Mikor aláírtam a gyakorlati helyemről szóló szerződést, vegyes érzések kavarogtak bennem. Bár a 230 jelentkezés elküldése után, a csekély pozitív visszaigazolásból a Lichnos Beach Hotel volt anyagi megfontolásból a legjobb lehetőség (mehettem volna a prágai Hiltonba, vagy Brüsszelbe, Barcelonába egy-egy 4csillagos hotelbe ingyen dolgozni), viszont egyáltalán nem voltam róla meggyőződve hogy felszolgálóként úgymond értékes gyakorlati tapasztalatra teszek szert majd, összehasonlítva a szerződésbe foglalt munkakörömet azokkal az osztálytársaimmal, akik recepciósnak mentek, vagy bejutottak valamelyik nagyobb utazási irodához.  Most  azonban- egy hónappal a munkakezdésem után- teljesen megnyugodott a lelkem, hogy olyan helyre kerültem, ahol rengeteg olyan dolgot tanulok, melyet más munkakörben egyáltalán nem lenne lehetőségem, és mely közelebb áll a személységemhez, mint a napi 8 órás számítógép előtti egyhelyben ülés.

Úgy tűnik az első 3hét rabszolgamunka meghozta gyümölcsét, hiszen a vezetőség úgy döntött változtat a munkabeosztásomon, és részben munkakörömön is. A manager egyik este odahívott magához, és azt mondta, hogy nagyon tetszik nekik, ahogy a vendégekkel bánok, és mivel látják, hogy szívemet-lelkemet beleadom a munkába, szeretnének esélyt adni a fejlődésre, és ezáltal arra, hogy egy lépcsővel feljebb lépjek a ranglétrán, mert látják hogy többre vagyok hivatott, mint hogy söprögessek és asztalt terítsek. Mivel szeretnék, hogy teljesen átlássam a rendszert mielőtt betanítanak a rendeléseket felvevő kütyük használatára (melyeket csak a főpincérek használnak, és abszolút nem megszokott, hogy külföldi szezonmunkásokat engedjenek akár csak a közelükbe is, hiszen hatalmas felelősséggel jár az, hogy ami bevitelre kerül az ipodon, végül az kerül a vendégek asztalára legyen szó ételről vagy italról) az amúgy esti, „8” órás műszakomat (ami valójában inkább 9-10) kettőbe törték, és déltől 4-ig betettek a bárpultba bártendernek, majd este 8tól zárásig maradok az étterem-bár részen felszolgáló. Ezzel a változtatással nemcsak, hogy sok újat tanulok a bárpultban (bár egyenlőre leginkább a mosogatógéppel, narancsléfacsaróval és kávéfőzővel barátkoztam), de szerencsésen kimaradok az első hetekben megszokott söprögetésből, evőeszköz és pohárpolírozásból és asztalterítésből, arról nem is beszélve, hogy így a két műszak közötti 4óra szabadidőmben végre lemehetek a partra is lubickolni, és az édes délutáni álmokat is beiktathatom az esti hajtás előtt. Úgyhogy most már esténként frissen, üdés, tisztán, sminkben és csinosan kezdem a műszakot, hiszen végre nem tartozik a napi rutinhoz az, hogy a nagy melegben való söprögetés vagy terítés alatt úgy leizzadjak, hogy még a pólómon is látszódjon a kemény munka eredménye.

