Végre megérkezett az otthon, édes otthon egy darabkája a mindennapjaimba, és bár Kicsi szó szerint a tél első havát hozta magával, úgy érzem lelkecském megtelt napsugarakkal, és lila kis világom most kezd igazán összeállni körülöttem.  Kicsi érkezése napján beköltöztünk jelenlegi otthonunkba, mely bár messze áll az álomkuckótól, átmeneti pénztárcabarát megoldásnak tökéletes.  És bár egyenlőre még hippi stílusban élünk (az első két napban nem volt fűtésünk, meleg vizünk és netünk; ágyneműhuzatunk még nincs, de párnákat már beszereztünk tegnap), mégiscsak a mi kis birodalmunk, melyet szépen lassan csinosítgatunk majd… Kétség kívül barátságunk nagy próbája lesz az együttélés, de hiszem, hogy menni fog az összecsiszolódás, hiszen ameddig a kölcsönös szeretet, tisztelet és elfogadás jelen van egy kapcsolatban, addig nincs mi miatt aggódni (még akkor sem ha Kicsi horkolása nem hagy aludni, vagy lehúzom a takarót róla alvás közben:))

Home, street home :)

Leginkább állandó energia és időhiánnyal tudnám jellemezni az elmúlt heteket… A munkámat egyre inkább élvezem, de az állandóan változó beosztásom rendkívül kimerít hiszen folyamatosan ingázok a nappali, délutáni, esti és késő esti műszakok között. Úgy gondolom így tesztelik a tűrőképességemet és határaimat, de remélem eleget bizonyítottam ahhoz, hogy amint egy héten belül hivatalosan is lejár a három hónapos próbaidőm, nekem is beálljanak a műszakjaim, és végre egy kis rendszert vihessek az életembe megszüntetve a teljes képzavart melybe a szervezetem és bioritmusom került. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a munka mellé az egyre aktívabb szociális élet is energiavámpírként társul (szívesen feláldozok egy édes délutáni bucikálást azért, hogy munka előtt összefussunk néhány ismerőssel), melyről egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani, hiszen akkor beleesnék a kaszinó csapdájába. Aki dolgozott már tartósan az éjszakában, az tudja, hogy különös erőfeszítést igényel, hogy bármiféle aktivitást vigyen az ember a nappali órákba, és összeegyeztethetővé tegye az életét normális napi rutinnal rendelkező emberekkel (akik van, hogy akkor kelnek, mikor én ágyba kerülök), de végső soron ez az egyetlen módja, hogy beosszuk a rendelkezésünkre álló napi 24 órát, még annak árán is, hogy zombi állapotba kerülünk ezáltal…Úgyhogy fáradtság ide vagy oda, élvezzük, hogy pörög az élet, ami nem utolsó sorban a lehető legjobb nyelvtanulási és gyakorlási lehetőség Kicsinek is, hiszen mindenki a mély vízben tanul meg úszni :)

Bár az otthon, édes otthon egy darabja aranyozza be a mindennapjaimat, az igazság az, hogy az utóbbi időben nagyon erősen küzdök a honvággyal…A fizikai fáradtság és az elmúlt hetek bolondokházája lelkileg is megtépázott rendesen, melyre úgy érzem az egyetlen gyógyír az otthon, édes otthon melegsége: reggeli Anyai kávézás, Hapcikával délutáni futás, Kis Pofazacsimmal kéz a kézben elalvás, megfűszerezve Libás estékkel és csajos „catching up”-al a pesten tanyázó szívem csücskeivel. Március 19-28. Home, sweet home….hey, hey, heeeeey :)