hogy vajon januártól is számolhatok-e a pokerklubból származó bevétellel, hiszen lelkileg nagy érvágás lenne nekem, pénzügyileg pedig Anyáéknak, ha a lakbéren kívüli kiadásaimat nem tudnám előteremteni...Nos, legnagyobb boldogságomra úgy tűnik a főnök, és a „poker guys”-ok is megszerettek és ragaszkodnak hozzám, hiszen az állásom érintetlenül vár majd vissza, mivel a főnök úgy döntött nem vesz fel senkit, hanem ő maga „ugrik be” helyettem. És ha ez még nem lenne elég a boldogsághoz, tegnap az egyik játékos megkérdezte, hogy érdekelne-e apartmanjának takaítása, és mikor mondtam neki, hogy decemberben 3 hérte hazautazom, azt mondta ne aggódjak, nem adja oda a munkát másnak, hiszen ha eddig kibírta takarítónő nélkül, januárig sem fog belehalni. Úgyhogy nyugodtan telnek majd az otthoni napjaim, hiszen szerencsére úgy tűnik nem lesznek állás problémáim a jövőév elején sem :)

 Már csak 9, azaz kilenc naaaaaaaaaaaap, amit ahogy Hapcika mondta tegnap, már akár fél lábbal is kibírunk! Juppíííííííííí :P

Tegnap reggel már csak 3 szivecskét küldtem Babámnak jelezve, hogy 3 hét múlva ismét alvótársat kap maga mellé. Olyan gyorsan röpködnek a hetek, hogy csak kapkodom a fejem, milyen rohamosan fogynak a szivecskék... Bár ezt csak a hazaérkezés idejét jelzőkről mondhatom el, hiszen a többi egyre csak szaporodik, olyan kis boldogságosan telnek napjaim az utóbbi időben:)

Mivel múlthét csütörtökön Carolin hivatalosan is X-et váltott életkorilag, a hétvégére kötelező jelleggel ünneplést ütemeztünk be. Csütörtök este dolgoztam, így szombat este ültük a szülinapi vacsorát, melynek illata (honey-lemon chicken-t készítettem) egészen Németországból csábította ide Carolin öccsét egy barátjával együtt. És mivel a vacsora nem vacsora pálinka nélkül -arról nem is beszélve, hogy a friss ismerettségek megszilárdításához is elengedhetetlen kellék-  legurult néhány kupicával az este folyamán, mellyel garantáltan, ha emlékezetessé nem is, de feledhetetlenné tettem az élményt a német srácok számára (legalábbis a másnap reggeli fejszerkezetükből ezt szűrtem le- ilyenkor örülök, hogy én itatok pálinkát, és nem fordítva :D).

Hogy a szülinapi sütit kicsit lemozogjam vasárnap reggel elkövettem azt a „hibát”, hogy a hideg idő ellenére is elmentem futni, melynek már délutánra megéreztem negatív eredményét: rázott a hideg, folyt az orrom és tele volt a fejem megfázással...olyan tipikus lebetegedés előtti állapot, melyre nálam a legjobb gyógymód egy kiadós alvás, ez azonban kivitelezhetetlen volt az éjszakai munka miatt amiről mondanom sem kell, hogy nem javított az állapotomon. Úgyhogy hétfőn hivatalosan is „getting better day”-t vettem ki, bevetve az összes elképzelhető természetes gyógymódot, hogy szerdáig jobban legyek, mivel akkora egy „Innovation Cup” nevű, 24 órás iskolai project volt betervezve (kötelező részvétellel). Hogy a gyógyulás garantált legyen, egy kis terápiás vásárlással, és egy esti csajos sütizéssel is megerősítettem az immunrendszeremet, majd mivel kedden csak délután voltam óráim, jól kialudtam magam, és szerdán egészségtől kicsattanva sétáltam be a „24 órás iskolai börtönbe”.

