9 nap, és újra otthon, édes otthon...az igazság az, hogy az utóbbi napokban erősen magával ragadott a honvágy érzése, főleg, hogy tegnap nem ölelhettem át Hapcikát 50. születésnapján! Bár dán mindennapjaim boldog kis vágányokon haladnak előre, alig várom már, hogy Anya reggeli kávéillatára ébredjek, Hapcika esztergálásának zaját halljam a garázsból napközben, és Babám szuszogására aludjak el! Azt hiszem az ünnepi hangulat is csak erősíti bennem a hazavágyódást, hiszen a teljes város hangulatos karácsonyi kivilágításban pompázik, az üzletekből karácsonyi zene árad, és az amúgy „szellemváros” keskeny kis utcái megteltek a tökéletes ajándékok után kutató emberi forgataggal...és ha ünnep, akkor család, az enyém pedig egyenlőre még 1500 km távolságra...de már nem sokáig! :)

Bár a héten egyedül ma voltak óráink, és a hét többi részében „off”-on leszek, most kivételesen a sulival kezdem blogos kismesém: múlthét szerdán „Career day”-t, azaz a továbblépési lehetőségekről szóló tájékoztató napot szervezett az egyetem, ahol olyan europai egyetemek tartottak előadást (többek között az otthoni IBS), melyekkel iskolánk együttműködési kapcsolatban áll. Nos, hiába jöttem Dániáig, nagyon úgy tűnik, hogy egyszerűen nem tudok a spanyol múltamtól szabadulni, és bár a barcelonai egyetem által kínált harmadév 5000 euros tandíja hallatán szinte megállt a szívem, az előadás végére mégis szerelembe estem a lehetőséggel! És hogy a fellángolásból akár tartós kapcsolat is legyen, már azt is kitaláltam, hogy az utolsó évben fél évre cserediákként ülök be a barcelonai egyetem padjaiba, így nemhogy nem kell tandíjat fizetnem, de az Erasmus által még havi megélhetési támogatást is kapnék. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg munkát sem esne nehezemre találni, azaz élnék, mint hal a vízben Spanyolország szívében! :) Persze sok víz lefolyik még a Dunán a következő másfél év alatt, de sose árt, ha több járható út közül válogathat az ember...

És még mielőtt bárki azt hinné, hogy „csak úgy” lógunk a suliból a hét hátralévő részében, nos le kell szögeznem, hogy komoly projectmunkában vagyunk benne...Nincsenek félévi vizsgáink, viszont január 3-án le kell adnunk egy 35 oldal terjedelmű „nagy” , úgynevezett pilot projectet, melyet most is 3-5 fős csoportokban írunk meg, egy szabadon, bármiféle megkötés nélkül választható témáról. Szerencsére a csoporttársaimmal egyet értettünk abban, hogy szakadjunk el a megszokottól, ahogy a tanárnőnk szokta mondani dobjuk el a térképet, és alkossunk valami egyedit! Így esett a témaválasztásunk az Európán belüli szex-turizmusra, mely bár létező, sőt fejlődő iparág, mégis tabunak számít a köztudtaban. A  project egyik fő célja, hogy ne csak úgynevezett „desk research”-n, azaz „asztali kutatómunkán” (internetes és könyvtári forrás) alapuljon a mondanivalónk, hanem tapasztaljuk meg a „field research”-t is, mely kapcsán úgymond ki kell lépnünk az utcára, és ténylegesen, emberektől kell információt gyűjtenünk akár kérdőív akár interjú formájában. Szóval kérem minden kedves ismerősömet, hogy nyitott szívvel és lelkesedéssel fogadja a „rázós kérdéseket” is tartalmazó kérdőívet, hiszen szilárd elhatározásom, hogy otthon töltött napjaim alatt akit csak lehet meginterjúvolok (anonim módon persze!) :)

És hogy könnyedebb vizekre evezzünk, íme egy kis helyzetjelentés a koleszos mindennapokból: A facebookos szülinapi tréfa óta állandó jelleggel folyt a magyar (illetve csak Móniék és én közteni) „háború”, mely olykor kisebb, olykor nagyobb piszkálódó bosszúságot okozott résztvevőinek: Az eltulajdonított névtáblám és lábtörlőmet egy kissé előrehozott húsvéti locsolkodás követette, majd bár a harcot Móniék tréfája indította el, a végleges békekötést az én „záróakcióm” váltotta ki, amikor is a huncut kis házaspár a fagyasztóból kapta kézhez fogkeféjét és fogkrémjét, illetve hogy garantáljam szép álmaikat, az ágyneműjüket is meghintettem egy kis mosóporral :D Nem csak a háborúnak vége, de alig két hét múlva, a szombat esti pókerpartiknak, a közös összeülős sütögetős, iszogatós beszélgetéseknek is búcsút inthetünk, és szinte kiürül a block 2, sajnos szétszéled a szuper  csipet csapat... (már előre félek milyen érzés lesz majd visszajönni).

A nevem rejtélyes módon eltűnt a postaládámról, de ezt kaptam helyette :)

Az utóbbi időszakban eléggé aggasztott, hogy vajon januártól is számolhatok-e a pokerklubból származó bevétellel, hiszen lelkileg nagy érvágás lenne nekem, pénzügyileg pedig Anyáéknak, ha a lakbéren kívüli kiadásaimat nem tudnám előteremteni...Nos, legnagyobb boldogságomra úgy tűnik a főnök, és a „poker guys”-ok is megszerettek és ragaszkodnak hozzám, hiszen az állásom érintetlenül vár majd vissza, mivel a főnök úgy döntött nem vesz fel senkit, hanem ő maga „ugrik be” helyettem. És ha ez még nem lenne elég a boldogsághoz, tegnap az egyik játékos megkérdezte, hogy érdekelne-e apartmanjának takaítása, és mikor mondtam neki, hogy decemberben 3 hérte hazautazom, azt mondta ne aggódjak, nem adja oda a munkát másnak, hiszen ha eddig kibírta takarítónő nélkül, januárig sem fog belehalni. Úgyhogy nyugodtan telnek majd az otthoni napjaim, hiszen szerencsére úgy tűnik nem lesznek állás problémáim a jövőév elején sem :)

 Már csak 9, azaz kilenc naaaaaaaaaaaap, amit ahogy Hapcika mondta tegnap, már akár fél lábbal is kibírunk! Juppíííííííííí :P

Tegnap reggel már csak 3 szivecskét küldtem Babámnak jelezve, hogy 3 hét múlva ismét alvótársat kap maga mellé. Olyan gyorsan röpködnek a hetek, hogy csak kapkodom a fejem, milyen rohamosan fogynak a szivecskék... Bár ezt csak a hazaérkezés idejét jelzőkről mondhatom el, hiszen a többi egyre csak szaporodik, olyan kis boldogságosan telnek napjaim az utóbbi időben:)

Mivel múlthét csütörtökön Carolin hivatalosan is X-et váltott életkorilag, a hétvégére kötelező jelleggel ünneplést ütemeztünk be. Csütörtök este dolgoztam, így szombat este ültük a szülinapi vacsorát, melynek illata (honey-lemon chicken-t készítettem) egészen Németországból csábította ide Carolin öccsét egy barátjával együtt. És mivel a vacsora nem vacsora pálinka nélkül -arról nem is beszélve, hogy a friss ismerettségek megszilárdításához is elengedhetetlen kellék-  legurult néhány kupicával az este folyamán, mellyel garantáltan, ha emlékezetessé nem is, de feledhetetlenné tettem az élményt a német srácok számára (legalábbis a másnap reggeli fejszerkezetükből ezt szűrtem le- ilyenkor örülök, hogy én itatok pálinkát, és nem fordítva :D).