És bár most a szervezetemnek ismét új ritmusra kell átállnia (hiába végzek hajnali 2kor a bárban, úgy bennem van az esti pörgés, hogy rendszerint 3-4 előtt sosem tudok elaludni, és nem mindegy, hogy 10.30kor kell kikelni az ágyból vagy délután 3kor), mely miatt a reggeli kávé is szükségszerűvé vált, nagyon boldog vagyok az új munkabeosztásommal, hiszen hiába én kezdtem legkésőbb a nyári munkát (5másik gyakorlatos diák van még a hotelben), 3 hét elég volt ahhoz, hogy bizonyítsam a hotel vezetőségének (akik ne felejtsük el folyamatosan Big Brother-ként figyelik minden lépésünket) az elhivatottságomat, és ezzel  egyedüliként kiérdemeljem a belém vetett hitüket és bizalmukat. Még akkor is, ha fel kell készülnöm arra, hogy lesznek az „előléptetésemből” fakadó feszültségek a hozzám hasonló nyári gyakszisokkal, hiszen így nekik kell azt a munkát is megcsinálniuk, amit kezdetben én végeztem el, és látják, hogy én előre haladok a tanulás és tapasztalat szerzés útján, míg ők egyhelyben állnak…Én azért mindent megteszek a velük való jó kapcsolat megtartásáért, az pedig már rajtuk múlik, hogy a lehetséges irigységük mennyire nyomja majd rá a bélyegét a viszonyunkra. Akárhogy is, igyekszem a tőlem telhető 120%-ot nyújtani, még akkor is ha ezzel sokaknak a munkatársaim közül a nem tetszését váltom ki, hiszen a tudás és tapasztalat, melyet ezalatt a 3hónap alatt szerezek majd, nagy valószínűséggel az egész életemet meghatározza majd.  A manager már most kijelentette, hogy jövő nyáron is a csapatban a helyem (azaz május végétől október végéig), mely nagyszerű érzés, és elismerés. Az persze nem titok, hogy nem felszolgálóként képzelem el a jövőmet, de azzal is tisztában vagyok, hogy a legalsó lépcsőfoknál kell kezdenem ahhoz, hogy egyszer majd  a „magasba” juthassak….

Szülinapi vacsora egy kedves kis tavernában

Boldogan telnek görög mindennapjaim, egyszerűen élvezem minden percét az itt töltött időnek. A munka továbbra is kemény (könnyű sose lesz, hiszen nagyon meleg van, és a hajtás állandó koncentrációt igényel ha nem akarom valamelyik vendég ölébe önteni tálcám tartalmát), de végre úgy érzem sikerült fizikálisan és mentálisan is hozzászoknom a „bolondokházához”. Élvezem a munkát, hiszen végre a való életben tapasztalom a „pure tourism”-ot, és úgy érzem rengeteget tanulok, ami garantálja, hogy az itt töltött 3hónap életem egyik legértékesebb tapasztalata lesz majd.

Nyaralás és munka egy helyen- Feeling bar és étterem, Lichnos Beach Hotel

Mivel számomra a hétfő számít hétvégének (rendszerint ekkor van szabadnapom), a napok teljesen összefolynak, viszont annak ellenére, hogy monoton rutinnak tűnhet első ránézésre a munkaprogram (evőeszköz és pohárpolírozás, söprögetés, terítés amíg a vacsoravendégek megérkeznek, majd ital és ételfelszolgálás vacsoráztatás alatt, majd a vacsoráztatás lezártával újabb evőeszköz és pohárpolírozás után irány a bár zárásig) a tény, hogy nap, mint nap különféle vendégeket szolgálok ki tesz róla, hogy rendkívül sokszínűnek tűnjön ez a munkaterület, hiszen mint vezetés közben hiába jársz mindennap ugyanazon az úton, sosem találkozol kétszer ugyanazzal a forgalmi szituációval…Mindig vannak ismerős arcok (azok akik a hotelben szállnak meg félpanziós ellátással és az ittlétük alatt minden este az étteremben vacsoráznak), és olyanok is akik, a partról térnek be egy este erejéig, és bár a vendégek többsége valószínűleg sosem fog emlékezni arra a felszolgáló lányra aki a „welcome” falatokat és az italaikat az asztalukra tette, bennem erősen él a rám tett benyomásuk, hol ültek, hányan voltak, és a visszatérő vendégekről egy idő után már tudom körülbelül mikor jönnek vacsorázni, vagy már a rendelés elolvasása előtt pontosan tudom mit isznak majd…Az elég hamar kiderült, hogy talán ez az egyik legjobb munkaterület arra, hogy teljesen ismeretlenekről kiderüljön milyen emberek is valójában, hiszen nagyon sokat elárul a személységükről az, hogy hogyan viszonyulnak, kezelnek, viselkednek egy „egyszerű”, a langlétra legalján álló, fiatal pincérlánnyal…vannak hihetetlenül primitív, bunkó parasztok, akik azt hiszik, hogy mivel van pénzük egy tengerparti 4csillagos hotelban üdülni, övék a világ és cselédként kezelnek, lekezelnek (nah, az ilyeneket nagyon nehéz higgadtan, és mosollyal elviselnem, de megteszem mondván a viselkedésük az ő szegénységi bizonyítványuk), de vannak olyan vendégek is, akik már a második vacsorájuktól a nevemen szólítanak, nagyokat köszönnek ha a parton látjuk egymást, és mindig megkérdezik hogy vagyok mielőtt leadnák a rendelésüket. Egy barátságos mosoly, néhány kedves szó, kérem és köszönöm....az ilyen kis apróságok a vendégek részéről  felbecsülhetetlen élmények, kedvet és erőt adva a munkához, ezek miatt az apró „szépségeiért” a napnak érdemes reggel kikelni az ágyból és belevetni magunkat az őrült mókuskerékbe...majd mikor hullafáradtan esténként hazaérek, teljes feltöltődést jelent kiülni a teraszra (mely pont a tengerre néz, úgyhogy garantált, hogy minden nap jól kezdődik és fejeződik be) és csak bámulni a felettünk lévő, csillagos végtelenséget...