Az Innovation Cup egy országszerte megrendezésre kerülő kreatív fejlesztési project, melyben idén több, mint 700 diák vett részt. A mi iskolánba 240-en törtük a buksinkat a probléma megoldásán, kevert (más iskolából érkező diákokkal vegyítve) 7 fős csapatokban egészen szerda reggel 9-től másnap reggel 6 óráig (ez volt ugyanis a project videók egy adott szerverre való feltöltésének határideje). Minden csapat valós céggel, és valós termékekkel dolgozott, mely a mi esetünkben egy AXA great nevű instant „breakfast on the go” zabkása volt, mely abszolút nem volt sem vásárlócsalogató sem pénztárcabarát. A feladatunk az volt, hogy az általunk a termékben felfedezett problémákra megoldást találjunk, készítsünk egy videós dokumentációt a fejlesztési folyamatunkról, írjuk meg az úgynevezett „elevator speech”-et melynek lényege, hogy 30 másodperc alatt bárkit meggyőzzünk arról, hogy vegye meg a terméket, és egy marketing tervet is fel kellett állítanunk az általunk megformált új termék mögé. Szerencsések voltunk, hiszen nagyon jól tudtunk együtt dolgozni a csapatban, és emelett nagyon jó hangulatban töltöttük el a kötelező „munkaidőt” is, és ami a project részéről a legfontosabb, hogy mi is, és a tanáraink is nagyon elégedettek voltak a végtermékkel és végeredménnyel egyaránt. Nem mondom, hogy életem legkényelmesebb éjszakáját töltöttem el az iskolában ülve, de élménynek mindenképpen hatalmas élmény volt! (még akkor is, ha csütörtök reggel zombiként távoztunk az iskolából) :)

Marketing plan összeállítása hajnali 2-kor :)

Inspirációs és ébren tartó jellegű éjszakai közös zenélés

A hetem fénypontját a péntek esti vacsorás randimeghívás jelentette, melyre azzal a szilárd elhatározással érkeztem, hogy legalább egy apró hibát találok Jeppében, mert eddig olyan, mintha egy tündérmese részese lennék, ahol a sármos és tökéletes királyfi egyszerűen csak bevágtat az életembe fehér lován, és levesz a lábamról....nos,úgy tűnik ez alkalommal sem jártam sikerrel, hiszen a currys csirke tökéletes lett (tehát a konyhában is ügyesen sürgölődik), a lakásában patyolat tisztaság (a szomszédságában élő dán barátnőimtől hallottam, hogy e tekintetben sem tipikus pasi),  rengeteg növénye van (amik amilyen boldognak tűntek, azt jelenti, hogy gazdájuk igazi törődő tipus), és egyszerűen tökéletes társaság! És bár kíváncsian várom milyen sötét foltra bukkanok rá az idők folyamán, csak azt kérdem magamtól "Hol bújkáltál eddig ifjú lovag, ki ennyire megédesíted a napjaimat?! :) 

Ismét eltelt egy újabb, mozgalmas hét...és bár az ősz egyre szürkébb és hidegebb, lelkecskémben tombol a tavasz:)

A múltheti hétvége „fucked up school day”-jel kezdődött, ugyanis péntek reggel 3óra alvás után (csütörtökön dolgoztam) nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, hogy bemenjek  az aznapi 4órámra, majd mikor megérkeztem, kideült, hogy az első kettő elmarad...még szerencse, hogy Kriszti az egyetem melleti apartmanok egyikében lakik, és nem kell messzire mennem ha menedékre van szükségem. Szóval ahogy a jókislányok teszik, végigvártam másfél órát, hogy bemehessek az utolsó két órámra, majd mikor már 20perce vártunk az azt tartó tanárra, értesítettek minket, hogy betegség miatt az is törölve van. Aznap az hozta meg a jó döntést, aki reggel inkább kinyomta az ébresztőjét (vagy eleve be sem álította) és nem ment be fölöslegesen...

Hogy a nap mégis értelmet nyerjen, úgy döntöttem belevetem magam a mély vízbe, és megfőzöm életem első húslevesét, mert annak ellenére, hogy nem vagyok leveses, eljutottam arra a pontra, hogy kívántam azt. (jó, így utólag belátom, hogy nem akkora kihívás, de mégis...mindig emlékezetes mikor az ember ismeretlen vizekre evezik). És ha már amúgy is annyira benne voltam a főzésben, „összedobtam” egy herán tokányt is puliszkával:) Nos, be kell látnom, hogy semmi sem lett tökéletes, de mégis olyan boldogan ebédeltem, hiszen úgy érzem kezdek egyre bátrabban főzni, és mivel gyakorlás teszi a mestert, remélem, hogy egyszer majd a gyerekeimtől én is azt hallom „Anya ez isteni!”

