Az új év kezdete megköveteli, hogy 2013-at az elmúlt hónapok összegzésével zárjam (hiszen ha belegondolok ismét 3hónap repült el az utolsó blogbejegyzésem óta…). Az egyetem megkezdése óta olyan mintha az életem egy másik dimenzióba lépett volna, és hogy őszinte legyek számomra is hihetetlen, hogy az emberi szervezet milyen rendkívüli módon képes alkalmazkodni a körülményekhez.

A teljes állású éjszakai kaszinózás mellé becsatlakoztak az egész napos egyetemi órák heti kétszer, a millió beadandó project és utolsó éves hallgatóként a szakdolgozat írás is. Emellett a kaszinóban a F&B (élelmiszer és ital) részleg szakszervezeti képviselőjévé választottak, ami a kaszinó vezetőségével rendszeres üléseken való részvételével jár. És hogy garantáltan ne legyen túl magas az alvással töltött óráim száma, a Robin Hood félmaraton (melynek túlélése és végigfutása a csodával határos) rádöbbentett, hogy mennyire hiányzott a mozgás az életemből, úgyhogy beiratkoztam a városközpont egyetlen 24órás nyitvatartású konditermébe is, ahol egy-egy 8-10 órás éjszakai műszak után rendszerint én vagyok az egyetlen bolond, aki a futógépen gyilkolja le magát hajnali 4-5 környékén. Szóval az utóbbi hónapokban szó szerint igaz, hogy „aludni is alig van időm”, de számomra is meglepő módon (nagy mormota hírében álltam világ életemben) 4-5 óra alvás ide vagy oda, rég nem éreztem magam ilyen kiegyensúlyozottnak mint most. Azt hiszem ehhez az is nagy mértékben hozzájárul, hogy olyan dolgok kötik le az időmet, melyeket élvezettel, szívvel-lélekkel csinálok. Imádom az egyetemet (teljesen más az oktatás itt, mint Dániában), úgy érzem valóban értékes tudásra teszek szert az előadások alatt, mely önmagában is elég motivációnak bizonyul, hogy ha úgy alakul akkor alvás nélkül is, de bejárjak az órákra.

Életem leghosszabb 3órája volt a Robin Hood félmaraton, de végigcsináltuk! :)

A "Mikulás" jótékonysági futás azokért a gyerekekért, akik az év nagy részét (így az ünnepeket is) kórházban töltik.

A kaszinóban is szépen alakulnak a dolgaim, a múlt hónapban engem ért a megtiszteltetés, hogy részt vegyek a negyedéves jutalom vacsorán az igazgatósággal melyre minden részlegből egy dolgozót választanak ki a munkája elismeréseként. A recepciós munkakörbe már olyan szinten beletanultam, hogy a főrecepciós már hónapok óta fűz, hogy váltsak részleget és menjek át hozzájuk (akármennyire is élvezem a változatosságot abban, hogy egy-egy műszak erejéig beugrok kisegíteni őket, egyszerűen képtelen lennék 8órát egy helyben ácsorogni, a megszokott rohangálás helyett). A Karácsonyi időszak alatt a 120-150 fős rendezvények lebonyolításában vettem részt, melyben ismét egy teljesen más munkakörbe nyertem betekintést, és hogy őszinte legyek, nagyon élvezem, hogy a kaszinó minden szegletében tapasztalatra teszek szert. Mivel annyi szakmai tudást és tapasztalatot kaptam, és kapok folyamatosan ettől a helytől, úgy döntöttem a szakdolgozatom témája is az Alea Casino lesz, melyet a vezetőség is nagy örömmel fogadott, és rendszeres konzultáció mellett mindenben a rendelkezésemre állnak. Úgy érzem a szívemet teszem bele a munkámba, és jócskán kapok is cserébe. Hivatalosan senki sem kaphat szabadságot a decemberi hajtás alatt, mégis a közvetlen főnököm -tudván, hogy a család meglátogat Karácsonyra- olyan beosztást adott nekem, hogy előre ledolgozva nem hivatalos szabadságom óráit, mégis lehetővé tegye hogy közel egy hetet tölthessek családi körben, és a Karácsony valóban úgy teljen, mintha „otthon, édes otthon” lennék. És a lila kis világomban töltött közös családi pillanatok felbecsülhetetlen értékűek!