Úgy érzem az elmúlt 3hét elég volt ahhoz, hogy teljesen beilleszkedjek, és a kezdeti zökkenők és ellenállás ellenére (volt néhány kezdetben nagyon barátságtalan és távolságtartó munkatársam) elfogadtassam és megszerettessem magam. Már kellő „kapcsolatom” van a konyhában ahhoz, hogy bármennyire is nagy a hajtás, elég legyen a pocimat megsimogatva jeleznem, hogy ebédet szeretnék kapni, és az extra adag maximum 10percen belül előttem van az asztalon (néha még dugi sütit is kapok mellé). A tulajok és managerek is  -akikről rémisztőbbnél rémisztőbb történeteket hallottam a munkatársaktól és akik folyamatosan a bárban ülnek minden lépésünket Big Brother-ként figyelve- kedvesen és egyenrangú félként beszélnek velem, gyakran dicsérve vidámságomat, mosolyomat és a tudásra szomjazó, kemény munkára hajlandó hozzáállásomat, úgyhogy minden jel szerint a pozitív benyomásra való erőfeszítéseim megtették hatásukat, mely rendkívül boldoggá tesz.

És hogy a nap ne csak strandolásból, munkából és alvásból álljon, hetente 1-2 alkalommal azért belevetjük magunkat a parga-i éjszakába is, ahol élvezve a kisfalu előnyeit, már kialakultak a törzshelyek, ahol a bártenderrel ápolt ismeretség által 5uróért egész éjszaka különlegesebbnél különlegesebb koktélokat kortyolgathatunk (hozzáteszem, egy mojito 8euroba kerül), megtaláltam kedvenc pékségem is gyros-osom is, ami a hét minden napján is nyitva van egész éjjel, úgyhogy nem panaszkodhatom, se éhen, se szomjan nem maradunk . Egy szó mint száz, egyszerűen boldog vagyok itt :)

Marissal (osztály-,munka-, és szobatársam) a parga-i éccakában

Kezdek szerelembe esni Görögországgal…persze nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, de valahogy mégis úgy érzem, hogy életemben először végre olyan országban vagyok, ahol akár el tudnám képzelni életem hátralévő részét is…most először érzem azt, hogy nincs bennem az a megmagyarázhatatlan „hiányérzet”, mely a röpke 21 évem alatt mindig ott volt, bármerre is sodort az élet a világban (és azt el kell ismernem, hogy van viszonyítási alapom, hiszen több országhoz volt már szerencsém, mint a legtöbb embernek egész életében valaha). Gyönyörű környezet, tökéletes időjárás (a hideg és borús Dánia után rendkívüli módon tudom értékelni a meleget és ragyogó napsütést), barátságos emberek, számomra nagyon tetsző nyelv és a mély gazdasági krízis ellenére is magával ragadó, kellemes légkör.

A hosszú nap után jól megérdemelt mojito :)

Még be sem tettem a lábam az országba, és már görögnek néztek (a repülőn egy görög srác ült mellettem, aki nagyon meg volt lepődve mikor mosolyogva megjegyeztem neki, hogy hiába beszél hozzám görögül, mert nem egy kukkot sem értek abból, amit mond), arról nem is beszélve, hogy mióta megérkeztem helyiek és külföldiek is egyaránt azt hiszik tősgyökeres görög lány vagyok :) Ki tudja milyen ágról csörgedezhet görög vér az ereimben, de ez megmagyarázná miért érzem ennyire „otthon” magam egy olyan országban, ahol épp annyira vagyok kívülálló, mint eddig bárhol máshol utazásaim során…