Hogy a szülinapi sütit kicsit lemozogjam vasárnap reggel elkövettem azt a „hibát”, hogy a hideg idő ellenére is elmentem futni, melynek már délutánra megéreztem negatív eredményét: rázott a hideg, folyt az orrom és tele volt a fejem megfázással...olyan tipikus lebetegedés előtti állapot, melyre nálam a legjobb gyógymód egy kiadós alvás, ez azonban kivitelezhetetlen volt az éjszakai munka miatt amiről mondanom sem kell, hogy nem javított az állapotomon. Úgyhogy hétfőn hivatalosan is „getting better day”-t vettem ki, bevetve az összes elképzelhető természetes gyógymódot, hogy szerdáig jobban legyek, mivel akkora egy „Innovation Cup” nevű, 24 órás iskolai project volt betervezve (kötelező részvétellel). Hogy a gyógyulás garantált legyen, egy kis terápiás vásárlással, és egy esti csajos sütizéssel is megerősítettem az immunrendszeremet, majd mivel kedden csak délután voltam óráim, jól kialudtam magam, és szerdán egészségtől kicsattanva sétáltam be a „24 órás iskolai börtönbe”.

Az Innovation Cup egy országszerte megrendezésre kerülő kreatív fejlesztési project, melyben idén több, mint 700 diák vett részt. A mi iskolánba 240-en törtük a buksinkat a probléma megoldásán, kevert (más iskolából érkező diákokkal vegyítve) 7 fős csapatokban egészen szerda reggel 9-től másnap reggel 6 óráig (ez volt ugyanis a project videók egy adott szerverre való feltöltésének határideje). Minden csapat valós céggel, és valós termékekkel dolgozott, mely a mi esetünkben egy AXA great nevű instant „breakfast on the go” zabkása volt, mely abszolút nem volt sem vásárlócsalogató sem pénztárcabarát. A feladatunk az volt, hogy az általunk a termékben felfedezett problémákra megoldást találjunk, készítsünk egy videós dokumentációt a fejlesztési folyamatunkról, írjuk meg az úgynevezett „elevator speech”-et melynek lényege, hogy 30 másodperc alatt bárkit meggyőzzünk arról, hogy vegye meg a terméket, és egy marketing tervet is fel kellett állítanunk az általunk megformált új termék mögé. Szerencsések voltunk, hiszen nagyon jól tudtunk együtt dolgozni a csapatban, és emelett nagyon jó hangulatban töltöttük el a kötelező „munkaidőt” is, és ami a project részéről a legfontosabb, hogy mi is, és a tanáraink is nagyon elégedettek voltak a végtermékkel és végeredménnyel egyaránt. Nem mondom, hogy életem legkényelmesebb éjszakáját töltöttem el az iskolában ülve, de élménynek mindenképpen hatalmas élmény volt! (még akkor is, ha csütörtök reggel zombiként távoztunk az iskolából) :)

Marketing plan összeállítása hajnali 2-kor :)

Inspirációs és ébren tartó jellegű éjszakai közös zenélés

A hetem fénypontját a péntek esti vacsorás randimeghívás jelentette, melyre azzal a szilárd elhatározással érkeztem, hogy legalább egy apró hibát találok Jeppében, mert eddig olyan, mintha egy tündérmese részese lennék, ahol a sármos és tökéletes királyfi egyszerűen csak bevágtat az életembe fehér lován, és levesz a lábamról....nos,úgy tűnik ez alkalommal sem jártam sikerrel, hiszen a currys csirke tökéletes lett (tehát a konyhában is ügyesen sürgölődik), a lakásában patyolat tisztaság (a szomszédságában élő dán barátnőimtől hallottam, hogy e tekintetben sem tipikus pasi),  rengeteg növénye van (amik amilyen boldognak tűntek, azt jelenti, hogy gazdájuk igazi törődő tipus), és egyszerűen tökéletes társaság! És bár kíváncsian várom milyen sötét foltra bukkanok rá az idők folyamán, csak azt kérdem magamtól "Hol bújkáltál eddig ifjú lovag, ki ennyire megédesíted a napjaimat?! :) 

Ismét eltelt egy újabb, mozgalmas hét...és bár az ősz egyre szürkébb és hidegebb, lelkecskémben tombol a tavasz:)

A múltheti hétvége „fucked up school day”-jel kezdődött, ugyanis péntek reggel 3óra alvás után (csütörtökön dolgoztam) nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból, hogy bemenjek  az aznapi 4órámra, majd mikor megérkeztem, kideült, hogy az első kettő elmarad...még szerencse, hogy Kriszti az egyetem melleti apartmanok egyikében lakik, és nem kell messzire mennem ha menedékre van szükségem. Szóval ahogy a jókislányok teszik, végigvártam másfél órát, hogy bemehessek az utolsó két órámra, majd mikor már 20perce vártunk az azt tartó tanárra, értesítettek minket, hogy betegség miatt az is törölve van. Aznap az hozta meg a jó döntést, aki reggel inkább kinyomta az ébresztőjét (vagy eleve be sem álította) és nem ment be fölöslegesen...

Hogy a nap mégis értelmet nyerjen, úgy döntöttem belevetem magam a mély vízbe, és megfőzöm életem első húslevesét, mert annak ellenére, hogy nem vagyok leveses, eljutottam arra a pontra, hogy kívántam azt. (jó, így utólag belátom, hogy nem akkora kihívás, de mégis...mindig emlékezetes mikor az ember ismeretlen vizekre evezik). És ha már amúgy is annyira benne voltam a főzésben, „összedobtam” egy herán tokányt is puliszkával:) Nos, be kell látnom, hogy semmi sem lett tökéletes, de mégis olyan boldogan ebédeltem, hiszen úgy érzem kezdek egyre bátrabban főzni, és mivel gyakorlás teszi a mestert, remélem, hogy egyszer majd a gyerekeimtől én is azt hallom „Anya ez isteni!”

Ha november 4.-e, akkor az egész ország J-day-t ünnepel. Ez egy sörgyártó cég által promóciós céllal létrehozott esemény, ami évek azzal a hagyománnyal rendelkezik, hogy a város központjában 20.59-kor az ország minden pontján nekikezdenek a „karácsonyi sör” csapolásának, ezzel jelezve az ünnep közeledtét (ha belegondolok, nem véletlen, hogy a dánok számon vannak tartva a legnagyobb ivók között).  Szóval az utcák, és szórakozóhelyek ilyenkor mindig megtelnek, és garantált a jó hangulat, hiszen néhény kör után, már nem szomjas az ember, csak azt érzi, hogy nagyon kell pisilnie:)

Péntek délután Fanni (a másodéves turizmusos magyar lány) is megérkezett prágai gyakorlatáról -így nagy örömünkre eggyel bővült a koleszos magyar delegáció is- melyet szombat este egy kis közös, főzőcskézéssel (illetve én sütöttem, ők ettek:D), beszélgetéssel és forraltborozással ünnepeltünk meg. Ekkor még nem tudtam, hogy ez volt az idén második szülinapom előestéje, bár sejthettem volna, hogy a huncut mókamesterek –természetesen Móniról és Zoliról van szó- nem állnak meg annál, hogy a forraltboromba csilit és sót csempésznek. Amint kiderült ugyanis, kapva kaptak az alkalmon, hogy sütés közben ott volt a laptopom a konyhába, és persze facebookra is be voltam jeletkezve, szóval megváltoztatták a születési dátumomat, így facebook szerint november 6-án idén másodszorra töltöttem be a 20-at. És mivel ma már sajnos olyan világban élünk, ahol „facebook mindent tud” , nos mondanom sem kell mennyi szülinapi köszöntést kaptam :D Az egyetlen részlet, mely mutatja, hogy a mókamesterek terve mégsem volt teljesen tökéletes, hogy egy jó ideig a facebook rendszere nem enegedi hogy visszaállítsam a valós születési dátumomat, úgyhogy addig is az új ismerőseim találgathatnak melyik év szülőttje vagyok...

