Azt imádom a futásban, hogy saját határainkat feszegetjük…azt, hogy újra és újra le kell győznünk önmagunkat ahhoz, hogy mikor már nincs elég levegőnk, és minden porcikánk elnehezedik, átlendülve a holtponton mégis csak kitartsunk…imádom ezt a futás utáni kellemes fáradtság érzését. És ez az érzés a héten már sokadjára töltött fel energiával.  Kedd éjszaka rekordot döntöttem a ledolgozott munkaóráimmal, melyet nem hinném, hogy bármikor is megdönthetek majd: bent voltam este 10-től másnap reggel háromnegyed 6-ig, és mivel  7 órára amúgy is be volt állítva a reggeli ébresztőm, jobbnak láttam, ha már le sem fekszem suli előtt, mert biztos, hogy egy óra alvás után nem lett volna az az ébresztő csengőhang, amire kikelek az ágyból. Amúgy mindig is vágytam arra, hogy egyszer buliból, alvás nélkül menjek suliba…és ha belegondolok, a vágyam egyrészről teljesült, hiszen megtapasztaltam, hogy milyen az mikor már 3 kávé sem lendít az energiaszintemen, és hogy milyen is az, mikor beáll a teljes agyhalál érzése, azaz hallod hogy beszélnek hozzád, de koncentrálni már egyaltalan nem tudsz…szóval be kell látnom, nem annyira buli az érzés:)  De ha meló van, melózni kell, ha suli van, sulizni kell, és ha épp úgy jön ki, hogy ez a kettő egyszerre…nos, akkor jöhet egy életmentő délutáni bucikálás, és egy azt követő kiadós futás, és garantálom, hogy ismét visszaállnak a normál életfunkciók! :) Olyannyira, hogy csütörtökön már nem jelentett gondot hajnali 3-ig a „basement”-ben tombolni… bár az mentségemre szolgáljon, hogy a táncolás is –éppúgy, mint a futás- energiával tölt fel, és egy ilyen súlyos energiaválság után minden alkalmat meg kell ragadni az újratöltődésre, szóval a fáradtságra nincs is jobb természetes gyógymód, mint egy kis tánci-tánci :P .

A folyosón lakó srácok gondoskodnak arról, hogy minden buli utáni reggelem mosollyal induljon, mikor kinyitom az ajtóm, és meglátom az újabb kedveskedő apróságot:)

De hogy a suliról is essen néhány szó: Szerdán megkaptuk az első projectmunkánkat. A csoportok között szétosztották a turizmus alszektorait, melyek közül a "szállás" jutott ránk . Eldönthettük, hogy Dániára fókuszálunk, vagy egy tetszőleges, az általunk kiválasztott országot jellemezzük irányított kérdések alapján. Mivel az elmúlt iskolai feladatok alapján gyakran tapasztaltuk, hogy Dániával kapcsolatban elkerülhetetlenül sok dán nyelvű oldalba botlunk, mindannyian egyet értettünk abban, hogy angol anyanyelvű országot célozzunk meg, így esett a könnyű választás Angliára. Egy 10 oldalnyi terjedelmű beszámolót kell írnunk, úgynevezett „assignement”-et, és mivel 5-en vagyunk a csoportban, nem túl megerőltető fejenként 2-2, jól átgondolt oldalt produkálni. És minderre egészen egy hetet kaptunk, ami azt jelenti, hogy a projecthét alatt nincsenek óráink, úgyhogy csak erre az egy feladatra kell koncentrálnunk. Ami pedig a csoportösszetételt illeti, mindannyian végigcsináltuk az MBTI személyiségtesztet, mely végén kaptunk egy profilt arra vonatkozólag, hogy ki milyen szerepkörben teljesítene a legjobban a „teamwork” , azaz csapatmunka folyamán. Mivel sok egyezés volt az osztályban, egyedül a mi csapatunkat sikerült különböző szerepkört betöltő tanulókkal összeállítani, úgyhogy élvezet lesz a közös munka, és reméljük az eredmény is ennek megfelelő lesz majd!

