Azt imádom a futásban, hogy saját határainkat feszegetjük…azt, hogy újra és újra le kell győznünk önmagunkat ahhoz, hogy mikor már nincs elég levegőnk, és minden porcikánk elnehezedik, átlendülve a holtponton mégis csak kitartsunk…imádom ezt a futás utáni kellemes fáradtság érzését. És ez az érzés a héten már sokadjára töltött fel energiával.  Kedd éjszaka rekordot döntöttem a ledolgozott munkaóráimmal, melyet nem hinném, hogy bármikor is megdönthetek majd: bent voltam este 10-től másnap reggel háromnegyed 6-ig, és mivel  7 órára amúgy is be volt állítva a reggeli ébresztőm, jobbnak láttam, ha már le sem fekszem suli előtt, mert biztos, hogy egy óra alvás után nem lett volna az az ébresztő csengőhang, amire kikelek az ágyból. Amúgy mindig is vágytam arra, hogy egyszer buliból, alvás nélkül menjek suliba…és ha belegondolok, a vágyam egyrészről teljesült, hiszen megtapasztaltam, hogy milyen az mikor már 3 kávé sem lendít az energiaszintemen, és hogy milyen is az, mikor beáll a teljes agyhalál érzése, azaz hallod hogy beszélnek hozzád, de koncentrálni már egyaltalan nem tudsz…szóval be kell látnom, nem annyira buli az érzés:)  De ha meló van, melózni kell, ha suli van, sulizni kell, és ha épp úgy jön ki, hogy ez a kettő egyszerre…nos, akkor jöhet egy életmentő délutáni bucikálás, és egy azt követő kiadós futás, és garantálom, hogy ismét visszaállnak a normál életfunkciók! :) Olyannyira, hogy csütörtökön már nem jelentett gondot hajnali 3-ig a „basement”-ben tombolni… bár az mentségemre szolgáljon, hogy a táncolás is –éppúgy, mint a futás- energiával tölt fel, és egy ilyen súlyos energiaválság után minden alkalmat meg kell ragadni az újratöltődésre, szóval a fáradtságra nincs is jobb természetes gyógymód, mint egy kis tánci-tánci :P .

A folyosón lakó srácok gondoskodnak arról, hogy minden buli utáni reggelem mosollyal induljon, mikor kinyitom az ajtóm, és meglátom az újabb kedveskedő apróságot:)

De hogy a suliról is essen néhány szó: Szerdán megkaptuk az első projectmunkánkat. A csoportok között szétosztották a turizmus alszektorait, melyek közül a "szállás" jutott ránk . Eldönthettük, hogy Dániára fókuszálunk, vagy egy tetszőleges, az általunk kiválasztott országot jellemezzük irányított kérdések alapján. Mivel az elmúlt iskolai feladatok alapján gyakran tapasztaltuk, hogy Dániával kapcsolatban elkerülhetetlenül sok dán nyelvű oldalba botlunk, mindannyian egyet értettünk abban, hogy angol anyanyelvű országot célozzunk meg, így esett a könnyű választás Angliára. Egy 10 oldalnyi terjedelmű beszámolót kell írnunk, úgynevezett „assignement”-et, és mivel 5-en vagyunk a csoportban, nem túl megerőltető fejenként 2-2, jól átgondolt oldalt produkálni. És minderre egészen egy hetet kaptunk, ami azt jelenti, hogy a projecthét alatt nincsenek óráink, úgyhogy csak erre az egy feladatra kell koncentrálnunk. Ami pedig a csoportösszetételt illeti, mindannyian végigcsináltuk az MBTI személyiségtesztet, mely végén kaptunk egy profilt arra vonatkozólag, hogy ki milyen szerepkörben teljesítene a legjobban a „teamwork” , azaz csapatmunka folyamán. Mivel sok egyezés volt az osztályban, egyedül a mi csapatunkat sikerült különböző szerepkört betöltő tanulókkal összeállítani, úgyhogy élvezet lesz a közös munka, és reméljük az eredmény is ennek megfelelő lesz majd!

