Bár a megszokottnál is erősebb volt az „otthon, édes otthon” hiánya a Húsvéti időszak alatt,  Anya örökérvényű bölcsessége „ami nem öl meg, az megerősít”, sokszor eszembe jutott és erőt adott az elmúlt hetek folyamán...Sőt, ha belegondolok sok olyan dolog történt, amiért hálás vagyok, hogy itt maradtam a tavaszi szünet idejére, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg annak ellenére sem fogok elhervadni, hogy idén kimaradtam a locsolkodásból :)

Érdekes, hogy bár se tojást nem festettem, és tipikus húsvéti menüben nem volt részem, mégis talán életem legkülönlegesebb Húsvétja volt ez az idei. Az elmúlt hetekben nagyon sokat álmodtam Papával, ami így közel 8hónappal a halálát követően eléggé felzaklatott. Vasárnap hajnalban ismét megjelent álmomban (mintha a húsvéti feltámadás története a saját életemre lenne átültetve), és bár most az álom végén meghalt, a halála előtti órákat szeretetben együtt töltöttük, úgy ahogy a még a régi időkből emlékszem a kapcsolatunkra. Ébredéskor az első gondolatom az volt, hogy most engedtem el, elbúcsúztunk egymástól, és bennem innentől kezdve „nyugodjék békében”... Libám Édesapja azzal búcsúzott tőlem a nyáron, hogy ne feledjem, ha elgyengülök, és lelkileg feltöltődésre van szükségem a messzi távolban, egy csöndes templomban bármikor elvonulhatok a világ elől és békére találok majd. Szóval életemben először, Húsvét vasárnap a főtemplom harangjai engem is ünnepi misére hívtak, és bár semmit sem értettem a dán prédikációból, mégis valahogy különleges béke érzése járta át testemet és lelkemet egyaránt, mely úgy érzem újabb lendületet adott a hátralévő „otthon, édes otthon” nélküli 2hónaphoz.

Átvettem egy pizzéria takarítást az egyik osztálytársamtól az otthontartózkodása idejére, így az elmúlt két és fél hétben minden napra megvolt a délutáni elfoglaltságom és Húsvét vasárnapot és hétfőt kivéve 16napot dolgoztam végig folyamarosan. Kicsit féltem attól, hogyan fogom megállni a helyem egy teljesen ismeretlen munkakörben és környezetben (a saját szobámon kívül még sosem takarítottam mások számára), de az imádnivaló, fiatal, Ausztráliából származó főnök páros (Ally és Karl) és az ott dolgozók is gondoskodtak arról, hogy hihetetlen módon a szívemhez nőjjön a hely még egy ilyen rövid időszak alatt is. Pénteken volt az utolsó munkanapom, és nagyon megérintett lelkileg, hogy Ally és Karl közösen köszönték meg az munkámat, és ajándékoztak meg egy 200kr-ás vásárlási utalvánnyal egy olyan üzletbe ahol előzőleg pont kinéztem egy tavaszi topánt (nah, erre szoktam mondani, hogy nincsenek véletlenek), és biztosítottak afelől, hogy mindenképp számítanak a segítségemre ha beindul a szezon, mert nagyon meg voltak elégedve a munkámmal. Úgy tűnik végre vége a közel 3hónapos munkanélküliségemnek, hiszen alig, hogy befejeztem az egyiket, jött másik kettő: nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik végre ismét beindul a pókerezés és a hétvégén kezdtem egy állandó lakástakarítást is. Szóval kezdenek helyreállni a dolgok e téren is, ami nagyon jót tesz a lelkecskémnek is, úgyhogy hey, hey, heeeeey!

