Végre megérkezett az otthon, édes otthon egy darabkája a mindennapjaimba, és bár Kicsi szó szerint a tél első havát hozta magával, úgy érzem lelkecském megtelt napsugarakkal, és lila kis világom most kezd igazán összeállni körülöttem.  Kicsi érkezése napján beköltöztünk jelenlegi otthonunkba, mely bár messze áll az álomkuckótól, átmeneti pénztárcabarát megoldásnak tökéletes.  És bár egyenlőre még hippi stílusban élünk (az első két napban nem volt fűtésünk, meleg vizünk és netünk; ágyneműhuzatunk még nincs, de párnákat már beszereztünk tegnap), mégiscsak a mi kis birodalmunk, melyet szépen lassan csinosítgatunk majd… Kétség kívül barátságunk nagy próbája lesz az együttélés, de hiszem, hogy menni fog az összecsiszolódás, hiszen ameddig a kölcsönös szeretet, tisztelet és elfogadás jelen van egy kapcsolatban, addig nincs mi miatt aggódni (még akkor sem ha Kicsi horkolása nem hagy aludni, vagy lehúzom a takarót róla alvás közben:))

Home, street home :)

Leginkább állandó energia és időhiánnyal tudnám jellemezni az elmúlt heteket… A munkámat egyre inkább élvezem, de az állandóan változó beosztásom rendkívül kimerít hiszen folyamatosan ingázok a nappali, délutáni, esti és késő esti műszakok között. Úgy gondolom így tesztelik a tűrőképességemet és határaimat, de remélem eleget bizonyítottam ahhoz, hogy amint egy héten belül hivatalosan is lejár a három hónapos próbaidőm, nekem is beálljanak a műszakjaim, és végre egy kis rendszert vihessek az életembe megszüntetve a teljes képzavart melybe a szervezetem és bioritmusom került. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a munka mellé az egyre aktívabb szociális élet is energiavámpírként társul (szívesen feláldozok egy édes délutáni bucikálást azért, hogy munka előtt összefussunk néhány ismerőssel), melyről egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani, hiszen akkor beleesnék a kaszinó csapdájába. Aki dolgozott már tartósan az éjszakában, az tudja, hogy különös erőfeszítést igényel, hogy bármiféle aktivitást vigyen az ember a nappali órákba, és összeegyeztethetővé tegye az életét normális napi rutinnal rendelkező emberekkel (akik van, hogy akkor kelnek, mikor én ágyba kerülök), de végső soron ez az egyetlen módja, hogy beosszuk a rendelkezésünkre álló napi 24 órát, még annak árán is, hogy zombi állapotba kerülünk ezáltal…Úgyhogy fáradtság ide vagy oda, élvezzük, hogy pörög az élet, ami nem utolsó sorban a lehető legjobb nyelvtanulási és gyakorlási lehetőség Kicsinek is, hiszen mindenki a mély vízben tanul meg úszni :)

Bár az otthon, édes otthon egy darabja aranyozza be a mindennapjaimat, az igazság az, hogy az utóbbi időben nagyon erősen küzdök a honvággyal…A fizikai fáradtság és az elmúlt hetek bolondokházája lelkileg is megtépázott rendesen, melyre úgy érzem az egyetlen gyógyír az otthon, édes otthon melegsége: reggeli Anyai kávézás, Hapcikával délutáni futás, Kis Pofazacsimmal kéz a kézben elalvás, megfűszerezve Libás estékkel és csajos „catching up”-al a pesten tanyázó szívem csücskeivel. Március 19-28. Home, sweet home….hey, hey, heeeeey :)

2013. Új év. Új kezdet. Nem hiszek az új évi fogadalmakban, viszont abban nagyon is, hogy a tény, hogy életünk perceit sosem kapjuk vissza, új év közeledtével kötelez arra, hogy megálljunk egy pillanatra és végig gondoljuk milyen évet hagyunk a hátunk mögött, és milyen irányban haladunk a jövő felé… Én életem eddigi legeseménydúsabb évének nyilvánítom 2012-t, mely alatt hol a fellegeket, hol a poklot jártam meg mialatt 4 országon át vezetett utam 2013-ig (Dánia, Görögország, Magyarország, Anglia).  Rengeteg új élményt, tapasztalatot, tudást kaptam az élettől az elmúlt 12 hónapban, de amiért a leghálásabb vagyok, az a családom végtelen szeretete és támogatása, melyre földrajzi távolságtól függetlenül feltétel nélkül számíthatok.