Életem első saját karácsonyfája :)

Életem legjobb Karácsonyi ajándéka(i) <3

Hihetetlen hogy az elmúlt 6hónap milyen észrevétlenül repült el… Ma pontosan 11 hónapja, hogy fejest ugrottam az ismeretlenbe, és az a bizonyos nagybetűs élet olyan szinten szippantott magába, hogy egy-egy lélegzetvételre is alig hagyott időt. Egy új fejezet kezdődik holnap életem könyvében, mely úgy érzem megköveteli hogy az elmúlt hónapok összegzésével lezárjam angliai ittlétem első korszakát, és nagy levegőt véve, izgatottan vágjak bele az előttem állóba.

Elérkezett az idő, hogy holnaptól visszaüljek az iskolapadba, és ha belegondolok olyan hosszú út vezetett idáig azóta, hogy az egy éves iskolahalasztás mellett döntöttem… A kaszinós éjszakai „üzemmód” miatt fizikailag és szellemileg is kemény hónapok vannak mögöttem, de úgy érzem szépen kivirágoztak erőfeszítésem csírái: rengeteget tanultam (és folyamatosan tanulok) a vendéglátás ágazatáról egy olyan cégnél melynek neve remek ajánlólevelet ad az életrajzomhoz, Kicsivel beköltöztünk egy két szobás álom lakásba (teljesen a városközpontban -8 percre a kaszinótól, 2 percre az egyetemtől) melyben életemben először érzem azt, hogy „otthon, édes otthon” vagyok mikor fáradtan hazaérek lila kis kuckónkba, és végül de nem utolsó sorban (talán mind közül a legfontosabb) rengeteget tanultam arról, hogy milyen is a kihívásokkal és felelősséggel teli felnőtt élet, és mennyire fontos hogy megleljük a szépséget és boldogságot az apró dolgokban, hogy a szürke hétköznapok egy kicsit színesebbnek tűnjenek. 

És mivel a képek minden szónál többet mondanak, íme egy fényképes összefoglaló mindarról ami garantálta hogy lila kis világom lila maradjon az elmúlt hónapokban is:

Mert "az élet mindig szép, csak a Te szemeden múlik, hogy milyennek látod!"

"Best friends are the people you can do anything and nothing with and still have the best time!"

Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen csodálatos ember mindennapi része lila kis világomnak. <3

"Race for life" jótékonysági futás a rák elleni küzdelemért. Vasárnap következik a "Robin Hood" fél maraton, melynek 20km-es távját hogy őszinte legyek nem tudom hogy fogom túlélni :)

"Time and distance mean nothing between sisters, we are always in each other's heart."

Babám ballagására sajnos nem tudtam hazarepülni, viszont közel 3hetet velem töltött a nyári szünidejében.

"A családi szeretet az élet legnagyobb ajándéka."

Az 5napos szülői vilámlátogató annyira jól sikerült a nyáron, hogy idén őket kapom karácsonyi ajándékként a nottinghami karácsonyfa alá <3

Több hónapi kemény munka után egy hosszú hétvégével ajándékoztuk meg magunkat Kicsivel Hollandiában, hogy így feltöltődjünk fel a karácsonyi kaszinós bolondokházára ami vészesen közeleg :)

Egy kis bolondság sosem árt, még a munkahelyen sem :)

Igaz kicsit félelemmel tölt el a gondolat, hogy a munka mellett (ami eddig önmagában is teljesen lekötötte az időmet és energiámat) holnaptól az egyetemi napok is becsatlakoznak a kötelezettségek sorába, de hogy őszinte legyek, úgy érzem épp itt az ideje, hogy egy újabb kihívás pezsdítse fel a mindennapjaimat. Úgyhogy holnaptól kezdődhet az egyetemi élet második felvonása, hey, hey, heeeeeey! :)

Néha úgy érzem az idő a legnagyobb ellenségem…Az elmúlt 2 hónap (beleértve az otthon töltött 9 napot is) úgy elrepült, hogy szinte tudomást szereztem róla, és már csak azon kaptam magam, hogy London-Lutonból ismét a Nottingham felé tartó buszon ülök, ahogy tettem azt félelemmel vegyült izgatottsággal 5 hónappal ezelőtt is, amikor még nem voltam biztos benne mit tartogat számomra Anglia.