Sajnos újra elérte a koleszt egy búcsúzási hullám, hiszen a másodéves turizmusosok befejezték a sulit, ami azt jelenti, hogy ismét a szívemhez közel álló emberektől (Kedvenc „másom”, Gintaras és a „teljesen különbözőek vagyunk, mégis így egészítjük ki egymást” Fanni) kellett hosszú időre elbúcsúznom... Tudom, hogy a „valahol a messzi világban” életvitelnek ez a velejárója -egy időre állandóságra találsz, majd tovább kell lépned, és úja és újra olyan embereket hátrahagynod, akik az adott helyen a mindennapjaid fontos részei voltak- de valahogy akármilyen gyakran is részem van ebben az élményben, egyszerűen nem tudok hozzászokni, és nem tudom a lelkemtől távol tartani a búcsúzással járó fájdalmat. De mivel „az élet mindig szép, csak a te szemeden múlik, hogy milyennek látod”, igyekszem arra koncentrálni, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy az elmúlt hónapokban az életem részei voltak, és én is az övéké lehettem.

Gintaras búcsúbulija

 Utolsó vacsora modern felfogásban :)

Úgy érzem a „Szex és New York” egy epizód erejéig beköltözött az életembe: homo- és biszexualitás, illetve egyéjszakás kalandorok lepték el nyugodt kis tavaszi dán mindennapjaimat, úgyhogy kedves olvasóm, remélem készen állsz egy tabuk nélküli élménybeszámolóra :)

Rendkívül nyílt felfogású embernek tartom magam, aki szeret más szemléletmóddal és értékrenddel rendelkezőkkel kapcsolatot teremteni, és bár az „otthoni burokban” sosem nyílt alkalmam arra, hogy más szexuális beállítottságú embereket ismerjek meg, valahogy mindig úgy éreztem, hogy nagyon szeretném megtudni ők hogyan látják a világot, és mások hogyan látják őket a világban.  Úgynevezett leszbikus ajánlatra azonban nem számítottam... Egy számomra nagyon kedves barátnőm egy beszélgetés kapcsán bevallotta, hogy úgy érzi számára én lennék a tökéletes pár...jóideje ismerjük egymást, és bár valahol talán éreztem, hogy máshogy tekint rám, mint én rá, mégis nagyon meglepett a vallomása. Mivel egy kiadós beszélgetéssel tisztáztuk a dolgokat, úgy gondolom ez semmilyen negatív kihatással sem lesz a további kapcsolattartásunkra, azonban arról mindenképp elgondolkodtatott, hogy a környezetemben hány olyan ember lehet, aki esetlegesen küzd a másság érzésével, de bizonyos okok miatt nem meri, akarja felvállalni azt. Az otthoni viszonyokból kiindulva, nagyon tisztelem azt aki normál keretek között (és itt nem a rendbontásos felvonulásra gondolok) önmaga és mások előtt is vállalja szexuális hovatartozását és ennek megfelelően éli napjait. Ennek legjobb példája egy olyan koleszos srác, akivel az elmúlt hónapokban nagyon szoros barátság alakult ki köztünk és aki által valóban testközelből tapasztalhatom nap, mint nap, mit jelent „másnak” lenni...olyannak lenni, aki mindig mosolyt csal az ember arcára, aki az üres táncparkett közepén tombol velem, aki megérti a női lélek rejtelmeit, aki fiú létére észreveszi az apró részleteket is egy lányon (ruha, cipő, frizura, smink), és akivel együtt stíröljük a pasikat a diszkóban :D És bár tudom, hogy sokan nem osztoznak a véleményemben, én mégiscsak úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van a boldogsághoz, még akkor is ha ezt egy vele azonos nemű emberrel találja meg, és még akkor is, ha én azért maradok a fiúknál, akármennyire is nehéz velük ;)

Kedvenc "másommal"