Ha már szülinap, akkor az esti bulizás sem maradhatott el, és itt az élet megint bebizonyította, hogy NINCSENEK VÉLETLENEK...Összefutottam ugyanis Jeppével (egy nagyon édes dán srác, akit a dán barátnőimen keresztül ismertem meg még az első hetekben, de mivel ő a viborgi egyetemen tanul, nem sűrűn találkoztunk ezelőtt), aki jól megtácoltatott, majd másnap reggel mikor megnyitottam a facebookot (ugye-ugye, a fontos dolgok facebookon történnek) már várt a levélke, hogy hát mennyire bántja, hogy nem tudta, hogy szülinapom van, és nem köszöntött fel...A „szülinapi sztoriból” levelezés lett, a levelezésből, pedig péntek délutáni randiiiiiii, amitől még most is olvadozom! Szóval köszönetnyilvánítással tartozom Móniéknak, hogy a facebookos szivatás ilyen pozitív hatással volt az életemre! <3

Beköszöntött az ősz...mielőtt hazamentem, az akkor még zöld falevelek intettek búcsút az őket életben tartó faágaknak, mostanra viszont szinte teljessé vált az elmúlás érzése, hiszen egyre kopárabbak a lombkoronák, és már igazi őszi színekben pompázik a dán avar.

Nézve, ahogy elhal a természet - hogy tavasszal újraéledhessen-  az ember is elgyengül egy kicsit...Bár mióta itt vagyok, az energiaszintem nem igen került jelentősebb válságba, az utóbbi napokban alig bírok kikászálódni az ágyból, úgy érzem visszatért az otthon hagyott mormota énem, hiszen szinte állandó jelleggel aludhatnékom van. Arról nem is beszélve, hogy a borús és szomorkás idő nemcsak a fejemre nyomja rá bélyegét (nem vagyok fejfájós, mégis a héten többször éreztem úgy magam, mint akit fejbevágtak egy palacsintasütővel), de a hangulatomra is...  Túl vagyunk az első búcsúzáson is, ami talán méginkább mélyítette az „itt van az őszi, itt van újra” érzést: Bazsiiii, alias Cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony sajnos végleg Magyarország felé vette irányát. Előtte azért még egy mozimaratonos,  farmos hétvége keretén belül nemcsak, hogy megnézhettem, de meg is dögönyözhettem a kis cocákat, és az élmények mellé, Bazsiii „hagyatékaként” a pihe-puha, süppedős foteljét is nekem ígérte:)

Bár egy végleg eltávozott közülünk, olyan jó érzés volt megélni, hogy szépen lassan mindenki visszatért az őszi szünetről, és ismét megtelt a kolesz élettel és baráttal! Az ennek örömére tartott szerdai beszélgetős, sütögetős, filmnézős csajos estét, életem első Halloween-partyja követte pénteken, majd egy fergeteges dán házibuli szombaton :) A hétvégét Jöel, a holland cserediák egy svég barátnője- Inguun- is velünk töltötte, akit annyira megkedveltünk ezalatt a 3nap alatt, hogy ha minden a terveink szerint alalkul, akkor a februári szünetünk alatt Carolinnal látogatást teszünk nála. 

A matricakönyv, a kisördög és a bosziiiii :)

Hihetetlen milyen gyorsan telnek a napok...nem győzöm kapkodni a fejem a hétvégék hogy váltják egymást! És ha belegondolok, hogy a karácsonyi hazautamig egy hétvége kivételével mindegyikre már most valamiféle ”társadalmi esemény” van bejegyezve, akkor méginkább úgy érzem, hogy alig hogy visszatértem, hamarosan ismét otthon leszek!:) Arról nem is beszélve, hogy hétközben sem unatkozom, hiszen megkezdődött a dán nyelvkurzus, mely heti kétszer, kedden és csütörtökön 2,5 órás elfoglaltságot jelent, szerdánként pedig csajos vacsizós, beszélgetős estét tartunk 6-7en a csajokkal, minden héten más soros házigazdával. Mindehhez még hozzáadódik a heti kétszeri munka miatti éjszakázás, és a hétvégi bulizások...és így belegondolva lehet, hogy nem véletlenül érzek folyamatos jelleggel ekkora vonzalmat a pihe-puha „megic bed”-em iránt :P

Tortilla est Sascha-nál

Ami pedig a tanulást illeti, továbbra is hat az újdonság varázsa, hogy végre mobilis géppel rendelkezem, amit könnyen és gond nélkül vihetek magammal a suliba. Ez olyannyira örömmel tölt el, hogy a kézi jegyzetelés helyett áttértem a gépire, mely számomra új dimenziókat nyitott meg a tanulás terén is:) Szerdán volt az első beadandó projectmunkánk egyéni részének értékelése, egy személyes elbeszélgetés kapcsán, melyben a tanárnő nagy örömömre megdicsérte a dolgozatomat. Bár életemben először csináltam ilyet, és nem hogy angolul, de kezdetben magyarul is nehezemre esett megfogalmazni a gondolataimat a témával kapcsolatban, azt mondta, hogy abszolút egyetemi színvonalú, jól szerkeztett és szilárd háttértudást tükröznek soraim, illetve hogyha értékelnie kellene, mindenképp a felső osztályzatok közé kerülne. ..úgyhogy az új laptopomon készített jegyzetek mellett ez a visszaigazolás is újabb energialöketet adott a sulihoz! Ami pedig a dánt illeti...hát, azt gondoltam, hogy nem lesz könnyű, de hogy ennyire nehéz lesz arra nem számítottam! Mintha hirtelenjében két teljesen különböző nyelvet kellene megtanulnom, az írott dánt, és a beszélt nyelvet, hiszen a kettő között hatalmas különbség van, összefüggés vagy logika pedig sajnos nem sok...arról nem is beszélve, hogy fonetikusan sokszor nem is tudok annyi magyar mássalhangzót egymás mellé írni amennyit ki kellene ejtenem az adott szóban! SZÖRNYŰ! De ha visszaemlékszem, anno a spanyollal is döcögős volt a kezdet, aztán ahogy lassacskán éreztem a befektetett munka eredményét, a sikerélmény újabb lendületet adott...most is ebben bízom, bár itt a folyamat jóval lassabb lesz, hiszen ez most nem egy nulladik évfolyam, ahol napi 4-5 órában csak erre kell koncentrálni...de itt legalább adott az anyanyelvi környezet:)