A munka az nagyon kemény, és bár felvoltam rá készülve, mégsem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz majd fizikailag és mentálisan is hozzászokni a napi 9-10 órás bolondokházához (és még nem vagyunk főzezonban!) Beledobtak a mély vízbe, hiszen hétvégén kezdtem, és rögtök betettek délutáni műszakba (a vacsoráztatás miatt ez a leghúzósabb), ami szerződés szerint délután 4től éjfélig tart. Az első 2napban csak az étterem részen dolgoztam (ezalatt betanítottak), majd mikor legnagyobb megelégedésükre látták, hogy gyorsan tanulok, és bírom a kemény munkát is, rám bízták a bár zárását is, ami azt jelenti, hogy miután éjfélkor végzek az étteremben, a bárban vagyok zárásig (amíg az utolsó vendég is elmegy), azaz hajnali 1-2ig, és gyanítom, hogy ez a következő hetekben kitolódik majd 3-4ig is...Ennyire kimerültnek még sosem éreztem magam az elmúlt 21évem alatt…szó szerint egy pillanatra sem ülünk le munkaidő alatt, melyre még rátesz egy lapáttal a közel 40fokos hőség (mivel kültéri a bár és étterem is, légkondi sem enyhít a melegen), illetve az, hogy alig eszünk (szerződés szerint napi 2étkezést biztosít a hotel, de mikor hajtás van a konyhában, az az utolsó problémájuk, hogy nekünk ételt adjanak ki, és mikor mégis enni kapunk, a nagy meleg miatt sokszor még az sem esik jól). Pénteken a sírógörcs kerülgetett mikor hullafáradtságban befejeztem az étterem evőeszközeinek tisztogatását (nemcsak a felszolgálásért vagyunk felelősek, de minden elő és utókészületet is mi végzünk: söprögetés, takarítás, terítés,  evőeszköz és pohár polírozás) és tudatosult bennem, hogy akkor még vár rám közel 2órás munka a bárban. Eljutottam arra pontban, melyet eddig csak futás közben tapasztaltam, mikor az eszem igyekszik meggyőzni a teljesen kimerült izmaimat, hogy „igen, bírod még tovább, kitartáááááás!” Úgy tűnik azért sikerült túlesnem a holtponton, és holnap végre 9nap folyamatos munka után megkapom az első szabadnapomat is, úgyhogy hey, hey, heeeeeeeey :)

Akármennyire is kemény, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részem lehet ebben az értékes tapasztalatban, hiszen tudom, hogy a ranglétra legalján kell kezdeni ahhoz, hogy a jövőben a ranglétra legtetején megálljam a helyem. Tudom, hogy ezáltal egészében látom majd át a rendszert, és ez segít majd ahhoz, hogy sikeres legyek felsőbb beosztásban a későbbiekben. És fáradtság ide vagy oda, elvégre ez a cél, ami a szemem előtt lebeg, úgyhogy még hajnali 2kor is mosolygós és kedves felszolgálót látnak a vendégek, akiket akármennyire is szeretnék végre „házon kívül látni”, arra bíztatok élvezzék csak a kellemes éjszakai iszogatást ameddig jól esik (hiszen ez a munkám…) :)

Széthullott lila kis világom, és nem számítottam rá, hogy ennyire megvisel majd végignézni és lelkileg megélni ezt. Arra pedig még kevésbé számítottam, hogy az „otthon, édes otthonba” való visszatérés első napjaiba ennyire nem találom majd a helyem, és mire kezdtem volna visszaszokni, ismét pakolhattam be a bőröndömet, hiszen egy új kaland vár rám…

Most érzem igazán mivel is jár a vándorló életmód, az állandóság hiánya, az hogy emberek ki és be sétálnak az életembe, közel engedem őket magamhoz, elkezdek ragaszkodni, majd ismét jön a búcsú ideje, és a szívem szakad meg. Szinte megfogalmazhatatlan az érzés mikor tudatosul az emberben, hogy a hely ahol otthonra talált, és azok az emberek, akik ott a családot jelentették, rövid időn belül már csak a múlt emlékei lesznek, és talán ezt a legnehezebb kezelni és feldolgozni…Bár minden búcsúval járó fájdalom ellenére, nagyon hálás vagyok az elmúlt 9hónapban kialakult ismeretségekért, barátságokért, melyeket bárhová is sodor majd az élet, mindig szívemben őrzök majd. Hiszen nekik köszönhetem, hogy ilyen szép emlékekkel költöztem ki lila kis világomból, és (ha a minden tervek szerint alakul) hagytam el Dániát jó időre…