Mivel egyik „Szex és New York” epizód sem lenne kerek buliban összeakadós, flörtölős és egyéjszakás kalandorokba botlós este nélkül, teljesen véletlenül én is tudok egy ilyen sztorival szolgálni aprócska életemből...Minden csütörtökön 11 és éjfél között a Rock Sann-ban (az egyetlen diszkó a városba ahová ingyen lehet bemenni) az úgynevezett „happy hour” sikeresen gondoskodik arról, hogy a hely megteljen ingyen sörre szomjazó fiatallal, amiből persze mi sem maradhatunk ki :) Nos, alig hogy három perce ücsörögtünk az egyik asztalnál mikor egy rendkívül sármos srác megállt mellettem és valamit elkezdett dánul gagyogni nekem. Bár az elején bizonytalankodott angol tudását illetően, mégis valahogy ott ragadt mellettem, és egészen kellemes társaságnak bizonyult, melyet a gyönyörű zöld szemei, elragadó mosolya és kedves kis bókjai méginkább erősítettek. Már épp kezdtem örülni, hogy az élet az utamba sodort egy ilyen lehengerlő idegent, amikor, mint semmiből a villámcsapás a srác odasúgta a fülembe, hogy ha gondolom bemehetnénk a WC-be, vagy ki a sötétbe, vagy ha szeretném szívesen hazakisér, és egyértelmű volt, hogy a virágnyelv milyen szándékot takart...és mikor legnagyobb sajnálatára felvilágosítottam, hogy -bármennyire is szimpatizálok vele- rossz lányt szemelt ki egy véletlenszerű egyéjszakás diszkós kalandra, csalódottan eltűnt a tömegben újabb préda után kutatva...és ez olyan kiábrándító, hogy egy helyes, intelligens 24éves fiatal (aki az életkorából fakadóan már kellőképpen kiélhette volna magát és készen állhatna a normális kapcsolatalakításra) mikor növi ki, hogy a vére hajtja. Bár ez csak egy eset volt, a bulizós esték alkalmával mindig be kell látnom, hogy a diszkó továbbra is számomra azt a célt fogja szolgálni, hogy párkapcsolat keresés helyett jól kitomboljam magamból a feszültséget, hiszen nem vágyok arra, hogy én legyek a vacsorája egy-egy kiéhezett hiénának...Na, de hogy az este ne csüggedéssel záruljon, bevetettem magam a táncparkett közepére, ahol hirtelen elkapott egy másik sármos idegen, aki teljesen átadva magát a ritmusnak olyan lendülettel pörgetett ki, hogy stílusosan elvágódtam a Rock Sann közepén, és a lila véraláfutás a térdemen még most is arra a srácra emlékeztet :) Mivel a többiek hajlani 4kor úgy gondolták, ideje hazafele venni az irányt, és véget vetni a „pasis” estémnek, több „fiatal lány a diszkóban” sztorival nem szolgálhatok, és úgy érzem egy időre ismét elég is volt a bulis éjszakákból...

És hogy ne csak „Szex", de "New York” is legyen, adok egy kis helyzetjelentést az elmúlt hétvége társadalmi életéről is: hogy kipihenjük a csütörtök éjszakát, pénteken palacsinta estet tartottunk a koleszban, hogy minden percét kiélvezzük a hátralévő együtt töltött időnek. A másodévesek március végén befejezték a sulit, és mindannyiuk hazfelé veszi majd az irányt a nyári vizsgák kezdetéig, úgyhogy a koleszt is átitatja majd a randersi szellemváros hangulat....melybe egyenlőre inkább nem is gondolok bele...

Egy kis pancake friday

Mióta itt vagyok folyamatosan keresem a lehetőséget, hogy egy kis kultúrát szívhassak magamba, melyre nem is nyílhatott volna remekebb lehetőség, mint élőben szurkolni a dán női nemzeti kézilabda csapatnak a horvátok elleni BL elődöntő meccsen. És bár a dánok kikaptak a vendég horvátoktól, hatalmas élmény volt ilyen szintű, minőségi játékot testközelből látni! Arról nem is beszélve, hogy teljes melegség és szép emlékek járták át a szívemet, hogy ismét kézimeccsen szurkolhattam, és ismét egy Fannival az oldalamon! (Libám, sűrűn gondoltam ám a hazai meccsek hangulatára, a duzzadó és izzadt férfi izmokra és a mindentkibeszélős, szombat délutáni csajos 2órára:))

Hajráááááá Denmaaaaaark :)