Újra itt...már épp ideje az újabb beszámolónak, hiszen rengeteg dolog történt az utolsó bejegyzés óta eltelt két hétben! Azt sem tudom, hol is kezdjem a regélést! --->És Máté, ahogy ígértem, ezt a blogbejegyzést külön Neked címzem, bár élőben már mindent hallottál:)

Egyszer volt, hol nem volt egy kiskőrösi kislány, akit mikor kiköltözése előtt megkérdeztek, milyen gyakran jár majd haza látogatóba, azt felelte:  „Karácsonykor mindenképp itthon leszek, de ha rajtam múlik októberben is hazaugrok néhány napra”. Mivel a kezdeti kiadások kellőképpen kimerítették a családi költségvetést, a kislány és szülei látva a hazautazás költségeit, abban állapodtak meg, hogy csak decemberre foglalnak repjegyet.  Nos, a kislány olyan szerencsés volt, hogy már kint tartózkodása második hetében jól fizető munkát kapott, és úgy döntött, hogyha már úgy hozta az élet, hogy megteheti, betartja ígéretét, és meglepi hazautazásával családját az őszi szünete ideje alatt... Az igazság az, hogy mikor lefoglaltam a repjegyemet nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jó döntést hoztam, féltem attól, hogy lelkileg elgyengülök az otthonléttől, és nehéz szívvel ülök majd fel a visszafelé tartó járatra, de minél inkább közeledett az indulás időpontja, annál inkább éreztem, hogy pozitív hatással lesznek rám az otthon töltött napok. És így is lett - teljes feltöltődés! Az indulást megelőző héten már alig bírtam magammal, arról nem is beszélve, mennyire nehezemre esett nem elszólni magam a 14pecsétes titokról az utolsó, Anyáékkal való Skype beszélgetésnél!

Már pénteken azzal az érzéssel mentem haza a suliból, hogy végeeee, kezdődhet az őszi szünet! Ennek örömére Caroline-nal a sütögetésnek indult este iszogatásba csapott át, majd bár szombat estére buli volt betervezve Aarhusban, Bazsiii (Cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony rövidített „fedőneve” :P) kocsi problémája átírta a terveket, és végül a basementben kötöttünk ki. A szombati éjszakázáshoz hozzáadódott még a vasárnap éjjeli munka, úgyhogy hétfőn reggel alvás nélkül, de tele az izgalomból származó adrenalinnal indultam neki a hosszú, hazafele tartó útnak... Reggel 6:53-kor indultam, és este háromnegyed 10-re értem a bejárati ajtónk elé, 36 óra folyamatos ébrenlét, és 8 közlekedési eszköz váltása után: helyi buszjárat->(Randers) távolsági busz->komp->busz-> (Koppenhága) metro->vonat (Malmő)-> busz a reptérig->repülő (Ferihegy)->” Kicsi” kocsi Kőrösig- .

Kompkikötő

Titkos fogadóbizottságom

A meglepetés érkezés olyannyira tökéletesre sikeredett, hogy mikor felhívtam Hapcikát, hogy a megbeszélt Skypeozás helyett élőben is cseverészhetünk, ha lejön, hogy kinyissa a bejárati ajtót, a telefont át kellett adjam Kicsinek, hogy Hapcika higgyen a fülének, és bebizonyítsam, hogy téves a feltételezése, miszerint beittunk a koleszban és csak szivatom :D Bár sokszor elképzeltem milyen reakciót vált majd ki belőlük, hogy hirtelen ott állok az ajtóban, a meglepettséggel keveredett boldogság minden képzeletemet felülmúlta! Azt hiszem magasra tettem a mércét az első meglepi hazautazásommal, amit a későbbiekben nehéz lesz felülmúlni. (De azért próbálkozunk majd!):)

Bár kimondva olyan soknak tűnik a 9nap - ha belegondolok, az utazás miatt igazából csak egy hét- mégis olyan hamar elszállt! Nagyon jó volt Babám szuszogása mellett elaludni, majd Anyai ölelésre és kávéillatra ébredni. Volt ebben az egy hétben minden ami csak belefért: Pesti bulizás a Csajokkal, hamisítatlan Libás esték, gigantikus családos-barátos pörköltezés a természet lágy ölén, és rég látott ismerősökkel való összefutás. És persze az első nagyobb volumenű, önerőből finanszírozott kiadást- a cuki kis tengerkék laptopom vásárlását-  és a hat hete nem gyakorolt vezetést se felejtsük ki a sorból! És ha már a vezetésnél tartunk...az otthon töltött napok áttörést jelentettek, ugyanis legyözve félelmeimet mostmár nemcsak Pupikával voltam hajlandó közlekedni, hanem baleset és ajtótörés nélkül a rokonokat is elszállítottam Halasig Szilikével! :D

Csajokkal a pesti "éccakában":P

Ami pedig a visszautamat illeti...nos, kellőképpen izgalmasra sikerült:) Érdekes, hogy felülve a Pest felé tartó vonatra, egyáltalán nem szorult össze a szívem....nem volt bennem az a búcsúzás miatti szomorúság és egyfajta fájdalom, melyet korábban már többször tapasztaltam...talán pont amiatt, hogy tudtam, hamarosan újra itthon leszek, és hogy olyan helyre térek vissza, melyet nagyon megszerettem az elmúlt 6 hétben (az otthonlét alatt többek állapították meg, hogy egyszerűen ragyogok, és sugárzik belőlem az, hogy tényleg jól érzem magam az új helyemen)!  Libám és Kicsi most sem hiányozhattak az utolsó, magyarföldön töltött óráimból, majd bár azt hittem magányos utazás elé nézek, már a reptéri váróban társaságra akadtam egy rendkívül szimpatikus hölgy személyében, akivel nemcsak a váróban töltött 2órát, de a repülőutat is végig beszélgettük. Majd a Malmöből Koppenhága felé tartó vonaton egy kisebb magyar delegáció verődött össze (hát persze, hogy a magyarok 5vagon közül „véletlenül” ugyanarra az egyre szállnak fel), melyből szerencsémre 2srác ugyanúgy  tovább kellett, hogy utazzon, mint én. Így nemcsak, hogy nem maradtam társaság nélkül, de sikerült felkéretszkednem a kedvezményes jegyemmel ugyanarra a vonatra, mellyel ők haladtak tovább, és így megmenekülnöm attól, hogy a koppenhágai éjszakában, egyedül 5 órát várakozzam. Bár induláskor abban a tudatban voltam, hogy át kell majd szállnom, a csillagállás megfelelőnek bizonyult, és a vonat egészen Randersig hozott hajnali 5-re (amúgy ekkor indult volna a vonatom Koppenhágából melyre hivatalosan a jegyem szólt). Hulla fáradtan, de boldogan értem a kolesz elé, ahol lelki szemeim előtt már a forró fürdő és a magic bed-em lebegtek....sajnos azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy nem tudok bejutni a saját szobámba, mivel a kulcsot (melyet itt hagytam Krisztinek, hogy a munkahelyi helyettesítés után aludjon a szobámban tudjon aludni) drága szomszédom meggondolatlanul bedobta a postaládába, anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy a postaláda kulcsa nálam van-e vagy a szobámban hagytam. Nos, sajnos az utóbbi volt igaz, így nem volt más hátra, mint hajnali fél6-kor bekéretszkedni a másik szomszédomhoz „éjszakára”. Az idegesség mindaddig nem kapott el, amíg Koko (a szomszéd bulgár srác, akinél menedéket kaptam) le nem rombolta az illúziómat miszerint „semmi gond, majd hnap reggel bemegyek az irodába, és elkérem a szobám pótkulcsát, hogy bejussak”, hiszen az őszi szünet nemcsak ránk, de az irodára is vonatkozott...Úgy döntöttük, eltesszük magunkat reggelig, aztán majd kisütjük, hogy halásszuk ki a kulcscsomómat a postaládából...Hát, a megoldást végül Koko szaktudása, és egy műanyag vállfadarab jelentette, így a csütörtök esti munka előtt már saját magic bed-emben pihenhettem ki a hosszúra sikerült út fáradalmait. Minden jó, ha a vége jó....és az igazság az, hogy remek napokat zártam, édes délutáni álmokkal! :)