Az igazság az, hogy az elmúlt hónapok fizikailag és lelkileg is kemények voltak (leginkább a munka miatti állandó idő és energiahiány miatt), ennek ellenére azonban úgy érzem olyan szinten kezd összeállni az úgynevezett nagybetűs élet körülöttem, hogy az minden várakozásomat felülmúlta. Alig, hogy a próbaidőm lejártával hivatalosan is biztossá vált, hogy véglegesítenek a kaszinóban, hirtelen kihagyhatatlan szakmai fejlődési lehetőségek adódtak számomra (igyekszem nélkülözhetetlenné válni és ezáltal saját magam útjába folyamatos kihívásokat görgetni): recepció és bártréninget kaptam, és beiratkoztam egy úgynevezett NVQ  (customer service) távoktatási egyetemi programba is, melynek teljes költségeit a cég állja. Időközben kiderült az is, hogy a nottinghami egyetem elfogadta turizmus- vendéglátás szakára való jelentkezésemet, melynek megfelelően októbertől, a második évfolyamba csatlakozva itt fejezhetem be a Dániában megkezdett tanulmányaimat. Úgyhogy fáradtság ide vagy oda, minden jel szerint szépen virágzik a befektetett munka és energia gyümölcse. Csak bár a fák is virágba borulnának már a tavasz kezdetét jelezve, mert alig bírom kivárni, hogy a jó idő érkeztével belekezdjek „gatyába rázom testem, lelkem” projectbe a folyóparton való napsütéses futásokkal :)

Habár az égiek úgy döntöttek, hogy hiába repülök haza, nem menekülhetek a zord időjárás elől, lelkemben kitavaszodott az „otthon, édes otthon” töltött napok alatt, melyek mint mindig, ismét lélekmelengető hatással voltak rám. 3 nyugis, igazi családi napot töltöttünk négyesben Zebegényben (Dunakanyar) rögtön érkezésemet követően, ahol volt lehetőségem kipihenni az elmúlt hetek alváshiányát, és előre beraktározni energiából a családi telelést követő szociális élet döppingre. 9 nap olyan rövid idő, és olyan hamar eltelik, hogy szinte lehetetlen mindent belesűríteni amit szívem szerint belesűrítenék… de ha jobban belegondolok, hihetetlen érzés, hogy a földrajzi távolság  és ritka személyes találkozások ellenére, még mindig annyi ember hazavár, és szeretetével feltölt az otthon töltött napok alatt. (Teljes csalódottság vett hatalmába a képek feltöltése közben, mikor tudatosult , hogy valahogy az otthon töltött napok alatt elmaradt a szokásos "mindent megörökítünk" buzgóság...szörnyűűűűűűű)

25 év 25 óra a Bolyaiban. Bár kosárlabda gimi óta nem volt a kezemben, és majd meghaltam a pályán a 6meccs alatt, nagyon jó volt újra visszacsöppenni a gimis bandába.

Életemben most először éreztem ekkora kettősséget (egyik szemem sírt, a másik nevetett) az Angliába vezető visszautam előtt… még olyan jó lett volna tovább élvezni az „otthon, édes otthon” melegségét, a családi légkört és a szívem csücskeivel töltött pillanatokat, viszont számomra meglepő módon valahogy mégis hiányzott már lila kis világom és azok résztvevői. Azt hiszem ez annak a jele, hogy életemben először kezdem valóban „itthon” érezni magam, az otthontól távol is, és bár nem hinném, hogy Anglia lesz végleges letelepedési helyem, most a jelenben (és az egyetem miatt még egy évig biztosan) igenis úgy érzem itthon, otthon vagyok. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ebben hatalmas szerepe van Kicsi jelenlétének is, mely az „otthon, édes otthon” egy darabkájaként folyamatos lelki támaszával és szeretetével tölti meg mindennapjaimat, a fergeteges nottinghami társadalmi és éjszakai életnek, illetve azért remek érzés, hogy szépen alakul az a bizonyos nagybetűs felnőtt élet. Úgy érzem jó helyen vagyok, jó időben… Az élet szép, hey, hey, heeeeey :)

"F.R.I.E.N.D.S. Fight for you, Respect you. Include you. Encourage you. Need you. Deserve you. Stand by you."