Idén először tapasztaltam meg milyen a Karácsonyt távol az „otthon, édes otthon” melegségétől megélni. Mindig is amondó voltam, hogy a szeretteinkkel töltött közös percek a legnagyobb ajándék melyet kaphatunk, de most értettem meg igazán mekkora hiányérzet és űr keletkezik az emberben mikor hiába áll egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa előtt Szenteste, csalódottan veszi tudomásul, hogy az egyetlen dolog, amit a „Kedves Jézuska! Igazán jó kislány voltam az idén, úgy érzem megérdemlem a családomat Karácsonyra” című levélben kért, nem talált meghallgatásra (aki a vendéglátásban dolgozik, az pontosan tudja miért…) Mindenesetre nem panaszkodhatom, mert bár december 24.-én még dolgoztam (itt Angliában 25.-e az úgynevezett „boxing day” amikor összegyűlik a család hogy közösen ajándékot bontsanak), a karácsonyi műszak után meghitt társaságban ültünk le a szentesti vacsorához (ami mivel hajnali 3kor lett kész, mondhatnám karácsony első napja reggelijéhez), majd ahogy illik, vacsora után arra is fény derült kinek mit hozott a Jézuska idén :) December 25.-e az év egyetlen napja amikor a kaszinó zárva van, melyet egy Xmas-partyval ünnepeltünk, és mivel én a szerencsésebbek közé tartoztam akinek 26.-ára is szabadnapot kapott, így volt időm kipihenni a karácsonyi kaszinós hajtást (13 órás műszakkal minden eddigi rekordomat megdöntöttem), és a leginkább májkúrának betudható ünnepi 2 napot is. Úgyhogy jelentem, sikeresen túléltem életem első Karácsonyát távol az „otthon, édes otthon” melegségétől, és bár hiszem, hogy az első ilyen alkalom a legnehezebb lelkileg, remélem nem lesz belőle rendszer…

Az idei karácsonyom kedvenc képe, melyet Babám készített nekem azzal az üzenettel: "Lélekben mindig velünk vagy"

Ami pedig a szilvesztert illeti, nos egyáltalán nem bántam, hogy dolgoznom kellett, mert nagyon különleges feelingje volt a kaszinóban visszaszámolni a 2012-ből még megmaradt másodperceket, és koccintással ünnepelni 2013 első pillanatait. Tökéletes műszakbeosztást kaptunk, hiszen 2 barátnőmmel együtt mindannyian hajnali 1-kor végeztünk, így még bőven előttünk volt az éjszaka, hogy tisztességesen megünnepeljük az újévet.

ALEA girls 

Kedvenc litván lányaim :)

Mi kétszer kívántunk egymásnak boldog új évet (hiszen otthon egy órával hamarabb kezdődött 2013)

2013. Új év. Új kezdet. Alig néhány napon belül egy darabot kapok az „otthon, édes otthon”-ból Kicsi érkezésével, mely biztos vagyok benne, hogy bearanyozza majd a mindennapjaimat. Ezzel elérkezett az idő ahhoz is, hogy kirepüljek unokatestvérem fészkéből, és újra építsem lila kis világom, ahol Kicsi is menedékre talál majd. És ameddig meg nem találom elérhető árú álomlakásomat (horribilis milyen összegeken belül mozog a lakásbérlés és fenntartás itt Angliában), addig is egy-egy bőröndnyi vagyonunkat összetéve Kicsivel, kalandvágyó és kihíváskedvelő fiatalok stílusában tömörülünk boldogan egy bérelt szobában. Aztán ha már meg lesz az álomkuckó, jöhet majd otthonról a dániai lila kis világom minden darabkája, teljes lakásfelszereléssel együtt.  4 nap és itt van Kicsiiiiii, hey, hey, heeeeeeeeey :)