<3

Nos, bár az előző blog bejegyzésben (naivan) úgy fogalmaztam, hogy valószínűleg nem dönthetem meg az akkori "reggel 6-ra hazaérős" rekordomat, múlt héten mégis akadt olyan alkalom mikor fél 7-re értem haza. Azt nem mondhatnám, hogy nem érzem az éjszakai alváskiesést, viszont egyre jobban kezd a szervezetem és a tudatom is hozzászokni az új életvitelhez. Nem is értem hova tűnt az otthoni mormota énem...mióta itt vagyok jóval lecsökkent az alvásigényem, ami persze nem azt jelenti, hogy néha nem esik jól begubózni 2-3 órára a meleg, pihe-puha "magic bed"-embe egy délutáni bucikálás erejéig, de általában mégis a kiadós futást, a csajos trécselést, vagy a már megszokott duplacsokis muffin sütést választom az édes délutáni álmok helyett. És ha már a muffin sütésnél tartunk, a múlt héten "csupán" 4 adagot sütöttem, melynek eredményeképpen a konyhában sürgölődők nagy része kívülről fújja a receptet, és lassan már a koleszos srácoknak sem lesz szüksége a felügyeletemre a tömör gyönyör elkészítéséhez :)

Úgy döntöttem beiratkozom konditerembe, mivel már most érzem, hogy sem a térdeimnek, sem a hátamnak nem tetszik a betonon futás. Addig viszont nem válthatok bérletet amíg meg nem érkezik az a bizonyos CPR number, ami nélkül gyakorlatilag itt nincs élet (szükséges bankszámla nyitáshoz, egészségügyi ellátáshoz, hivatalos ügyek intézéséhez, és amint kiderült még a kodibérlethez is), viszont a konditerem figyelembe véve, hogy itteni diák vagyok, és belátható időn belül meglesz a "yellow card-om", lehetővé tette, hogy addig is heti két alkalommal ingyen részt vegyek az általam kiválasztott órán. Nos, nem teljesen gondoltam át mire is vállalkozom, mikor hallgattam Kyle-ra (a holland cserediák), és belementem, hogy egy "x-fit" nevű órát válasszunk a kínálatból…az egy dolog, hogy már az óra végére éreztem, hogy másnap gondjaim lesznek az ágyból való kikeléssel, de hogy 4 napig intenzív izom lázam lesz arról fogalmam sem volt...nah, ekkor megértettem pontosan mire is gondolt Kyle mikor az óra előtt megkérdezte "Are you ready to die?". A konditerem amúgy nagyon pöpec (sokak szerint a város legjobb konditerme), hatalmas, két emeletes, és a rengeteg gépen kívül a havi bérletért cserébe (190kr, azaz kb. 7500Ft) a különféle órákon is részt vehetsz (a jógától kezdve, a zumbán és spiningen keresztül az x-fitig), és nem utolsó sorban teljesen véletlenül, egy koleszos buliban megismertem az egyik ott dolgozó személyi edzőt is, úgyhogy a személyre szabott edzésterv is garantált lesz ha majd végre ki tudom váltani a bérletet.

Bár a spanyol után elég nagy váltás belekezdeni a dán tanulásba, ha már a következő 2 évben itt töltöm mindennapjaimat, mégis csak illene amennyire lehet, elsajátítanom ezt a nyelvet. Őszintén szólva nagyon zavar, hogy teljesen idegennek és kívülállónak érzem magam, amiatt hogy semmit sem értek meg a környezetemből. Arról nem is beszélve, hogy hogyan is ismerhetném meg a dán kultúrát mélyebbről, hogyan válhatnék részévé anélkül, hogy magát a nyelvüket nem ismerem meg legalább társalgási szinten?! Szóval csütörtökön elmentem a központi nyelviskolába, ahol ingyenes kurzust tartanak heti kétszer 2,5órás órákkal. Bár az órák végleges időpontja még kérdéses, nagyon remélem hogy mihamarabb belevetjük magunkat, és a karácsonyi látogatásom során rávehetem majd cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszonyt, hogy egy kedvezményes forrócsoki mellett dánul társalogjunk:D

A múlthét végén csodálatos tavaszi időben volt részünk, így élveztük a ragyogó napsütést, a kellemes meleget és a csiripelő madarakat. És mivel ez itt sajnos ritkaságnak számít, mindannyian úgy voltunk vele, hogy vétek lenne a négy fal között tölteni a hétvégét, úgyhogy szombaton a csajokkal (Caroline, Móni, Dalma, Kriszti és én) úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Aarhus-ba, hogy a tengerparton élvezzük a szép időt. Bár napozási és egy kis tengerben pancsolási szándékkal érkeztem a partra, be kellett látnom, hogy valószínűleg nem ez a legalkalmasabb időpont az efféle mókához, úgyhogy a felsőbb ruhadarabokat magamon hagyva inkább a fűben heverészést választottam:)

A parti lazulást egy kis városnézés követte, majd mivel nincs szombat este buli nélkül, ismét belevetettük magunkat a randersi éjszakába, melyet Carolinnal negyed 6-kor egy vacsora-reggelivel zártunk:)

A korai fekvés ellenére azonban nem lustálkodhattam sokáig, mivel időben kész kellett lennem cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony (Balázs, mindig mikor lepötyögöm ezt a gyönyörű hosszú fedőnevedet arra gondolok, hogy lehet hogy találnunk kellene valami rövidebb változatot:D ) érkezésére, hiszen kitaláltuk, hogy felavatjuk Hapcika grillsütőjét. A délután méltó befejezése volt a hétnek, hiszen az együtt töltött idő nagyon jó hangulatban telt, és a vacsora , illetve a múlthét 4. adag muffinja is mennyeien sikerült!