A hétvége, mint mindig, hihetetlen gyorsan elröppent, de ahogy az lenni szokott, most sem unatkoztunk! A kezdeti örömet az adta meg, hogy lefoglaltuk Kicsi repjegyét, ami azt jelenti, hogy január 8-án együtt jövünk vissza, és egészen 23.-ig megédesíti majd a napjaimat jelenlétével. Titkon (és azzal, hogy ide leírtam, nyíltan is:P) azt remélem, hogy valóban bejönnek számításai és itt ragad valahol a közelemben. És ha már a napjaimat megédesítő személyeknél tartunk… nagyon gyorsan pörögnek hetek, és épp valamelyik este mikor végignéztem az asztalnál ülőkön, tudatosult bennem, hogy a hozzám legközelebb álló emberek nagy része legkésőbb januártól más utakra lép majd, és már nem lesznek részei a főzőcskézős, összeülős, dumcsizós, bulizós estéknek…Legelőször cuki kis kékszemű Regina Hercegkisasszony távozik el közülünk október végén, majd sajnos januártól tömegesen megindul a népfogyatkozás: Pótnővérkémet, Mónit, párjával, Zolival együtt ki tudja a világ melyik pontjára viszi majd gyakorlata, éppúgy ahogy Dalmát is (a másik végzős, marketinges, koleszos, magyar csajszit), és akkor még nem említettem azt a 4 Erasmusos cserediákot, akik csak egy fél évet töltenek velünk...Nagyon rossz érzés, hogy megtalálod a helyed, megkedvelsz és közel engedsz magadhoz embereket, majd egy fél év múlva a hiányukat kell megszokni…Bár mikor elkap az emiatti szomorúság mindig úgy vagyok vele, hát akkor irány a konyha, és tartsunk minél több főzőcskézős, összeülős, dumcsizós pillanatokat amíg még lehet, és persze a közös bulikat se felejtsük ki a sorból! :)

Mivel már egy hete be volt tervezve a szombat esti "international party" a Block 2-ben, pénteken a pihenésé volt a főszerep. A délutánt Mónival sütigyártással töltöttük, majd este miután szülei megérkeztek, kézhez kaptam Anyáék küldeményét is: a Hapcika által megalkotott szülinapi grillsütőmet, ami már nem fért be kiköltözésnél a kocsiba (szóval indulhat a szabadtéri sütögetés), egy gyönyörű, hangulatjavító, lila bögrét, és a sürgősségi ellátmány mellé még olyan életmentő eszközöket is, mint például kávéfőző, vagy teáskancsó. Januárban már csak a cuki kis pink függönyömet kell magammal hoznom, és tényleg teljes lesz a lakásfelszerelés:) Szombat volt a hét legsociálisabb napja, köszönhetően Móni szüleinek tisztára családi kupaktanács feelingben lebegtem egész este, és bár mivel napi kapcsolatban vagyok az otthoniakkal, nem érzem a honvágyat, mégis olyan kis pozitívan hatott rám, hogy csak ott ücsörögtünk és beszélgettünk családias légkörben...Majd mikor már a negyedik SMS-t kaptam, hogy mégis merre járok ahelyett hogy fent lazulnék a többiekkel a konyhában, nem volt más hátra, mint belevetni magunkat a randersi éjszakába cuki kis szépszemű Regina Hercegkisasszonnyal, és az alapozó iszogatáson összeverődött társasággal. Bizonyára a csillagállás nem volt megfelelő, mert downtown-ban elég lapos volt a hangulat, (Kicsi, készülj fel arra, hogy 3 hét alatt bőven visszasírod majd az Álmok szigetét:) és hiába pörgünk 1000-rel, ha rossz zenére egyszerűen képtelenség táncolni...szóval a bulihangulat hamar tova szállt, és fel4 körül bedobtuk a törölközőt, de legalább jó társaságban telt az este:) 

Tegnap az arcomat simogató napsugarakra ébredtem. Imádom az ilyen csodálatos reggeleket, egyszerűen feltölt energiával mikor a függönyt elhúzva melegség árad be az ablakon, mely a csütörtök esti éjszakázás után rám is fért rendesen. Bevallom őszintén, az első munkaéjszakámon (vasárnap) folyamatosan ott repkedtek a pillangók a gyomromban az idegességtől, de csütörtök este már teljesen más érzéssel léptem be a terembe, hiszen tudtam, hogy valóban egy kulturált, baráti pókercsapat vár, ahol a nevemen szólítanak, kérnek és nem parancsolnak, illetve megköszönik az italt amit kiviszek nekik. Bár az éjszakázást még szoknom kell (10-től 3-ig, 4-ig vagyok ott), nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hamar munkalehetőséget kaptam. És úgy tűnik kölcsönös a közös munka iránti szeretet, hiszen legutóbb is borravalóval távoztam, és mivel a főnök édesapja nem volt a játékosok között, hogy hazafuvarozzon (ahogy azt vasárnap tette) bónuszként fizetett taxit is kaptam, hogy ne botorkáljak egyedül az éjszaka közepén. Úgyhogy kívánni sem kívánhatnék jobbat, és remélem ez a pozitív munkalégkör a jövőben is így marad!