Csak összeverődött a magyar csipet csapat. Rekeszizmaim kikészültek a két "pesti" legény mellett :)

Az a bizonyos nottinghami szociális és éjszakai élet... :)

Végre megérkezett az otthon, édes otthon egy darabkája a mindennapjaimba, és bár Kicsi szó szerint a tél első havát hozta magával, úgy érzem lelkecském megtelt napsugarakkal, és lila kis világom most kezd igazán összeállni körülöttem.  Kicsi érkezése napján beköltöztünk jelenlegi otthonunkba, mely bár messze áll az álomkuckótól, átmeneti pénztárcabarát megoldásnak tökéletes.  És bár egyenlőre még hippi stílusban élünk (az első két napban nem volt fűtésünk, meleg vizünk és netünk; ágyneműhuzatunk még nincs, de párnákat már beszereztünk tegnap), mégiscsak a mi kis birodalmunk, melyet szépen lassan csinosítgatunk majd… Kétség kívül barátságunk nagy próbája lesz az együttélés, de hiszem, hogy menni fog az összecsiszolódás, hiszen ameddig a kölcsönös szeretet, tisztelet és elfogadás jelen van egy kapcsolatban, addig nincs mi miatt aggódni (még akkor sem ha Kicsi horkolása nem hagy aludni, vagy lehúzom a takarót róla alvás közben:))

Home, street home :)

Leginkább állandó energia és időhiánnyal tudnám jellemezni az elmúlt heteket… A munkámat egyre inkább élvezem, de az állandóan változó beosztásom rendkívül kimerít hiszen folyamatosan ingázok a nappali, délutáni, esti és késő esti műszakok között. Úgy gondolom így tesztelik a tűrőképességemet és határaimat, de remélem eleget bizonyítottam ahhoz, hogy amint egy héten belül hivatalosan is lejár a három hónapos próbaidőm, nekem is beálljanak a műszakjaim, és végre egy kis rendszert vihessek az életembe megszüntetve a teljes képzavart melybe a szervezetem és bioritmusom került. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a munka mellé az egyre aktívabb szociális élet is energiavámpírként társul (szívesen feláldozok egy édes délutáni bucikálást azért, hogy munka előtt összefussunk néhány ismerőssel), melyről egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani, hiszen akkor beleesnék a kaszinó csapdájába. Aki dolgozott már tartósan az éjszakában, az tudja, hogy különös erőfeszítést igényel, hogy bármiféle aktivitást vigyen az ember a nappali órákba, és összeegyeztethetővé tegye az életét normális napi rutinnal rendelkező emberekkel (akik van, hogy akkor kelnek, mikor én ágyba kerülök), de végső soron ez az egyetlen módja, hogy beosszuk a rendelkezésünkre álló napi 24 órát, még annak árán is, hogy zombi állapotba kerülünk ezáltal…Úgyhogy fáradtság ide vagy oda, élvezzük, hogy pörög az élet, ami nem utolsó sorban a lehető legjobb nyelvtanulási és gyakorlási lehetőség Kicsinek is, hiszen mindenki a mély vízben tanul meg úszni :)

Bár az otthon, édes otthon egy darabja aranyozza be a mindennapjaimat, az igazság az, hogy az utóbbi időben nagyon erősen küzdök a honvággyal…A fizikai fáradtság és az elmúlt hetek bolondokházája lelkileg is megtépázott rendesen, melyre úgy érzem az egyetlen gyógyír az otthon, édes otthon melegsége: reggeli Anyai kávézás, Hapcikával délutáni futás, Kis Pofazacsimmal kéz a kézben elalvás, megfűszerezve Libás estékkel és csajos „catching up”-al a pesten tanyázó szívem csücskeivel. Március 19-28. Home, sweet home….hey, hey, heeeeey :)

2013. Új év. Új kezdet. Nem hiszek az új évi fogadalmakban, viszont abban nagyon is, hogy a tény, hogy életünk perceit sosem kapjuk vissza, új év közeledtével kötelez arra, hogy megálljunk egy pillanatra és végig gondoljuk milyen évet hagyunk a hátunk mögött, és milyen irányban haladunk a jövő felé… Én életem eddigi legeseménydúsabb évének nyilvánítom 2012-t, mely alatt hol a fellegeket, hol a poklot jártam meg mialatt 4 országon át vezetett utam 2013-ig (Dánia, Görögország, Magyarország, Anglia).  Rengeteg új élményt, tapasztalatot, tudást kaptam az élettől az elmúlt 12 hónapban, de amiért a leghálásabb vagyok, az a családom végtelen szeretete és támogatása, melyre földrajzi távolságtól függetlenül feltétel nélkül számíthatok.