Azt imádom a futásban, hogy saját határainkat feszegetjük…azt, hogy újra és újra le kell győznünk önmagunkat ahhoz, hogy mikor már nincs elég levegőnk, és minden porcikánk elnehezedik, átlendülve a holtponton mégis csak kitartsunk…imádom ezt a futás utáni kellemes fáradtság érzését. És ez az érzés a héten már sokadjára töltött fel energiával.  Kedd éjszaka rekordot döntöttem a ledolgozott munkaóráimmal, melyet nem hinném, hogy bármikor is megdönthetek majd: bent voltam este 10-től másnap reggel háromnegyed 6-ig, és mivel  7 órára amúgy is be volt állítva a reggeli ébresztőm, jobbnak láttam, ha már le sem fekszem suli előtt, mert biztos, hogy egy óra alvás után nem lett volna az az ébresztő csengőhang, amire kikelek az ágyból. Amúgy mindig is vágytam arra, hogy egyszer buliból, alvás nélkül menjek suliba…és ha belegondolok, a vágyam egyrészről teljesült, hiszen megtapasztaltam, hogy milyen az mikor már 3 kávé sem lendít az energiaszintemen, és hogy milyen is az, mikor beáll a teljes agyhalál érzése, azaz hallod hogy beszélnek hozzád, de koncentrálni már egyaltalan nem tudsz…szóval be kell látnom, nem annyira buli az érzés:)  De ha meló van, melózni kell, ha suli van, sulizni kell, és ha épp úgy jön ki, hogy ez a kettő egyszerre…nos, akkor jöhet egy életmentő délutáni bucikálás, és egy azt követő kiadós futás, és garantálom, hogy ismét visszaállnak a normál életfunkciók! :) Olyannyira, hogy csütörtökön már nem jelentett gondot hajnali 3-ig a „basement”-ben tombolni… bár az mentségemre szolgáljon, hogy a táncolás is –éppúgy, mint a futás- energiával tölt fel, és egy ilyen súlyos energiaválság után minden alkalmat meg kell ragadni az újratöltődésre, szóval a fáradtságra nincs is jobb természetes gyógymód, mint egy kis tánci-tánci :P .

A folyosón lakó srácok gondoskodnak arról, hogy minden buli utáni reggelem mosollyal induljon, mikor kinyitom az ajtóm, és meglátom az újabb kedveskedő apróságot:)

De hogy a suliról is essen néhány szó: Szerdán megkaptuk az első projectmunkánkat. A csoportok között szétosztották a turizmus alszektorait, melyek közül a "szállás" jutott ránk . Eldönthettük, hogy Dániára fókuszálunk, vagy egy tetszőleges, az általunk kiválasztott országot jellemezzük irányított kérdések alapján. Mivel az elmúlt iskolai feladatok alapján gyakran tapasztaltuk, hogy Dániával kapcsolatban elkerülhetetlenül sok dán nyelvű oldalba botlunk, mindannyian egyet értettünk abban, hogy angol anyanyelvű országot célozzunk meg, így esett a könnyű választás Angliára. Egy 10 oldalnyi terjedelmű beszámolót kell írnunk, úgynevezett „assignement”-et, és mivel 5-en vagyunk a csoportban, nem túl megerőltető fejenként 2-2, jól átgondolt oldalt produkálni. És minderre egészen egy hetet kaptunk, ami azt jelenti, hogy a projecthét alatt nincsenek óráink, úgyhogy csak erre az egy feladatra kell koncentrálnunk. Ami pedig a csoportösszetételt illeti, mindannyian végigcsináltuk az MBTI személyiségtesztet, mely végén kaptunk egy profilt arra vonatkozólag, hogy ki milyen szerepkörben teljesítene a legjobban a „teamwork” , azaz csapatmunka folyamán. Mivel sok egyezés volt az osztályban, egyedül a mi csapatunkat sikerült különböző szerepkört betöltő tanulókkal összeállítani, úgyhogy élvezet lesz a közös munka, és reméljük az eredmény is ennek megfelelő lesz majd!

A hétvége, mint mindig, hihetetlen gyorsan elröppent, de ahogy az lenni szokott, most sem unatkoztunk! A kezdeti örömet az adta meg, hogy lefoglaltuk Kicsi repjegyét, ami azt jelenti, hogy január 8-án együtt jövünk vissza, és egészen 23.-ig megédesíti majd a napjaimat jelenlétével. Titkon (és azzal, hogy ide leírtam, nyíltan is:P) azt remélem, hogy valóban bejönnek számításai és itt ragad valahol a közelemben. És ha már a napjaimat megédesítő személyeknél tartunk… nagyon gyorsan pörögnek hetek, és épp valamelyik este mikor végignéztem az asztalnál ülőkön, tudatosult bennem, hogy a hozzám legközelebb álló emberek nagy része legkésőbb januártól más utakra lép majd, és már nem lesznek részei a főzőcskézős, összeülős, dumcsizós, bulizós estéknek…Legelőször cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony távozik el közülünk október végén, majd sajnos januártól tömegesen megindul a népfogyatkozás: Pótnővérkémet, Mónit, párjával, Zolival együtt ki tudja a világ melyik pontjára viszi majd gyakorlata, éppúgy ahogy Dalmát is (a másik végzős, marketinges, koleszos, magyar csajszit), és akkor még nem említettem azt a 4 Erasmusos cserediákot, akik csak egy fél évet töltenek velünk...Nagyon rossz érzés, hogy megtalálod a helyed, megkedvelsz és közel engedsz magadhoz embereket, majd egy fél év múlva a hiányukat kell megszokni…Bár mikor elkap az emiatti szomorúság mindig úgy vagyok vele, hát akkor irány a konyha, és tartsunk minél több főzőcskézős, összeülős, dumcsizós pillanatokat amíg még lehet, és persze a közös bulikat se felejtsük ki a sorból! :)

Mivel már egy hete be volt tervezve a szombat esti "international party" a Block 2-ben, pénteken a pihenésé volt a főszerep. A délutánt Mónival sütigyártással töltöttük, majd este miután szülei megérkeztek, kézhez kaptam Anyáék küldeményét is: a Hapcika által megalkotott szülinapi grillsütőmet, ami már nem fért be kiköltözésnél a kocsiba (szóval indulhat a szabadtéri sütögetés), egy gyönyörű, hangulatjavító, lila bögrét, és a sürgősségi ellátmány mellé még olyan életmentő eszközöket is, mint például kávéfőző, vagy teáskancsó. Januárban már csak a cuki kis pink függönyömet kell magammal hoznom, és tényleg teljes lesz a lakásfelszerelés:) Szombat volt a hét legsociálisabb napja, köszönhetően Móni szüleinek tisztára családi kupaktanács feelingben lebegtem egész este, és bár mivel napi kapcsolatban vagyok az otthoniakkal, nem érzem a honvágyat, mégis olyan kis pozitívan hatott rám, hogy csak ott ücsörögtünk és beszélgettünk családias légkörben...Majd mikor már a negyedik SMS-t kaptam, hogy mégis merre járok ahelyett hogy fent lazulnék a többiekkel a konyhában, nem volt más hátra, mint belevetni magunkat a randersi éjszakába cuki kis szépszemű Regina Hercegkisasszonnyal, és az alapozó iszogatáson összeverődött társasággal. Bizonyára a csillagállás nem volt megfelelő, mert downtown-ban elég lapos volt a hangulat, (Kicsi, készülj fel arra, hogy 3 hét alatt bőven visszasírod majd az Álmok szigetét:) és hiába pörgünk 1000-rel, ha rossz zenére egyszerűen képtelenség táncolni...szóval a bulihangulat hamar tova szállt, és fel4 körül bedobtuk a törölközőt, de legalább jó társaságban telt az este:) 

Tegnap az arcomat simogató napsugarakra ébredtem. Imádom az ilyen csodálatos reggeleket, egyszerűen feltölt energiával mikor a függönyt elhúzva melegség árad be az ablakon, mely a csütörtök esti éjszakázás után rám is fért rendesen. Bevallom őszintén, az első munkaéjszakámon (vasárnap) folyamatosan ott repkedtek a pillangók a gyomromban az idegességtől, de csütörtök este már teljesen más érzéssel léptem be a terembe, hiszen tudtam, hogy valóban egy kulturált, baráti pókercsapat vár, ahol a nevemen szólítanak, kérnek és nem parancsolnak, illetve megköszönik az italt amit kiviszek nekik. Bár az éjszakázást még szoknom kell (10-től 3-ig, 4-ig vagyok ott), nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hamar munkalehetőséget kaptam. És úgy tűnik kölcsönös a közös munka iránti szeretet, hiszen legutóbb is borravalóval távoztam, és mivel a főnök édesapja nem volt a játékosok között, hogy hazafuvarozzon (ahogy azt vasárnap tette) bónuszként fizetett taxit is kaptam, hogy ne botorkáljak egyedül az éjszaka közepén. Úgyhogy kívánni sem kívánhatnék jobbat, és remélem ez a pozitív munkalégkör a jövőben is így marad!