A héten a munka és az óráim is tökéletesen passzoltak egymáshoz, hiszen se hétfőn, se pénteken nem kellett suliba mennem, viszont az elmúlt három tanítási napon bőven bepótoltuk ezt a két szabadnapot is…szerdán például a nap végére beállt az agyhalál miután reggel 8:30-tól délután 15:35-ig folyamatosan óráink voltak. Megkezdődött az igazi tanulós időszak is (jövőhéten már meg is kapjuk az első projectfeladatunkat melyet persze csoportosan viszünk véghez), és most ugyanúgy „harc előtti állapotban”érzem magam, mint anno a spanyollal kapcsolatban, hiszen tudom, hogy rengeteg pluszt kell a tanulásba beletegyek ahhoz, hogy ugyanúgy teljesítsek, mint azok a diákok, akiknek abszolút nem jelent gondot 70 gazdasági témájú oldal elolvasása egyik óráról a másikra…de hát elvégre ezért vagyok itt, úgyhogy tegnap este még a bulié volt a főszerep, de a hétvége további részének nagy részét szótárazgatással töltöm majd (bár a hétvége most is 3 napos lesz, mivel hétfőn ismét „day off”-om van :)

És hogy a zord, iskolai napokat egy kis terápiás édességgel oldjuk, hétfőn isteni csokis muffint sütöttem, (a srácok még másnap is csodájára jártak a másik blokkból:P) szerdán pedig egy még istenibb csokitortát  készítettünk Jöel, a holland cserediák szülinapjára, amit persze egy könnyed kis ünneplés is követett. Nos, gondolom azt mondanom sem kell, hogy a szerdai agyhalál és fáradtság garantálta, hogy kevés alkoholmennyiségtől is kegyetlen fejfájással ébredjek másnap…úgyhogy tegnap csak óvatosan bulizgattunk:D

Ami pedig a mai estét illeti, nyugodt, begubózós, iszogatós estét terveztünk, szóval miután az esőben kifutottam magam, csoportos „pancake party”-t (azaz palacsina estet) tartottunk, hogy nehogy a hétvége édesség nélkül teljen. És bár nem igazán tudtam elképzelni mégis hogyan fogok hozzászokni a koleszos hétvégékhez, az igazság az, hogy jó társaságban sosem unatkozik az ember…

Jah, és a legfontosabb….ma lefoglaltuk a repjegyet a téli szünet idejére, szóval….december 14.-től január 8.-ig ismét „otthon, édes otthon” :) Juppíííííííí

Csütörtökön megkezdődött a hivatalos tanítás…45 perces órák, minden héten változó órarend, és szívvel-lélekkel tanító tanárok (legalább is az a három, akit eddig megismertünk, nagyon pozitív benyomást tett ránk). Persze bele kell majd rázódni, hogy már nem magyarul és spanyolul hallgatom a tananyagot, hanem mindent angolul kell befogadnom, de úgy érzem ilyen diákközpontú környezetben ez könnyen fog menni! Bár már a kiutazásom előtt tudatosult bennem, hogy végre kiszakadhatok a többnyire elméleti tudásra alapozó magyar oktatási rendszerből, mégis érdekes volt testközelből megélni, hogy itt meg ennyire a gyakorlati alapokon fekszik az oktatás…Persze szükségünk van a tankönyvekre, viszont a hangsúlyt nem a belőle bemagolt, megtanult elméletre helyezik, hanem az egyéniség, saját vélemény és meglátásmód  kifejtésére.  Úgyhogy vége az eddigi passzív órai részvételnek! Kíváncsian várom a folytatást, a még ismeretlen tanárokat és tantárgyakat, aztán majd útközben kiderül, hogy mennyire igaz a közvélemény, hogy olyan büfé szakra jöttünk, ahol nemcsak rengeteg a tanítás nélküli project hét, de élvezet bejárni órára is:)

