Boldogan telnek görög mindennapjaim, egyszerűen élvezem minden percét az itt töltött időnek. A munka továbbra is kemény (könnyű sose lesz, hiszen nagyon meleg van, és a hajtás állandó koncentrációt igényel ha nem akarom valamelyik vendég ölébe önteni tálcám tartalmát), de végre úgy érzem sikerült fizikálisan és mentálisan is hozzászoknom a „bolondokházához”. Élvezem a munkát, hiszen végre a való életben tapasztalom a „pure tourism”-ot, és úgy érzem rengeteget tanulok, ami garantálja, hogy az itt töltött 3hónap életem egyik legértékesebb tapasztalata lesz majd.

Nyaralás és munka egy helyen- Feeling bar és étterem, Lichnos Beach Hotel

Mivel számomra a hétfő számít hétvégének (rendszerint ekkor van szabadnapom), a napok teljesen összefolynak, viszont annak ellenére, hogy monoton rutinnak tűnhet első ránézésre a munkaprogram (evőeszköz és pohárpolírozás, söprögetés, terítés amíg a vacsoravendégek megérkeznek, majd ital és ételfelszolgálás vacsoráztatás alatt, majd a vacsoráztatás lezártával újabb evőeszköz és pohárpolírozás után irány a bár zárásig) a tény, hogy nap, mint nap különféle vendégeket szolgálok ki tesz róla, hogy rendkívül sokszínűnek tűnjön ez a munkaterület, hiszen mint vezetés közben hiába jársz mindennap ugyanazon az úton, sosem találkozol kétszer ugyanazzal a forgalmi szituációval…Mindig vannak ismerős arcok (azok akik a hotelben szállnak meg félpanziós ellátással és az ittlétük alatt minden este az étteremben vacsoráznak), és olyanok is akik, a partról térnek be egy este erejéig, és bár a vendégek többsége valószínűleg sosem fog emlékezni arra a felszolgáló lányra aki a „welcome” falatokat és az italaikat az asztalukra tette, bennem erősen él a rám tett benyomásuk, hol ültek, hányan voltak, és a visszatérő vendégekről egy idő után már tudom körülbelül mikor jönnek vacsorázni, vagy már a rendelés elolvasása előtt pontosan tudom mit isznak majd…Az elég hamar kiderült, hogy talán ez az egyik legjobb munkaterület arra, hogy teljesen ismeretlenekről kiderüljön milyen emberek is valójában, hiszen nagyon sokat elárul a személységükről az, hogy hogyan viszonyulnak, kezelnek, viselkednek egy „egyszerű”, a langlétra legalján álló, fiatal pincérlánnyal…vannak hihetetlenül primitív, bunkó parasztok, akik azt hiszik, hogy mivel van pénzük egy tengerparti 4csillagos hotelban üdülni, övék a világ és cselédként kezelnek, lekezelnek (nah, az ilyeneket nagyon nehéz higgadtan, és mosollyal elviselnem, de megteszem mondván a viselkedésük az ő szegénységi bizonyítványuk), de vannak olyan vendégek is, akik már a második vacsorájuktól a nevemen szólítanak, nagyokat köszönnek ha a parton látjuk egymást, és mindig megkérdezik hogy vagyok mielőtt leadnák a rendelésüket. Egy barátságos mosoly, néhány kedves szó, kérem és köszönöm....az ilyen kis apróságok a vendégek részéről  felbecsülhetetlen élmények, kedvet és erőt adva a munkához, ezek miatt az apró „szépségeiért” a napnak érdemes reggel kikelni az ágyból és belevetni magunkat az őrült mókuskerékbe...majd mikor hullafáradtan esténként hazaérek, teljes feltöltődést jelent kiülni a teraszra (mely pont a tengerre néz, úgyhogy garantált, hogy minden nap jól kezdődik és fejeződik be) és csak bámulni a felettünk lévő, csillagos végtelenséget...

Úgy érzem az elmúlt 3hét elég volt ahhoz, hogy teljesen beilleszkedjek, és a kezdeti zökkenők és ellenállás ellenére (volt néhány kezdetben nagyon barátságtalan és távolságtartó munkatársam) elfogadtassam és megszerettessem magam. Már kellő „kapcsolatom” van a konyhában ahhoz, hogy bármennyire is nagy a hajtás, elég legyen a pocimat megsimogatva jeleznem, hogy ebédet szeretnék kapni, és az extra adag maximum 10percen belül előttem van az asztalon (néha még dugi sütit is kapok mellé). A tulajok és managerek is  -akikről rémisztőbbnél rémisztőbb történeteket hallottam a munkatársaktól és akik folyamatosan a bárban ülnek minden lépésünket Big Brother-ként figyelve- kedvesen és egyenrangú félként beszélnek velem, gyakran dicsérve vidámságomat, mosolyomat és a tudásra szomjazó, kemény munkára hajlandó hozzáállásomat, úgyhogy minden jel szerint a pozitív benyomásra való erőfeszítéseim megtették hatásukat, mely rendkívül boldoggá tesz.