A héten a munka és az óráim is tökéletesen passzoltak egymáshoz, hiszen se hétfőn, se pénteken nem kellett suliba mennem, viszont az elmúlt három tanítási napon bőven bepótoltuk ezt a két szabadnapot is…szerdán például a nap végére beállt az agyhalál miután reggel 8:30-tól délután 15:35-ig folyamatosan óráink voltak. Megkezdődött az igazi tanulós időszak is (jövőhéten már meg is kapjuk az első projectfeladatunkat melyet persze csoportosan viszünk véghez), és most ugyanúgy „harc előtti állapotban”érzem magam, mint anno a spanyollal kapcsolatban, hiszen tudom, hogy rengeteg pluszt kell a tanulásba beletegyek ahhoz, hogy ugyanúgy teljesítsek, mint azok a diákok, akiknek abszolút nem jelent gondot 70 gazdasági témájú oldal elolvasása egyik óráról a másikra…de hát elvégre ezért vagyok itt, úgyhogy tegnap este még a bulié volt a főszerep, de a hétvége további részének nagy részét szótárazgatással töltöm majd (bár a hétvége most is 3 napos lesz, mivel hétfőn ismét „day off”-om van :)

És hogy a zord, iskolai napokat egy kis terápiás édességgel oldjuk, hétfőn isteni csokis muffint sütöttem, (a srácok még másnap is csodájára jártak a másik blokkból:P) szerdán pedig egy még istenibb csokitortát  készítettünk Jöel, a holland cserediák szülinapjára, amit persze egy könnyed kis ünneplés is követett. Nos, gondolom azt mondanom sem kell, hogy a szerdai agyhalál és fáradtság garantálta, hogy kevés alkoholmennyiségtől is kegyetlen fejfájással ébredjek másnap…úgyhogy tegnap csak óvatosan bulizgattunk:D

Ami pedig a mai estét illeti, nyugodt, begubózós, iszogatós estét terveztünk, szóval miután az esőben kifutottam magam, csoportos „pancake party”-t (azaz palacsina estet) tartottunk, hogy nehogy a hétvége édesség nélkül teljen. És bár nem igazán tudtam elképzelni mégis hogyan fogok hozzászokni a koleszos hétvégékhez, az igazság az, hogy jó társaságban sosem unatkozik az ember…

Jah, és a legfontosabb….ma lefoglaltuk a repjegyet a téli szünet idejére, szóval….december 14.-től január 8.-ig ismét „otthon, édes otthon” :) Juppíííííííí

Csütörtökön megkezdődött a hivatalos tanítás…45 perces órák, minden héten változó órarend, és szívvel-lélekkel tanító tanárok (legalább is az a három, akit eddig megismertünk, nagyon pozitív benyomást tett ránk). Persze bele kell majd rázódni, hogy már nem magyarul és spanyolul hallgatom a tananyagot, hanem mindent angolul kell befogadnom, de úgy érzem ilyen diákközpontú környezetben ez könnyen fog menni! Bár már a kiutazásom előtt tudatosult bennem, hogy végre kiszakadhatok a többnyire elméleti tudásra alapozó magyar oktatási rendszerből, mégis érdekes volt testközelből megélni, hogy itt meg ennyire a gyakorlati alapokon fekszik az oktatás…Persze szükségünk van a tankönyvekre, viszont a hangsúlyt nem a belőle bemagolt, megtanult elméletre helyezik, hanem az egyéniség, saját vélemény és meglátásmód  kifejtésére.  Úgyhogy vége az eddigi passzív órai részvételnek! Kíváncsian várom a folytatást, a még ismeretlen tanárokat és tantárgyakat, aztán majd útközben kiderül, hogy mennyire igaz a közvélemény, hogy olyan büfé szakra jöttünk, ahol nemcsak rengeteg a tanítás nélküli project hét, de élvezet bejárni órára is:)

Bár tudom, hogy nincsenek véletlenek, az élet újra és újra emlékeztet arra, hogy ne felejtsem el, MINDEN okkal történik… Az előző blogbejegyzést az akkor még előttem álló buliáradattal zártam, és akkor még nem tudtam, hogy épphogy a csütörtök esti buliban szövődött ismeretségnek köszönhetően ma este 10-től megkezdhetem első munkaórámat. Teljesen „véletlenül” ugyanis egy pókerestéket szervező pasival álltunk ki csocsózni, majd ahogy az lenni szokott, sablonos ki ’honnan jött, mivel foglalkozik” beszélgetésbe keveredtünk, mikor megemlítettem neki, hogy alig két hete vagyok itt, és nagyon szeretnék végre valami munkát találni. És ekkor - mondván, hogy épp munkaerőt keres- jött az ajánlat, hogy hoszteszkedjek a heti két alkalommal (vasárnaponként és keddenként) megrendezésre kerülő éjszakai pókerpartikon. Nos, miután tisztáztuk, hogy szigorúan az italok felszolgálására, majd az este végén a rendrakásra korlátozódik a feladatom, (50korornás, azaz körülbelül 2000Ft-os órabérért) úgy voltam vele, éljünk a lehetőséggel és nézzük meg, hogy valóban működik-e a közös munka.  Úgyhogy lássuk milyen egy élesben menő pókereste feelingje, aztán holnap majd megnézzük milyen lesz az éjszakázás utáni ébredés feelingje is:P

És hogy a péntek esti grillezésről is tudósítsak, nos, hihetetlen, hogy milyen profin oldották meg a 250 fős vacsora kivitelezését, melynek egy, az egyetem udvarán felállított hatalmas sátor adott helyet. A vacsora egyenesen mennyei volt, svédasztalon tálalt körettel és a sátor mellett, szabad lángon grillezett húsokkal, amihez társult a kellemes zene, és jó társaság is, úgyhogy minden adott volt egy tökéletes estéhez. Sajnos azonban a közös szórakozásnak  hamar vége lett, hiszen mindenki egyénileg, a saját baráti társaságával elvonult az egyetem melletti apartmanokba, és bár én személy szerint nagyon jól éreztem magam péntek este, mégis hiányoltam a közös, össznépi buli hangulatát…szóval ismét kaptam egy újabb megerősítést, hogy e szempontból is előnyösebb a kollégiumi légkör, hiszen ha buli van, akkor az közös, nem pedig szétszéledős…

Ami pedig a szombati napot illeti, volt benne minden Móni(a legtündéribb koleszos magyar csajszi, akit nővérkének is bármikor elfogadnék), Zoli (Móni párja), a cuki kis kékszemű Bazsi (alias Regina Hercegkisasszony- Móni, ezt csak a Te kedvedért:P) társaságában: egy kis kirándulás - a közeli, Mariager nevű falucskában-  óriás hamburger evés, és esti nagyszabású magyar találkozó Aarhusban, ahol meglepően sok magyar fiatallal ismerkedtünk össze, és ez távol az otthontól nagyon jó érzéssel tölti el az embert (arról nem is beszélve mekkora feelingje van, mikor csak úgy dübörög a „Mizu” a hangfalakból:D )

Az elmúlt napok után azt nem mondanám, hogy az energiaszintem az egekben van, (öreg vagyok én már három egymást követő bulihoz:P) de a boldogságszintem mindenképp, hiszen szépen lassan kezdenek kialakulni a dán mindennapok: a szép környezet, a jó társaság és az eddigi ittlétem alatti barátságos időjárás gondoskodnak arról, hogy egyszerűen csak boldog legyek, hogy itt lehetek! :)

Hallomásból tudom miről szól egy otthoni gólyatábor, de megélve a dán változatot, be kellett látnom, hogy e téren is hatalmas  különbségek vannak a két ország között.