A hétvége, mint mindig, hihetetlen gyorsan elröppent, de ahogy az lenni szokott, most sem unatkoztunk! A kezdeti örömet az adta meg, hogy lefoglaltuk Kicsi repjegyét, ami azt jelenti, hogy január 8-án együtt jövünk vissza, és egészen 23.-ig megédesíti majd a napjaimat jelenlétével. Titkon (és azzal, hogy ide leírtam, nyíltan is:P) azt remélem, hogy valóban bejönnek számításai és itt ragad valahol a közelemben. És ha már a napjaimat megédesítő személyeknél tartunk… nagyon gyorsan pörögnek hetek, és épp valamelyik este mikor végignéztem az asztalnál ülőkön, tudatosult bennem, hogy a hozzám legközelebb álló emberek nagy része legkésőbb januártól más utakra lép majd, és már nem lesznek részei a főzőcskézős, összeülős, dumcsizós, bulizós estéknek…Legelőször cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony távozik el közülünk október végén, majd sajnos januártól tömegesen megindul a népfogyatkozás: Pótnővérkémet, Mónit, párjával, Zolival együtt ki tudja a világ melyik pontjára viszi majd gyakorlata, éppúgy ahogy Dalmát is (a másik végzős, marketinges, koleszos, magyar csajszit), és akkor még nem említettem azt a 4 Erasmusos cserediákot, akik csak egy fél évet töltenek velünk...Nagyon rossz érzés, hogy megtalálod a helyed, megkedvelsz és közel engedsz magadhoz embereket, majd egy fél év múlva a hiányukat kell megszokni…Bár mikor elkap az emiatti szomorúság mindig úgy vagyok vele, hát akkor irány a konyha, és tartsunk minél több főzőcskézős, összeülős, dumcsizós pillanatokat amíg még lehet, és persze a közös bulikat se felejtsük ki a sorból! :)

Mivel már egy hete be volt tervezve a szombat esti "international party" a Block 2-ben, pénteken a pihenésé volt a főszerep. A délutánt Mónival sütigyártással töltöttük, majd este miután szülei megérkeztek, kézhez kaptam Anyáék küldeményét is: a Hapcika által megalkotott szülinapi grillsütőmet, ami már nem fért be kiköltözésnél a kocsiba (szóval indulhat a szabadtéri sütögetés), egy gyönyörű, hangulatjavító, lila bögrét, és a sürgősségi ellátmány mellé még olyan életmentő eszközöket is, mint például kávéfőző, vagy teáskancsó. Januárban már csak a cuki kis pink függönyömet kell magammal hoznom, és tényleg teljes lesz a lakásfelszerelés:) Szombat volt a hét legsociálisabb napja, köszönhetően Móni szüleinek tisztára családi kupaktanács feelingben lebegtem egész este, és bár mivel napi kapcsolatban vagyok az otthoniakkal, nem érzem a honvágyat, mégis olyan kis pozitívan hatott rám, hogy csak ott ücsörögtünk és beszélgettünk családias légkörben...Majd mikor már a negyedik SMS-t kaptam, hogy mégis merre járok ahelyett hogy fent lazulnék a többiekkel a konyhában, nem volt más hátra, mint belevetni magunkat a randersi éjszakába cuki kis szépszemű Regina Hercegkisasszonnyal, és az alapozó iszogatáson összeverődött társasággal. Bizonyára a csillagállás nem volt megfelelő, mert downtown-ban elég lapos volt a hangulat, (Kicsi, készülj fel arra, hogy 3 hét alatt bőven visszasírod majd az Álmok szigetét:) és hiába pörgünk 1000-rel, ha rossz zenére egyszerűen képtelenség táncolni...szóval a bulihangulat hamar tova szállt, és fel4 körül bedobtuk a törölközőt, de legalább jó társaságban telt az este:)