Bár az otthoni világomból mindannyian nagyon vártuk a haza érkezésemet (összegyűltek a világban elszórt család tagjai is –unokatesómék Belgiumból, keresztszüleim Romániából), azt be kell vallanom, hogy sajnos nem könnyítettem meg a hozzám legközelebb álló emberek életét az elmúlt 10napban… Az elmúlt évek tapasztalatai és élményei által úgy gondolom nagyon jó önismeretre tettem szert, de mégis teljes képzavar volt bennem magammal kapcsolatban a haza érkezést követően. Valahogy nem éreztem otthon magamat az oly annyira hiányolt otthon, édes otthonban, és talán eddigi életem egyik legmélyebb lelki válsága ment végbe bennem.  És miután hónapokig távol van az ember, nagyon nehéz megnyílni még azoknak az embereknek is, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok, hiszen ott a tudat, hogy senkit nem akarok megbántani azzal, hogy itthon vagyok, de mégsem  érzem azt a „home, sweet home” érzést, és esetleg csalódást okozni nekik ezzel…És bár barátok, ismerősök akikkel a 10nap csak néhány órára találkoztam mindebből az őrlődésből semmit sem éreztek meg (nem hiába tartanak „mindig mosolygós Adélnak”), a hozzám legközelebb állók érezték hogy „something is going on with me”… Az utolsó napokra sikerült kihúzni magam a gödörből (illetve ebben Libámnak  és -bár ő nem tudott róla- Babámnak is nagy szerepe volt <3), és végre visszataláltam önmagamhoz. Csak azt sajnálom, hogy nem jutottam el hamarabb erre a szintre, bár igyekszem ebből is tanulni, és legközelebb tudatosabban készülni lelkileg a nagy változásokra…

És ha már a változásoknál tartunk, már Görögországból írom soraimat :) A kaland már az indulásom napján (tegnap) megkezdődött, hiszen nem sokon múlott, hogy lekéssem a gépem (olyan tipikusan Gyepes családosan kicentiztük az időt), majd Thessalonikiben közölték velem, hogy aznap már nincs busz Pargaig, így eldönthettem, hogy ott vagy a következő nagyvárosban (270km-re Thessalonikitől és 100km-re Pargatól), Ioannina-ban éjszakázom, ahová végül este 10-re érkeztem meg. De kárpótolt a stresszes napért a jól megérdemelt, teraszon lazulós sörözgetés, csokizás és még netem is volt, ami azért valljuk be ez sokat dobott az első görögországi benyomáson ;)

Ma délelőtt 11-kor érkeztem meg a hotelhez: festői környezet, tikkasztó hőség, zord munkásszálló és még zordabb munkakörülmények, viszont annál barátságosabb fiatal gyakornokok. Igyekszem pozitív maradni, és reméljük a legjobbakat! A mai nap még turistaként csodálom a helyet, holnaptól pedig kezdődhet a 3hónapos rabszolgamunka, nyaralás „feeling”-gel ötvözve. Hey, hey, heeeeey :)

Mindannyian erezzuk a bucsu kozeledtet, mely nehez szivvel tolt el a kozos programban, nevetesben es szeretetben gazdag hetek utan…Az itt toltott 9honap alatt megeltem  eddigi eletem  erzelmileg es szocialis eletileg legsivarabb idoszakat (februar, marcius), es  az elmult 21ev legmozgalmasabbjat is, hiszen aprilistol hihetetlenul beindult az elet. Ime egy kis fenykepes osszefoglalo az elmult hetek esemenyekben gazdag idoszakarol.

Aalborg Karneval: harom napos jelmezes-zenei fesztival. Bar mi csak egy napra latogattunk el, azt megallapitottam, hogy bar nem voltak vilaghiru fellepok, barmelyik otthoni zenei fesztival hangulata elbujhat mellette (az igazsaghoz hozza tartozik, hogy szemelyesen csak a VOLT-ot tapasztaltam meg tavaly nyaron)...remek tarsasag, remek hangulat, kivalo zenei szinpadok, megfizetheto belepo, egyszoval tokeletes kora nyari program.

A varosi folyopart is szamos alkalommal adott helyet egy-egy konnyu kis delutani “chilling out”-nak, ahol a jo tarsasag es nehany sor garantalta a feledhetetlen pillanatokat.