Bár tudom, hogy nincsenek véletlenek, az élet újra és újra emlékeztet arra, hogy ne felejtsem el, MINDEN okkal történik… Az előző blogbejegyzést az akkor még előttem álló buliáradattal zártam, és akkor még nem tudtam, hogy épphogy a csütörtök esti buliban szövődött ismeretségnek köszönhetően ma este 10-től megkezdhetem első munkaórámat. Teljesen „véletlenül” ugyanis egy pókerestéket szervező pasival álltunk ki csocsózni, majd ahogy az lenni szokott, sablonos ki ’honnan jött, mivel foglalkozik” beszélgetésbe keveredtünk, mikor megemlítettem neki, hogy alig két hete vagyok itt, és nagyon szeretnék végre valami munkát találni. És ekkor - mondván, hogy épp munkaerőt keres- jött az ajánlat, hogy hoszteszkedjek a heti két alkalommal (vasárnaponként és keddenként) megrendezésre kerülő éjszakai pókerpartikon. Nos, miután tisztáztuk, hogy szigorúan az italok felszolgálására, majd az este végén a rendrakásra korlátozódik a feladatom, (50korornás, azaz körülbelül 2000Ft-os órabérért) úgy voltam vele, éljünk a lehetőséggel és nézzük meg, hogy valóban működik-e a közös munka.  Úgyhogy lássuk milyen egy élesben menő pókereste feelingje, aztán holnap majd megnézzük milyen lesz az éjszakázás utáni ébredés feelingje is:P

És hogy a péntek esti grillezésről is tudósítsak, nos, hihetetlen, hogy milyen profin oldották meg a 250 fős vacsora kivitelezését, melynek egy, az egyetem udvarán felállított hatalmas sátor adott helyet. A vacsora egyenesen mennyei volt, svédasztalon tálalt körettel és a sátor mellett, szabad lángon grillezett húsokkal, amihez társult a kellemes zene, és jó társaság is, úgyhogy minden adott volt egy tökéletes estéhez. Sajnos azonban a közös szórakozásnak  hamar vége lett, hiszen mindenki egyénileg, a saját baráti társaságával elvonult az egyetem melletti apartmanokba, és bár én személy szerint nagyon jól éreztem magam péntek este, mégis hiányoltam a közös, össznépi buli hangulatát…szóval ismét kaptam egy újabb megerősítést, hogy e szempontból is előnyösebb a kollégiumi légkör, hiszen ha buli van, akkor az közös, nem pedig szétszéledős…

Ami pedig a szombati napot illeti, volt benne minden Móni(a legtündéribb koleszos magyar csajszi, akit nővérkének is bármikor elfogadnék), Zoli (Móni párja), a cuki kis kékszemű Bazsi (alias Regina Hercegkisasszony- Móni, ezt csak a Te kedvedért:P) társaságában: egy kis kirándulás - a közeli, Mariager nevű falucskában-  óriás hamburger evés, és esti nagyszabású magyar találkozó Aarhusban, ahol meglepően sok magyar fiatallal ismerkedtünk össze, és ez távol az otthontól nagyon jó érzéssel tölti el az embert (arról nem is beszélve mekkora feelingje van, mikor csak úgy dübörög a „Mizu” a hangfalakból:D )

Az elmúlt napok után azt nem mondanám, hogy az energiaszintem az egekben van, (öreg vagyok én már három egymást követő bulihoz:P) de a boldogságszintem mindenképp, hiszen szépen lassan kezdenek kialakulni a dán mindennapok: a szép környezet, a jó társaság és az eddigi ittlétem alatti barátságos időjárás gondoskodnak arról, hogy egyszerűen csak boldog legyek, hogy itt lehetek! :)

Hallomásból tudom miről szól egy otthoni gólyatábor, de megélve a dán változatot, be kellett látnom, hogy e téren is hatalmas  különbségek vannak a két ország között.

Hogy őszinte legyek, nem túl nagy lelkesedéssel indultam neki a kétnapos kirándulásnak…vasárnap éjszaka nem igazán aludtam jól (bár az ágyikóm több, mint tökéletes, úgy tűnik még szoknom kell az új környezetet), majd a kialvatlansághoz még egy igazán szürke, borús hétfő reggel is társult. Mivel azonban többször megtapasztaltam már, hogy azokat a dolgokat élvezi az ember a legjobban, amihez kezdetben nem is igazán volt hangulata, bizakodva indultam neki ennek a két napnak is, remélve hogy most is így lesz majd! Nos, a kedvtelenség hamar elmúlt, és a hangulat is gyorsan megjött, úgyhogy hatalmas élmény volt az a két nap, amit egy Rebild nevű, gyönyörű kis falucskában töltöttünk.