Hogy őszinte legyek, nem túl nagy lelkesedéssel indultam neki a kétnapos kirándulásnak…vasárnap éjszaka nem igazán aludtam jól (bár az ágyikóm több, mint tökéletes, úgy tűnik még szoknom kell az új környezetet), majd a kialvatlansághoz még egy igazán szürke, borús hétfő reggel is társult. Mivel azonban többször megtapasztaltam már, hogy azokat a dolgokat élvezi az ember a legjobban, amihez kezdetben nem is igazán volt hangulata, bizakodva indultam neki ennek a két napnak is, remélve hogy most is így lesz majd! Nos, a kedvtelenség hamar elmúlt, és a hangulat is gyorsan megjött, úgyhogy hatalmas élmény volt az a két nap, amit egy Rebild nevű, gyönyörű kis falucskában töltöttünk.

60, a világ különböző pontjairól érkező diák, egy belevaló tanári csoport, egy jól kiválasztott helyszín („in the middle of nowhere-a semmi közepén”), és egy jól megszervezett program (az együtt töltött idő lényege nem a hullarészegség elérése - ellentétben az otthonival- hanem valóban a csapatépítés, közös munka és ezáltal egymás megismerése volt) garantálta a remek hangulatot. Bár csupán két napot töltöttünk Rebildben, összekovácsolódott csapatként tértünk haza, melynek köszönhetően a kezdő évfolyam összes arca ismerős, a nevek memorizálásához azért még több időre lesz szükség:)

A szórakozás mellett (kin-ballozás, illetve GPS segítségével a nemzeti parkban elrejtett logikai feladatok megkeresése és megoldása) a munka is helyet kapott… A három kezdő osztályt, egymással keverten 5 fős csapatokra osztották,  azzal a céllal, hogy megadott (12) szavak, kifejezések értelmezését fényképben jelenítsük meg. Remek csapattársaim voltak, így öröm volt együtt dolgozni, a végeredmény (aminek végleges formát ma adtunk) pedig szerintem több, mint tökéletes lett:)

Talán a 12 csapat közül a miénk volt a legsokszínűbb: Köztünk volt  Vinc, az évfolyam egyetlen néger (Dániában született) diákja,  Tasha, az észt leszbikus lány (ő az első környezetemben lévő homoszexuális, és bár eddig is pozitívan álltam hozzájuk - hiszen mindenkinek joga van a boldogsághoz, és ha ezt egy vele azonos neművel találja meg, miért ne tehetné- Tasha méginkább megerősített abban, hogy a szexuális hovatartozását leszámítva teljesen ugyanolyan, mint bárki más! És hogy a csapatmunkának több szempontból is meglegyen a gyümölcse, a közös munka folyamán összemelegedett a román srác Cip, és a litván csajszi Judita:P

És ez a kulturális mix az, ami miatt itt vagyok, vagyunk…más gyökerek, más múlt, más szemlélet és gondolkodásmód, és mégis találunk közöset egymásban: van olyan, aki ugyanúgy imádja a spanyolt, ahogy én, van olyan, aki ugyanúgy kíváncsi Ausztráliára mint én, van olyan, aki ugyanolyan csokimániás, mint én…és minél jobban megismerjük egymást, annál jobban felfedezzük a bennünk meglévő azonosságokat és persze különbségeket, és ezáltal akarva, akaratlanul változik saját szemléletmódunk, és változtatunk másokén is…és igen, mindannyian azzal a céllal vagyunk itt, hogy kinyíljon a világ előttünk, viszont az odáig vezető út is csodálatos!

És, hogy a magas érzelmi és értelmi síkokról kicsit könnyebb vizekre evezzünk, ma annyi pozitív dolog ért, hogy még az orkán erejű szél sem tudta kedvemet szegni:D A reggeli félkómámat félig-meddig volt időm kipihenni a projectmunka technikai probléma miatti 1órás kényszerszünetében, majd tökéletes képekből megalkottuk a tökéletes projectet, majd nagy örömmel láttam, hogy a jövőheti órarendem alapján (minden héten változik az órarendünk, amit egy internetes szerveren tudunk nyomon követni) az 5napból csak hármat fogok iskolában tölteni, majd 10koronáért (durván 400Ft) rátaláltam egy gyönyörű virág kitűzőre (jó, Anya, tudom, hogy amúgy is rengeteg van, de ennyiért otthon sem kapok, és tökéletesen mutat majd a cuki kis pink kabátomon:P), majd Mikin, az indiai srác, aki a kolesz központi személye, bekopogtatott a dán sim kártyámmal (amihez szerencsére könnyen megjegyezhető telefonszámot kaptam: 0045/71-88-48-98) amihez nagyon kedvező tarifadíjak társulnak: GT mobiról GT mobilra mindig ingyenes (a koleszosok nagy része ugyanennél a szolgáltatónál van), GT-ről más mobilhálózatra a hívás 0.2kr/perc (azaz 8Ft), éppúgy ahogy az SMS is, és külföldre 1kr/percért telefonálhatok (40Ft), és küldhetek SMS-t. Szóval a telefonprobléma is megoldva (már csak arra várok, hogy a srácok visszaérjenek a feltöltött kártyámmal és beizzíthassam a dán számomat:) És hogy még tetézzem a boldogságot, holnap busszal elvisznek Aarhusba, a központi okmányirodába, ahol megkapjuk a várva várt „CPR numbert „ (ami  szerintem az ideiglenes lakcímkártyához hasonlítható leginkább), amivel már nyithatok majd dán bankszámlát, és a munkakeresés is megindulhat hivatalosan…És a hab a tortán, hogy szerda lévén ma billent a hét (azaz már közelebb vagyunk a hétvégéhez, mint a hét elejéhez), és hát nem mintha eddig a hétvégék nem foglaltak volna el különleges helyet, de úgy tűnik az egyetemi életben még nagyobb súllyal bírnak, hiszen csütörtök esténként a kolesz klubban megünnepeljük a kispénteket (ami valószínűleg holnap sem marad el), majd pénteken az egyetemen globális WELCOME party lesz grillvacsival összekötve (250 jegyet adtak el), amit persze majd egy kis tánci-tánci követ majd, és ha a tegnapi terv nem változott, akkor szombaton „magyarok össznépi találkozótja”-t tartunk, ugyancsak egy kis tánci-táncival összekötve….szóval hosszú, de annál tartalmasabb hétvége elé nézünk, és mivel hétfőn nincs órám, nem kell amiatt aggódnom, hogy mikor fogom kipihenni az előttem álló napokat/éjszakákat:) Úgyhogy, hey, hey, heeeeey!