Idén először tapasztaltam meg milyen a Karácsonyt távol az „otthon, édes otthon” melegségétől megélni. Mindig is amondó voltam, hogy a szeretteinkkel töltött közös percek a legnagyobb ajándék melyet kaphatunk, de most értettem meg igazán mekkora hiányérzet és űr keletkezik az emberben mikor hiába áll egy gyönyörűen feldíszített karácsonyfa előtt Szenteste, csalódottan veszi tudomásul, hogy az egyetlen dolog, amit a „Kedves Jézuska! Igazán jó kislány voltam az idén, úgy érzem megérdemlem a családomat Karácsonyra” című levélben kért, nem talált meghallgatásra (aki a vendéglátásban dolgozik, az pontosan tudja miért…) Mindenesetre nem panaszkodhatom, mert bár december 24.-én még dolgoztam (itt Angliában 25.-e az úgynevezett „boxing day” amikor összegyűlik a család hogy közösen ajándékot bontsanak), a karácsonyi műszak után meghitt társaságban ültünk le a szentesti vacsorához (ami mivel hajnali 3kor lett kész, mondhatnám karácsony első napja reggelijéhez), majd ahogy illik, vacsora után arra is fény derült kinek mit hozott a Jézuska idén :) December 25.-e az év egyetlen napja amikor a kaszinó zárva van, melyet egy Xmas-partyval ünnepeltünk, és mivel én a szerencsésebbek közé tartoztam akinek 26.-ára is szabadnapot kapott, így volt időm kipihenni a karácsonyi kaszinós hajtást (13 órás műszakkal minden eddigi rekordomat megdöntöttem), és a leginkább májkúrának betudható ünnepi 2 napot is. Úgyhogy jelentem, sikeresen túléltem életem első Karácsonyát távol az „otthon, édes otthon” melegségétől, és bár hiszem, hogy az első ilyen alkalom a legnehezebb lelkileg, remélem nem lesz belőle rendszer…

Az idei karácsonyom kedvenc képe, melyet Babám készített nekem azzal az üzenettel: "Lélekben mindig velünk vagy"

Ami pedig a szilvesztert illeti, nos egyáltalán nem bántam, hogy dolgoznom kellett, mert nagyon különleges feelingje volt a kaszinóban visszaszámolni a 2012-ből még megmaradt másodperceket, és koccintással ünnepelni 2013 első pillanatait. Tökéletes műszakbeosztást kaptunk, hiszen 2 barátnőmmel együtt mindannyian hajnali 1-kor végeztünk, így még bőven előttünk volt az éjszaka, hogy tisztességesen megünnepeljük az újévet.

ALEA girls 

Kedvenc litván lányaim :)

Mi kétszer kívántunk egymásnak boldog új évet (hiszen otthon egy órával hamarabb kezdődött 2013)

2013. Új év. Új kezdet. Alig néhány napon belül egy darabot kapok az „otthon, édes otthon”-ból Kicsi érkezésével, mely biztos vagyok benne, hogy bearanyozza majd a mindennapjaimat. Ezzel elérkezett az idő ahhoz is, hogy kirepüljek unokatestvérem fészkéből, és újra építsem lila kis világom, ahol Kicsi is menedékre talál majd. És ameddig meg nem találom elérhető árú álomlakásomat (horribilis milyen összegeken belül mozog a lakásbérlés és fenntartás itt Angliában), addig is egy-egy bőröndnyi vagyonunkat összetéve Kicsivel, kalandvágyó és kihíváskedvelő fiatalok stílusában tömörülünk boldogan egy bérelt szobában. Aztán ha már meg lesz az álomkuckó, jöhet majd otthonról a dániai lila kis világom minden darabkája, teljes lakásfelszereléssel együtt.  4 nap és itt van Kicsiiiiii, hey, hey, heeeeeeeeey :)