60, a világ különböző pontjairól érkező diák, egy belevaló tanári csoport, egy jól kiválasztott helyszín („in the middle of nowhere-a semmi közepén”), és egy jól megszervezett program (az együtt töltött idő lényege nem a hullarészegség elérése - ellentétben az otthonival- hanem valóban a csapatépítés, közös munka és ezáltal egymás megismerése volt) garantálta a remek hangulatot. Bár csupán két napot töltöttünk Rebildben, összekovácsolódott csapatként tértünk haza, melynek köszönhetően a kezdő évfolyam összes arca ismerős, a nevek memorizálásához azért még több időre lesz szükség:)

A szórakozás mellett (kin-ballozás, illetve GPS segítségével a nemzeti parkban elrejtett logikai feladatok megkeresése és megoldása) a munka is helyet kapott… A három kezdő osztályt, egymással keverten 5 fős csapatokra osztották,  azzal a céllal, hogy megadott (12) szavak, kifejezések értelmezését fényképben jelenítsük meg. Remek csapattársaim voltak, így öröm volt együtt dolgozni, a végeredmény (aminek végleges formát ma adtunk) pedig szerintem több, mint tökéletes lett:)

Talán a 12 csapat közül a miénk volt a legsokszínűbb: Köztünk volt  Vinc, az évfolyam egyetlen néger (Dániában született) diákja,  Tasha, az észt leszbikus lány (ő az első környezetemben lévő homoszexuális, és bár eddig is pozitívan álltam hozzájuk - hiszen mindenkinek joga van a boldogsághoz, és ha ezt egy vele azonos neművel találja meg, miért ne tehetné- Tasha méginkább megerősített abban, hogy a szexuális hovatartozását leszámítva teljesen ugyanolyan, mint bárki más! És hogy a csapatmunkának több szempontból is meglegyen a gyümölcse, a közös munka folyamán összemelegedett a román srác Cip, és a litván csajszi Judita:P

És ez a kulturális mix az, ami miatt itt vagyok, vagyunk…más gyökerek, más múlt, más szemlélet és gondolkodásmód, és mégis találunk közöset egymásban: van olyan, aki ugyanúgy imádja a spanyolt, ahogy én, van olyan, aki ugyanúgy kíváncsi Ausztráliára mint én, van olyan, aki ugyanolyan csokimániás, mint én…és minél jobban megismerjük egymást, annál jobban felfedezzük a bennünk meglévő azonosságokat és persze különbségeket, és ezáltal akarva, akaratlanul változik saját szemléletmódunk, és változtatunk másokén is…és igen, mindannyian azzal a céllal vagyunk itt, hogy kinyíljon a világ előttünk, viszont az odáig vezető út is csodálatos!

És, hogy a magas érzelmi és értelmi síkokról kicsit könnyebb vizekre evezzünk, ma annyi pozitív dolog ért, hogy még az orkán erejű szél sem tudta kedvemet szegni:D A reggeli félkómámat félig-meddig volt időm kipihenni a projectmunka technikai probléma miatti 1órás kényszerszünetében, majd tökéletes képekből megalkottuk a tökéletes projectet, majd nagy örömmel láttam, hogy a jövőheti órarendem alapján (minden héten változik az órarendünk, amit egy internetes szerveren tudunk nyomon követni) az 5napból csak hármat fogok iskolában tölteni, majd 10koronáért (durván 400Ft) rátaláltam egy gyönyörű virág kitűzőre (jó, Anya, tudom, hogy amúgy is rengeteg van, de ennyiért otthon sem kapok, és tökéletesen mutat majd a cuki kis pink kabátomon:P), majd Mikin, az indiai srác, aki a kolesz központi személye, bekopogtatott a dán sim kártyámmal (amihez szerencsére könnyen megjegyezhető telefonszámot kaptam: 0045/71-88-48-98) amihez nagyon kedvező tarifadíjak társulnak: GT mobiról GT mobilra mindig ingyenes (a koleszosok nagy része ugyanennél a szolgáltatónál van), GT-ről más mobilhálózatra a hívás 0.2kr/perc (azaz 8Ft), éppúgy ahogy az SMS is, és külföldre 1kr/percért telefonálhatok (40Ft), és küldhetek SMS-t. Szóval a telefonprobléma is megoldva (már csak arra várok, hogy a srácok visszaérjenek a feltöltött kártyámmal és beizzíthassam a dán számomat:) És hogy még tetézzem a boldogságot, holnap busszal elvisznek Aarhusba, a központi okmányirodába, ahol megkapjuk a várva várt „CPR numbert „ (ami  szerintem az ideiglenes lakcímkártyához hasonlítható leginkább), amivel már nyithatok majd dán bankszámlát, és a munkakeresés is megindulhat hivatalosan…És a hab a tortán, hogy szerda lévén ma billent a hét (azaz már közelebb vagyunk a hétvégéhez, mint a hét elejéhez), és hát nem mintha eddig a hétvégék nem foglaltak volna el különleges helyet, de úgy tűnik az egyetemi életben még nagyobb súllyal bírnak, hiszen csütörtök esténként a kolesz klubban megünnepeljük a kispénteket (ami valószínűleg holnap sem marad el), majd pénteken az egyetemen globális WELCOME party lesz grillvacsival összekötve (250 jegyet adtak el), amit persze majd egy kis tánci-tánci követ majd, és ha a tegnapi terv nem változott, akkor szombaton „magyarok össznépi találkozótja”-t tartunk, ugyancsak egy kis tánci-táncival összekötve….szóval hosszú, de annál tartalmasabb hétvége elé nézünk, és mivel hétfőn nincs órám, nem kell amiatt aggódnom, hogy mikor fogom kipihenni az előttem álló napokat/éjszakákat:) Úgyhogy, hey, hey, heeeeey!