És hogy a nap ne csak strandolásból, munkából és alvásból álljon, hetente 1-2 alkalommal azért belevetjük magunkat a parga-i éjszakába is, ahol élvezve a kisfalu előnyeit, már kialakultak a törzshelyek, ahol a bártenderrel ápolt ismeretség által 5uróért egész éjszaka különlegesebbnél különlegesebb koktélokat kortyolgathatunk (hozzáteszem, egy mojito 8euroba kerül), megtaláltam kedvenc pékségem is gyros-osom is, ami a hét minden napján is nyitva van egész éjjel, úgyhogy nem panaszkodhatom, se éhen, se szomjan nem maradunk . Egy szó mint száz, egyszerűen boldog vagyok itt :)

Marissal (osztály-,munka-, és szobatársam) a parga-i éccakában

Kezdek szerelembe esni Görögországgal…persze nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni, de valahogy mégis úgy érzem, hogy életemben először végre olyan országban vagyok, ahol akár el tudnám képzelni életem hátralévő részét is…most először érzem azt, hogy nincs bennem az a megmagyarázhatatlan „hiányérzet”, mely a röpke 21 évem alatt mindig ott volt, bármerre is sodort az élet a világban (és azt el kell ismernem, hogy van viszonyítási alapom, hiszen több országhoz volt már szerencsém, mint a legtöbb embernek egész életében valaha). Gyönyörű környezet, tökéletes időjárás (a hideg és borús Dánia után rendkívüli módon tudom értékelni a meleget és ragyogó napsütést), barátságos emberek, számomra nagyon tetsző nyelv és a mély gazdasági krízis ellenére is magával ragadó, kellemes légkör.

A hosszú nap után jól megérdemelt mojito :)

Még be sem tettem a lábam az országba, és már görögnek néztek (a repülőn egy görög srác ült mellettem, aki nagyon meg volt lepődve mikor mosolyogva megjegyeztem neki, hogy hiába beszél hozzám görögül, mert nem egy kukkot sem értek abból, amit mond), arról nem is beszélve, hogy mióta megérkeztem helyiek és külföldiek is egyaránt azt hiszik tősgyökeres görög lány vagyok :) Ki tudja milyen ágról csörgedezhet görög vér az ereimben, de ez megmagyarázná miért érzem ennyire „otthon” magam egy olyan országban, ahol épp annyira vagyok kívülálló, mint eddig bárhol máshol utazásaim során…

A munka az nagyon kemény, és bár felvoltam rá készülve, mégsem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz majd fizikailag és mentálisan is hozzászokni a napi 9-10 órás bolondokházához (és még nem vagyunk főzezonban!) Beledobtak a mély vízbe, hiszen hétvégén kezdtem, és rögtök betettek délutáni műszakba (a vacsoráztatás miatt ez a leghúzósabb), ami szerződés szerint délután 4től éjfélig tart. Az első 2napban csak az étterem részen dolgoztam (ezalatt betanítottak), majd mikor legnagyobb megelégedésükre látták, hogy gyorsan tanulok, és bírom a kemény munkát is, rám bízták a bár zárását is, ami azt jelenti, hogy miután éjfélkor végzek az étteremben, a bárban vagyok zárásig (amíg az utolsó vendég is elmegy), azaz hajnali 1-2ig, és gyanítom, hogy ez a következő hetekben kitolódik majd 3-4ig is...Ennyire kimerültnek még sosem éreztem magam az elmúlt 21évem alatt…szó szerint egy pillanatra sem ülünk le munkaidő alatt, melyre még rátesz egy lapáttal a közel 40fokos hőség (mivel kültéri a bár és étterem is, légkondi sem enyhít a melegen), illetve az, hogy alig eszünk (szerződés szerint napi 2étkezést biztosít a hotel, de mikor hajtás van a konyhában, az az utolsó problémájuk, hogy nekünk ételt adjanak ki, és mikor mégis enni kapunk, a nagy meleg miatt sokszor még az sem esik jól). Pénteken a sírógörcs kerülgetett mikor hullafáradtságban befejeztem az étterem evőeszközeinek tisztogatását (nemcsak a felszolgálásért vagyunk felelősek, de minden elő és utókészületet is mi végzünk: söprögetés, takarítás, terítés,  evőeszköz és pohár polírozás) és tudatosult bennem, hogy akkor még vár rám közel 2órás munka a bárban. Eljutottam arra pontban, melyet eddig csak futás közben tapasztaltam, mikor az eszem igyekszik meggyőzni a teljesen kimerült izmaimat, hogy „igen, bírod még tovább, kitartáááááás!” Úgy tűnik azért sikerült túlesnem a holtponton, és holnap végre 9nap folyamatos munka után megkapom az első szabadnapomat is, úgyhogy hey, hey, heeeeeeeey :)

Akármennyire is kemény, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy részem lehet ebben az értékes tapasztalatban, hiszen tudom, hogy a ranglétra legalján kell kezdeni ahhoz, hogy a jövőben a ranglétra legtetején megálljam a helyem. Tudom, hogy ezáltal egészében látom majd át a rendszert, és ez segít majd ahhoz, hogy sikeres legyek felsőbb beosztásban a későbbiekben. És fáradtság ide vagy oda, elvégre ez a cél, ami a szemem előtt lebeg, úgyhogy még hajnali 2kor is mosolygós és kedves felszolgálót látnak a vendégek, akiket akármennyire is szeretnék végre „házon kívül látni”, arra bíztatok élvezzék csak a kellemes éjszakai iszogatást ameddig jól esik (hiszen ez a munkám…) :)