Tokeletes csajos delutan Juste-vel (litvan, Erasmusos cserediak, akivel az elmult 2honapban nagyon kozel kerultunk egymashoz, es akiben megtalaltam itt letem Libajat <3)

Masfel nap tokeletesen eleg ahhoz, hogy baratok baratai a tieide valjanak…Lana es Hendric Hamburgbol latogattak el Randersbe.

Aarhus: Mivel Randersben nem igazan vannak olyan parkok, ahova napos ido eseten csak ugy ki lehetne fekudni egy pokroccal, mult vasarnap a 4 musketas (Juste, Chip es Martin azok akikkel az elmult hetekben olyanna valtunk, mint egy kis csalad) ugy dontott irany Aarhus, es “let`s have some fun”.

Mellesleg a kutyas kepet Juste azelott talalta, hogy latta volna a parkban, negyunkrol keszultet :)

Szombat reggeli Outlet a sracokkal: A legjobban hianyzo dolgok egyike az Anyaval ritualenak szamito szombat reggeli piacos turizasok…hat ha nem is Anyaval, de ismet shopping-mennyorszagban erezhettem magam :)

Mivel a 4 musketas kozul kettonek (Juste es Martin) is a kozeljovoben lesz a szulinapja, ugy dontottunk most kivetelesen elore unneplunk a medve borere, hiszen mindenkepp szerettuk volna egyutt koszonteni egymast. A nagysikeru palacsinta-est altal inspiralva ugy dontottem “Pancake-cake”-kel lepem meg oket:

Mivel nem volt 45 gyertyam, Juste 2-t, Martin 3-at kapott, a hianyzo 20-at pedig odakepzeltuk :)

Utolso kozos csutortok este a “torzshelyunkon”, Rock Sann-ban: Eljen az ingyen sor es a DJ, aki mar anelkul tudja a kedvenc szamainkat, hogy kernunk kellene oket :)

Kozel masfel honapja allando alvashianyban szenvedek, hiszen miota a 4 musketas osszeverodott, a kozos vacsorak, iszogatasok, beszelgetesek hajnalig elhuzodnak, es mondhatom, hogy allando berendezeseive valtunk a kolesz konyhajanak. Olyannyira, hogy a zarovizsga elotti nap Juste-vel rekordot dontottunk az ott toltott 17 es fel oraval (reggel 9tol hajnali fel3ig)… es bar az ido nagy reszet valoban felkeszulessel toltottuk, a sracok munka utani hulla faradtsaguk ellenere vacsoraval es jokedvukkel igyekeztek javitani az agyhalal kozeli allapotunkon (hat igen, nagyon jo sorunk van mellettuk). Es ha mar a konyhanal tartunk, azt mindenkepp meg kell jegyeznem, hogy nagyon fogom hianyolni a kis konyhat, mely hatalmas buliknak (gyertyafeny, gitarozos-kozos eneklesek es tuzhely melletti izzaszto tancikalas minden mennyisegben) es meghitt beszelgeteseknek adott helyet az elmult hetekben.

Oszinten szolva, bar az itt toltott 9honap alatt csodalatos emberekkel hozott ossze az elet, nem gondoltam volna, hogy ennyire nehez lesz majd bucsut venni lila kis vilagomtol, melyet az utobbi idoszakban a kepeken lathato emberek (kulonoskeppen musketas tarsaim!) tettek tokeletesse. Hiszen nemcsak boldog pillanatokban voltak mellettem, de Len tavozasa utan ok voltak azok, akik kirangattak a szobambol es “osszeszedtek” szetesesembol…Ok azok, akikrol biztosan allithatom, hogy azutan is reszei maradunk majd egymas eletenek, hogy alig 4napon belul elbucsuzunk egymastol…es ezert halat adok az egnek!

Mivel ugy tekintek a blogomra, mintha a naplom lenne, ezert most ebben a bejegyzesben a legbelsobb gondolataimat vetem papirra, melyeket ugy erzem egyszeruen muszaj kiirnom magambol ahhoz, hogy tovabb tudjak lepni rajtuk…