Nos,  túlvagyok az első iskolanapokon, és hát hogy is fogalmazzak…nem magyarországi színvonal.  Lenyűgöző az egyetem épülete, és bár kicsi alapterületen helyezkedik el, magasságával, stílusával és az őt körülvevő környezetével, már az első pillanattól kezdve levett a lábamról. Nem is beszélve az érzésről mikor megláttam, hogy a magas, ragyogó fehér falak szűziességét, gyönyörű lila teremajtók törik meg, amitől még inkább vonzóvá vált az iskolajárás számomra:)

Az osztály rendkívül sokszínű…Mivel 2osztályt indítottak turizmus-vendéglátás szakirányon belül, Kriszti (a rajtam kívül egyedüli  kezdő magyar lány) a másik osztályba került, így teljes a kulturális mix feelingje.  A 18 éves litván lánytól kezdve, a 24 éves holland Erasmusos cserediákon keresztül (csak fél évig lesz az osztálytársunk) a 31 éves 2 gyermekes dán anyukáig minden életkorú és nemzetiségű fiatal megtalálható az osztályunkban, melyen mikor végignézek valóban megértem miért is ennyire „internacional” ez a képzés!

Az első napot együtt a saját osztályunkkal töltöttük, és nem túlzok ha azt mondom, hogy már az első óra után beállt az agyhalál a hihetetlen mennyiségű új információ befogadása miatt…az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyenlőre még nagyon lefáraszt, hogy folyamatos jelleggel angolul figyeljek, gondolkodjam, és kifejezzem magam…de nagyon élvezem a kihívást, és imádom az érzést, hogy egy közvetítő közegen keresztül (mely ebben az esetben az angol) a világ bármely pontjáról származó emberekkel teremthetek kapcsolatot- és ez az ami miatt beleszerettem a nyelvtanulásba- .  

Persze ahol diákok vannak,  ott a buli sem maradhat el…szóval kapásból minden sulinap végét egy könnyed bulival zártuk itt a koleszban - minden csütörtök este nyitva a kolesz klub helysége , ahol a csocsó, biliárd és gyertyafényes asztalkák mellett a hatalmas tánctér és egy belevaló DJ garantálja, hogy mindenki lelazuljon egy kicsit:)- tegnap éjszaka pedig a szombatot ünnepeltük meg „downtown-ban”-azaz Randers központjában. Tudom, hogy még hat az újdonság varázsa, de alig tudom szavakba önteni milyen érzés mikor estéről estére újabb és újabb embereket ismerek meg, és azt hiszem ennél jobb utat nem is választhattam volna az értékes kapcsolati tőke megszerzéséhez (ugye Hapcika?!)

Az igazság az, hogy úgy érzem jó helyen vagyok jó időben, és persze jó környezetben! A koleszt már most imádom, hiszen tényleg van közösségi élet, ami rendkívül segít a beilleszkedésben…kedves fiatalok, akikhez tudom, hogy bármikor fordulhatok, és ez mindennél többet ér! Ha pedig magányra van szükségem, nos egyszerűen csak becsukom szobácskám ajtaját… és bebújok a pihe-puha ágyikómba egy finom kis délutáni bucikálásra (éppúgy ahogy azt most fogom tenni). Úgy érzem jobb ha előre rápihenek a holnaptól kezdődő gólyanapokra… :)