Ha november 4.-e, akkor az egész ország J-day-t ünnepel. Ez egy sörgyártó cég által promóciós céllal létrehozott esemény, ami évek azzal a hagyománnyal rendelkezik, hogy a város központjában 20.59-kor az ország minden pontján nekikezdenek a „karácsonyi sör” csapolásának, ezzel jelezve az ünnep közeledtét (ha belegondolok, nem véletlen, hogy a dánok számon vannak tartva a legnagyobb ivók között).  Szóval az utcák, és szórakozóhelyek ilyenkor mindig megtelnek, és garantált a jó hangulat, hiszen néhény kör után, már nem szomjas az ember, csak azt érzi, hogy nagyon kell pisilnie:)

Péntek délután Fanni (a másodéves turizmusos magyar lány) is megérkezett prágai gyakorlatáról -így nagy örömünkre eggyel bővült a koleszos magyar delegáció is- melyet szombat este egy kis közös, főzőcskézéssel (illetve én sütöttem, ők ettek:D), beszélgetéssel és forraltborozással ünnepeltünk meg. Ekkor még nem tudtam, hogy ez volt az idén második szülinapom előestéje, bár sejthettem volna, hogy a huncut mókamesterek –természetesen Móniról és Zoliról van szó- nem állnak meg annál, hogy a forraltboromba csilit és sót csempésznek. Amint kiderült ugyanis, kapva kaptak az alkalmon, hogy sütés közben ott volt a laptopom a konyhába, és persze facebookra is be voltam jeletkezve, szóval megváltoztatták a születési dátumomat, így facebook szerint november 6-án idén másodszorra töltöttem be a 20-at. És mivel ma már sajnos olyan világban élünk, ahol „facebook mindent tud” , nos mondanom sem kell mennyi szülinapi köszöntést kaptam :D Az egyetlen részlet, mely mutatja, hogy a mókamesterek terve mégsem volt teljesen tökéletes, hogy egy jó ideig a facebook rendszere nem enegedi hogy visszaállítsam a valós születési dátumomat, úgyhogy addig is az új ismerőseim találgathatnak melyik év szülőttje vagyok...

Ha már szülinap, akkor az esti bulizás sem maradhatott el, és itt az élet megint bebizonyította, hogy NINCSENEK VÉLETLENEK...Összefutottam ugyanis Jeppével (egy nagyon édes dán srác, akit a dán barátnőimen keresztül ismertem meg még az első hetekben, de mivel ő a viborgi egyetemen tanul, nem sűrűn találkoztunk ezelőtt), aki jól megtácoltatott, majd másnap reggel mikor megnyitottam a facebookot (ugye-ugye, a fontos dolgok facebookon történnek) már várt a levélke, hogy hát mennyire bántja, hogy nem tudta, hogy szülinapom van, és nem köszöntött fel...A „szülinapi sztoriból” levelezés lett, a levelezésből, pedig péntek délutáni randiiiiiii, amitől még most is olvadozom! Szóval köszönetnyilvánítással tartozom Móniéknak, hogy a facebookos szivatás ilyen pozitív hatással volt az életemre! <3

Beköszöntött az ősz...mielőtt hazamentem, az akkor még zöld falevelek intettek búcsút az őket életben tartó faágaknak, mostanra viszont szinte teljessé vált az elmúlás érzése, hiszen egyre kopárabbak a lombkoronák, és már igazi őszi színekben pompázik a dán avar.

Nézve, ahogy elhal a természet - hogy tavasszal újraéledhessen-  az ember is elgyengül egy kicsit...Bár mióta itt vagyok, az energiaszintem nem igen került jelentősebb válságba, az utóbbi napokban alig bírok kikászálódni az ágyból, úgy érzem visszatért az otthon hagyott mormota énem, hiszen szinte állandó jelleggel aludhatnékom van. Arról nem is beszélve, hogy a borús és szomorkás idő nemcsak a fejemre nyomja rá bélyegét (nem vagyok fejfájós, mégis a héten többször éreztem úgy magam, mint akit fejbevágtak egy palacsintasütővel), de a hangulatomra is...  Túl vagyunk az első búcsúzáson is, ami talán méginkább mélyítette az „itt van az őszi, itt van újra” érzést: Bazsiiii, alias Cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony sajnos végleg Magyarország felé vette irányát. Előtte azért még egy mozimaratonos,  farmos hétvége keretén belül nemcsak, hogy megnézhettem, de meg is dögönyözhettem a kis cocákat, és az élmények mellé, Bazsiii „hagyatékaként” a pihe-puha, süppedős foteljét is nekem ígérte:)

