Világéletemben kihívás és kalandkereső ember voltam, aki sose félt mindent hátra hagyni és valahol máshol teljesen újra kezdeni. De be kell vallanom, hogy az Angliába vezető utam előtti utolsó este, valami megmagyarázhatatlan és számomra teljesen ismeretlen félelem vett hatalmába, hiszen úgy éreztem egy olyan út áll előttem, melyre lelkileg nem feltétlen állok még készen… egy olyan út, melynek minden darabjában a felnőtt lét lüktetett: állásinterjú; próbaidő; Karácsony az otthon, édes otthon melegsége nélkül; és az első igazi lépés afelé, hogy életemben először  a saját lábamra álljak és végre teljesen önerőből tartsam fenn magam (melynek így 21 évesen úgy érzem igazán eljött az ideje).  

"Amikor a változás szelei fújnak, a kétkedők falakat húznak fel, az optimisták pedig vitorlákat." Nos, én felhúzott horgonnyal és kiengedett vitorlákkal, jó szeleket remélve indultam neki a távoli ismeretlennek, és kezdtem meg életem talán legkalandosabb utazását....

Rendkívüli hálával tartozom családomnak amiért szeretetük és belém vetett hitük által feltétel nélkül támogatnak még annak ellenére is, hogy rendszerint minden ilyen „világjáró projectem” szépen kimeríti a családi költségvetést. Csupán 3 éves voltam, mikor egy horvátországi családi nyaralás alkalmával Hapcikának megígértem, hogy ha felnőtt leszek olyan megélhetési forrást teremtek magamnak, melyből gyönyörű nyugdíjas éveket biztosíthatok nekik. Visszagondolva erre, az ígéret nagy mosolyt csal az arcomra, és csak remélni tudom, hogy valóban eljön az a pont az életben mikor meghálálva az életem során tőlük kapott törődést és támogatást, végre én támogathatom és kényeztethetem őket.

Úgyhogy bár nehéz szívvel, de annál nagyobb lelkesedéssel ültem fel a London felé tartó repülőre. Tudtam, hogy hatalmas mérföldkő ez az életemben, és bíztam benne, hogy csodálatos élményekkel és tapasztalatokkal vár majd Anglia. Minden félelmem ellenére, hatalmas biztonságérzetet adott a tudat, hogy nem leszek egyedül a nagyvilágban, hiszen unokatestvérem szárnyai alá vett, befogadott a lakásába, segített minden szükséges papírmunkában, elkísért állásinterjúra a kasinóhoz (ahol ő is dolgozik), és folyamatos lelki támaszt nyújt nekem. November 14.-re kaptam időpontot a hatóságokhoz, ami azt jelenti, hogy alig 2héten belül hivatalosan és legálisan is itt dolgozó bevándorlónak számítok majd. Ami pedig a munkát illeti, a Karácsony közeledte miatt a lehető legjobbkor érkeztem munkakeresés szempontjából. Múlt hét vasárnap voltam állásinterjún a kasinóban, ahonnan tegnap kaptam a hírt, hogy hétfőtől teljes állásban kezdhetekek mindenesként. Ez azért remek lehetőség, mert így egyszerre 3-4 különböző munkakörre tanítanak be, és gyakorlatilag a kasinó minden részébe betekintést nyerek majd. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy gyakorlatilag érkezésemet követően másfél héten belül dolgozó emberré válhatok egy olyan helyen, ami fizetés és tapasztalat szempontjából is tökéletesen az, amire vágytam. Tudatában vagyok annak, hogy a kezdeti, betanulási időszak valószínűleg nem lesz könnyű, de rendkívül lelkes és izgatott vagyok, hiszen úgy érzem, hogy jó helyen vagyok, jó időben, és valóban ez az én utam :)

Nah, de hogy biztosan ne unatkozzak a hónap végén sem, november 23-25. között visszatérek egy hétvégére Dániába is, hogy a nyári gyakorlati vizsgám szóbeli részével, az első egyetemi évem hivatalosan is befejezettnek számítson. A gyaksziról szóló beadandóm -melynek leadási határideje november 1.-je volt- „megédesítette” az amúgy is izgalmas első angliai napjaimat, hiszen jó magamhoz hűen, most is az utolsó pillanatra hagytam a projectírást (személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy a stressz pozitív hatással van a teljesítőképességemre), melyet gyakorlatilag 4 éjszaka alatt írtam meg (sokak hetekig dolgoznak rajta, úgyhogy a vizsgafelelős koordinátorom remélhetőleg nem kérdez majd rá mennyi időt szántam a munkámra…). Az igazság az, hogy nagy kihívás volt számomra a rengeteg személyes, negatív érzést félretéve szakmai objektivitással szavakba foglalni a paradicsomi pokolba töltött 3 hónapos rabszolgamunka által szerzett tapasztalatokat, de úgy érzem ütős kis dolgozatot hoztam össze, melynek „védésére” magabiztosan megyek be majd november végén. Eredeti terveim szerint reménykedtem, hogy az egyetem engedélyezi majd, hogy skype-on keresztül tartsam meg a szóbeli prezentációmat, de a vizsgaszabályzat ezt végül nem tette lehetővé, úgyhogy kezdeti csalódottságomat hamar a boldogság vette át mikor belegondoltam, hogy legalább egy hétvége erejéig újra találkozhatok dániai szívem csücskeivel, melyet hihetetlen módon várok már! Az élet szép, hey,hey, heeeeeeey :)