A belga lovagom elment, es hatalmas urt hagyott maga mogott…Tudtam, hogy nem lesz konnyu a bucsuzas, de figyelembe veve, hogy bucsuzkodas teren “tapasztaltnak” szamitok mar, arra nem szamitottam, hogy ez lesz eletem eddigi talan legnehezebb bucsuja.  Bucsuzni mindig fajdalmas, viszont az ember legbelul valahol erzi, hogy csak egy ideiglenes elkoszonesrol van szo, vagy az a pillanat valoban az utolso ket ember kozott, es ez az ami igazan meghatarozza a fajdalom melyseget. A nyaron tudtam, hogy ugymond vegleges bucsut veszek mindentol, ami az elmult 20evben az eletem resze volt,  hiszen aktiv resztvevoje helyett mar csak ritka latogatoja leszek az addigi eletemnek…de arra tisztan emlekszem, hogy nem sirtam sem mikor Libamtol, sem mikor Kicsitol koszontem el, es bar akkor mar eltorott a mecses mikor Anyaek kigurultak a kolesz parkolojabol (akkor dobbentem ra igazan, hogy most szakadtam el veglegesen otthonrol) megis vegtelen nyugalom volt bennem legbelul, hiszen tudtam bar sok felszines otthoni kapcsolat megszakad majd, ok azok az emberek, akik barhol legyek is a vilagban mindig eletem reszei maradnak, szeretetukkel egyutt. Len-nel bar nem beszeltunk a jovorol, kimondatlanul megis mindketten tudtuk, hogy barmennyire is kozel allunk ahhoz, hogy szerelembe essunk egymassal, egyszeruen eselytelen, hogy ennek a kapcsolatnak legyen folytatasa, es az ahhoz vezeto ut, hogy mindketten mihamarabb kiverjuk egymast a fejunkbol es tovabb lepjunk, az hogy ugymond elvagunk minden szalat es nem keressuk egymast, hogy ne melyitsuk a sebeket… Egyszeruen megszakad a szivem, es azon toprengek meddig megy el az ember az almait es karrierjet eloterbe helyezve es mikor jon el az a pont az eletben amikor verge az esznek nem kell felulirnia a sziv erzeseit???

Evekkel ezelott megfogadtam magamnak, hogy barmifele gyenged szalakrol is legyen szo, sosem fogom hagyni hogy nagy donteseket barmilyen srachoz fuzodo erzelmektol befolyasolva hozzak meg, hiszen a “nagy O”-ig az emberek jonnek-mennek az eletunkben, lehetosegek tobbnyire viszont csak egyszer adodnak, ugyhogy teszek mindent celtudatosan, magamert…Szoval hiaba van tervben egy eves suli halasztas, hogyan is mernek ropke 3hetes romanc utan beleugorni abba, hogy egy olyan orszagban keressek munkat, ahol a 3nyelvbol 2-t nem beszelek (hiaba beszel mindenki angolul Belgiumban, vendeglatasban az edes keves sajnos) es akkor meg nem beszeltem annak a veszelyerol, hogy idokozben kiderul, hogy megsem egymasnak teremtett az eg minket es akkor mihez kezdenek egyedul egy teljesen ismeretlen orszagban? Ugyhogy minden esz erv amellett szol, hogy “dobozoljam be” az emlekeket es tegyem a lelkemben egy olyan polcra ahol nincs folyamatosan a szemem elott. Es itt szol kozbe a sziv, mely az erzesekbol es az emlekekbol taplalkozik…abbol, hogy annyira egy hullamhosszon voltunk lelkileg mar az elso perctol kezve, hogy az felelmetes; abbol, hogy mennyire szabadnak, elonek es egyszeruen boldognak ereztem magam mellette (mint eddig egyetlen, hozzam nagyon kozel allo ember mellet, akit ugyanugy a tavolsag miatt kellett evekkkel ezelott elengednem es akivel a mai napig olyan lelki kotodesunk van, mely valoszinuleg egy eletre szol); abbol, hogy hajnali 2ig ebren maradt azert, hogy jo ejt csokot kapjon mikor hazaerek a munkabol; es abbol, hogy az ejszaka kozepen felebredt mikor fordulaskor elengedtem a kezet alvas kozben…

19. szulinapomra egy gravirozott flaskat kaptam Hapcikaektol  44 orokervenyu igazsaggal boritva, melyen a 3. Tetel: “Az elet nem mindig racionalis, de Te mindig gondolkodj es cselekedj racionalisan!”, ugyhogy ezt szem elott tartva meg ha nehez szivvel is, de elore tekintek, megrazom magam, es igyekszem mielobb tovabb lepni, melyben azert nagyon sokat fog segiteni a hamarosan bekovetkezo legkorvaltozas.