Bár egy végleg eltávozott közülünk, olyan jó érzés volt megélni, hogy szépen lassan mindenki visszatért az őszi szünetről, és ismét megtelt a kolesz élettel és baráttal! Az ennek örömére tartott szerdai beszélgetős, sütögetős, filmnézős csajos estét, életem első Halloween-partyja követte pénteken, majd egy fergeteges dán házibuli szombaton :) A hétvégét Jöel, a holland cserediák egy svég barátnője- Inguun- is velünk töltötte, akit annyira megkedveltünk ezalatt a 3nap alatt, hogy ha minden a terveink szerint alalkul, akkor a februári szünetünk alatt Carolinnal látogatást teszünk nála. 

A matricakönyv, a kisördög és a bosziiiii :)

Hihetetlen milyen gyorsan telnek a napok...nem győzöm kapkodni a fejem a hétvégék hogy váltják egymást! És ha belegondolok, hogy a karácsonyi hazautamig egy hétvége kivételével mindegyikre már most valamiféle ”társadalmi esemény” van bejegyezve, akkor méginkább úgy érzem, hogy alig hogy visszatértem, hamarosan ismét otthon leszek!:) Arról nem is beszélve, hogy hétközben sem unatkozom, hiszen megkezdődött a dán nyelvkurzus, mely heti kétszer, kedden és csütörtökön 2,5 órás elfoglaltságot jelent, szerdánként pedig csajos vacsizós, beszélgetős estét tartunk 6-7en a csajokkal, minden héten más soros házigazdával. Mindehhez még hozzáadódik a heti kétszeri munka miatti éjszakázás, és a hétvégi bulizások...és így belegondolva lehet, hogy nem véletlenül érzek folyamatos jelleggel ekkora vonzalmat a pihe-puha „megic bed”-em iránt :P

Tortilla est Sascha-nál

Ami pedig a tanulást illeti, továbbra is hat az újdonság varázsa, hogy végre mobilis géppel rendelkezem, amit könnyen és gond nélkül vihetek magammal a suliba. Ez olyannyira örömmel tölt el, hogy a kézi jegyzetelés helyett áttértem a gépire, mely számomra új dimenziókat nyitott meg a tanulás terén is:) Szerdán volt az első beadandó projectmunkánk egyéni részének értékelése, egy személyes elbeszélgetés kapcsán, melyben a tanárnő nagy örömömre megdicsérte a dolgozatomat. Bár életemben először csináltam ilyet, és nem hogy angolul, de kezdetben magyarul is nehezemre esett megfogalmazni a gondolataimat a témával kapcsolatban, azt mondta, hogy abszolút egyetemi színvonalú, jól szerkeztett és szilárd háttértudást tükröznek soraim, illetve hogyha értékelnie kellene, mindenképp a felső osztályzatok közé kerülne. ..úgyhogy az új laptopomon készített jegyzetek mellett ez a visszaigazolás is újabb energialöketet adott a sulihoz! Ami pedig a dánt illeti...hát, azt gondoltam, hogy nem lesz könnyű, de hogy ennyire nehéz lesz arra nem számítottam! Mintha hirtelenjében két teljesen különböző nyelvet kellene megtanulnom, az írott dánt, és a beszélt nyelvet, hiszen a kettő között hatalmas különbség van, összefüggés vagy logika pedig sajnos nem sok...arról nem is beszélve, hogy fonetikusan sokszor nem is tudok annyi magyar mássalhangzót egymás mellé írni amennyit ki kellene ejtenem az adott szóban! SZÖRNYŰ! De ha visszaemlékszem, anno a spanyollal is döcögős volt a kezdet, aztán ahogy lassacskán éreztem a befektetett munka eredményét, a sikerélmény újabb lendületet adott...most is ebben bízom, bár itt a folyamat jóval lassabb lesz, hiszen ez most nem egy nulladik évfolyam, ahol napi 4-5 órában csak erre kell koncentrálni...de itt legalább adott az anyanyelvi környezet:)