Szoval most ezzel a blogbejegyzessel bucsuzom az elmult csodalatos hetektol, aztan ki tudja mit hoz majd a jovo, hiszen "az elet utjai kifurkeszhetetlenek..."

Bar csodalatos volt az elmult 3 hetem, megis nagyon vegyes erzesek kavarognak bennem...21 nap, es vegre 5 hosszu honap utan vegre ujra lathatom es olelhetem azokat az embereket, akiknek hianyahoz egyszeruen nem tudok hozzaszokni. Es ezzel egyidejuleg ismet eljon az ideje annak, hogy lapozzak egyet eletem konyveben, es belekezdjek egy ujabb fejezetbe. Junius kozepen egy idore vegleg kikoltozok lila kis vilagombol, hiszen terveim szerint a 3honapos nyari, gorogorszagi gyakrolatom utan halasztok egy tanevet es teljes munkaidos, dolgozo ember leszek valahol a nagyvilagban. Ezt remek lehetosegnek tartom arra, hogy egyreszt egy igazan utos munkatapasztalatot adhassak az oneletrajzomhoz, masreszt pedig, hogy vegre teljes mertekben levehessem Anyaek valalrol az anyagi tehet, es ha minden jol megy, akkor megkeressem a barcelonai harmadev tandijat is. Arrol nem is beszelve, hogy a sulit is jobb eredmennyel tudom majd befejezni, hiszen mivel abszolut gyakorlati alapokon fekszik az oktatas, nagyon sokat szamit az, hogy ki milyen tapasztalati hatterrel rendelkezik. Nah es persze arrol se feledkezzunk meg, hogy egy uj osztalyba fogok visszacsatlakozni, ami ujabb ismeretsegeket es kapcsolati toket jelent majd, es ki tudja, talan azalatt az egy ev alatt vegre megtalalom azt a helyet a vilagban, ahol el tudom kepzelni a jovomet is a kesobbiekben...

Vegre Randersbe is megerkeztek a felhotlen napok ragyogo napsutessel es 24-25 fokkal, mely altal teljesen athatott minket a nyar feelingje. Spontan buli, spontan buli hatan, guacamole party, teton napozos sorozgetes, es csillaglesos beszelgetesek edesitik meg a mindennapjainkat. Egyszoval beindult az elet, a kozos programok igazan osszekovacsoljak a csapatot, es most kezdem igazan megerteni miert mondjak azt, hogy az egyetemi evek a legszebbek :)

Azzal kezdtem soraimat, hogy vegyes erzesek kavarognak bennem...Nos, ennek talan legfobb oka, hogy az elet ismet bebizonyitotta, hogy bizonyos dolgok nem akkor tortennek meg, mikor keszen allunk rajuk (hiaba is igyekszunk tudatosan kerulni az ilyen "veszelyeket") , hanem idokozben sajat magunknak kell felnonunk az adott szituaciohoz. Hiszen az ember sose all keszen arra, hogy akkor botoljon bele egy elragado idegenbe, amikor sem az idozites, sem a foldrjazi elhelyezkedes se lehetne erre alkalmatlanabb...Erzelmileg az itt toltott 8honap legszebb 3hetet eltem meg a szabadlelku belga ”Cute Boy” mellett, akinek a heten lejar az itteni gyakorlai ideje, es szombaton hazafele veszi az iranyt. Hiaba tudtuk mindketten, hogy rovid eletu romanc lesz a mienk, valahogy megis elkapott az ar es mar csak azon kaptuk magunkat, hogy erosen sodor magaval. Olyannyira erosen, hogy az egyutt toltott nehany het kifejezetten olyan volt, mint a romantikus filmekben, ahol a fiatalok menthetetlenul szerelembe esnek a nyari nyaralas folyaman, melynek nyomat valoszinuleg orokre szivukben orzik majd...Es bar szerelemrol meg nemigen beszelnek, de erzelmekrol mindenkeppen, hiszen annak ellenere, hogy csupan 3 egyutt toltott het van mogottunk, a minden nap egyutt toltott orak, es a hajnalig tarto beszelgetesek nagyon melyre hatoltak mindkettonkben...olyannyira, hogy egyenlore belegondolni sem szeretnek milyen erzes lesz a bucsuzas...De mivel hiszem, hogy az eletben nincsenek veletlenek es minden okkal tortenik, tudom hogy idovel megertem majd miert pont o...miert pont itt....es miert pont most...